Magyar nyelvünk /XIX. századiasan :-)/

Hegyeken, sztyeppéken átfutó nagy folyam.
Fodros hullámaiban múlt, jövő benne van.
Mindegy, honnan ered: északról, keletről;
Édesen zenél rég elfelejtett helyekről.
Ezer szépséget rejt tarka szövedéke.
Akár egy keleti köntös számtalan éke:
Fényes drágakő, kígyózó aranyfonál,
Amit a nyugati szem hitetlenül csodál;
Úgy szikrázik, fénylik, nem fakul el soha
Varázslatos zengésű szavak, igék sora.
Egy töredékében is ott ragyog minden.
Barbár fényűzéssel tobzódik ezer színben.
Ha rajta szólnak hozzánk, szívünk is felel.
Nem lehet felcserélni, pótolni semmivel.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.