Ima

             Most égi folyókon bontok vitorlát,
       hisz úgy érzem szivárványszíned illatát,
      ha lomb csillan, aranyat hullajt az alkony,
        s bárkám oldalán segítő kezeid látom.

   Földgyermek vagyok, méhében hordott az éj,
     a kelő napra várok, míg újra befogad az ég,
s magamra teríthetem újra jelképeid  szőttesét,
  mit nem láthat szemem,  csillagok ősi seregét.

Add, hogy emlékezzek, s tekintetem fényed fogja fel,
engedd látnom, s éreznem mit nem mondhatunk el,
      egyetlen percet, mint az örökkévalóság porát,
s álmom könnyebb lesz, míg harsányan dúl az ideát.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Távoli hegyek önéletrajza (Miskolc, 2007)
Kiadó: szerzõi