Egy pillanatra az
ellustult nap megállt,
messze, ahol az ég
a földdel összeér,
ahogy bezördült a
nyár udvarára a
rozsdaszóró, varjak
vontatta ősz-szekér,
és néma imával
egy levél térdre hullt,
fűszálak vigyázták
utolsó sóhaját.
A nap bújni vágyott,
szomorú vállain
megcsillant a hideg,
csendfércű ködkabát.
