Tengerszem

Ragyog a mély hegyi tó tükre.
Ha ráhajlok sötét vizére,
Csak saját arcom látom benne.
Nem pillanthatok a fenékre,
Ahová nem jut a nap fénye.
Lehet csónakroncs, üreg szája -
Bármit rejt a tengerszem mélye,
Beleolvad a zöld homályba,
Ahol csak ezüst halak járnak.
Nem ismerlek. Hiába nézlek,
Egyedül az ezüst szikrákat
Láthatom szemedben. A lélek,
Ami mögötte ég, idegen.
Hiába találgatom titkát,
Tükre csak engem mutat nekem,
Ahogy a tó a parti sziklát,
Vagy az égen szálló madarat...
Talán éppen ezért szeretlek,
Mert minden titkod titok marad.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.