Violán innen,
Ibolyán túl.
Hát ettől lettem ily dühös!
Köhög a reggel:
-Hol vagy? Nem látlak!
Merre jársz infravörös?
Csak egy kicsi,
Indigókék,
Lóbálja táskáját. Szemtelen,
Kacér, rideg, és számító.
S míg sárgászölddel elfedem,
Mégiscsak arra gondolok:
Milyen jó is volt valaha,
Amikor együtt, te meg én.
Non plus ultraibolya.
