Sivatag

Körben a semmi. Dermesztő némaság.
Idegen, eddig sosem látott világ.
A homokba vésett hullámvonalak
Mutatják; a szél gyűri a dombokat.
Nyomában száll a vörösessárga por.
Csillogva lebeg, mint egy selyemfátyol,
Amit szétterít egy láthatatlan kéz.
Ijesztő vidék ez, mégis megigéz -
Semmit nem mutat, nem ad, mindent ígér.
A horizonton ég és föld összeér.
Ha nem süvít a szél, körbefog a csend,
De a némaság nem nyugalmat jelent:
Az üresség kavarog, mint az örvény.
Megszűnik benne minden szokás, törvény.
Érzem, ahogy magába olvaszt, elnyel
A hatalmas, hullámzó homoktenger.
A tekintetnek semmi sem vet gátat:
Nem látsz oázist, karcsú pálmafákat,
Nem kanyarog erre folyó vagy patak,
Nem jön karaván, sem magányos lovas -
A figyelmet semmi nem tereli el.
A semmi közepén gondolkodni kell.
Az árnyékokat mind elűzi a nap.
Fényében sólyomként száll a gondolat.
Repül, de nem hagy el; visszatér, lecsap,
Kezeden pihen, majd újra szárnyra kap:
Egyre űzi a sok kérdés-madarat,
Kergeti a miértet, az okokat.
Mi az értelme annak, hogy az élet
Örökös körforgásban újraéled?
Mi az élet, és mit jelent a halál?
A sír fenekén a bomlás csendje vár?
Semmivé válik az ész, az akarat
A tűzben vagy a sírban, a föld alatt?
A mi teremtményeink az istenek?
Ezért olyanok, mint mi, emberek?
Vagy az ember egy rossz isten-másolat?
Ezért pusztítja magát és másokat?
Bakancsos léptektől dübörög a föld;
Mindenki mérgekre, fegyverekre költ,
Mindent újra felhoz az idő-kerék.
Nem jobb-e kiszállni, amíg lehet még,
Hogy ne hányja szemünkre az unoka:
Jobb lett volna meg sem születni soha?
A feleletet hiába keresed.
Észre sem veszed, hogy beesteledett.
Már lement a nap. Feljött a sok csillag.
Ezüstös fényben hallgat a sivatag.
Hallja a sok kérdést, de választ nem ad.
Mindig titokzatos és néma marad.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.