Kórházablakból
A fenyőt lassú szél himbálja.
A felhő nem fehér; kénsárga
Egy vörös téglás épület
Fekete teteje felett.
Lassan fekete lesz a kék ég.
Már a telehold szórja fényét.
Sötét, néma a kórterem.
Körben sok alvó idegen.
Esni kezd. A cseppek hidegen
Dobolnak az ablaküvegen.
Szemben egy folyosóablak.
Ott néz majd be a kelő nap,
Mindent vörös-aranyra festve.
De mindegy, reggel van, vagy este:
A sok ablakfa keresztje
Üvegtáblákra feszítve
Jelzi, minden út vége egy:
Halál, temetés, sírkereszt.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
