Nagyúr

Meghasadt a nyár,
szabdalta a szél,
viharos
nyirkos
fáradt teste.
Irigy a nagyúr,
s a partba fagy
szürke víz
színén,
oly haragos ma este.
Megszáradt remény...
ha áttörné a fény,
szép felhőszőnyegén
bíbor derengést
rángatna meg a hűs szellő
bolyhos üstökén,
de csak vérnarancs íveket
szed ráncba
amint mosolyt fakaszt
a hegy gerincén
széles palástja
s felkéri táncra
az alkonyt,
a kéklő dombokat,
hullámok ölét,
iszapcombokat,
suhint egyet a tájra
egy búcsúcsók a nádra
s elillan az égi bálba.

Holdnap éjjel
csillagok kertjében
mosdatja asszonyát.
Ha meglesed mezítelen..
Ó, te merész!
már hajnalban hallhatod csattogó ostorát!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.