Tárgyak

Napjaink mentén díszsorfalat állnak
A szeretett, furcsa vagy hasznos tárgyak.
Nem néma szolgák, élettelen árnyak:
Ők uralják a miénknek hitt házat.
Némán is beszédes, büszke darabok -
Rabok vagyunk köztük, míg ők szabadok.

***

Néha szeretném összetörni őket,
Hogy ne élhesssék túl az én időmet,
Mert hazugság, tettetés, hogy nem élnek;
Az övék az igazi örök élet.
Csak pára, álom az ember-valóság,
De nem hervadnak el a gyöngyházrózsák.

***

Az embert túlélik a rézveretek.
Bár régen elporladtak már a kezek,
Amik között egy-egy tárgy megszületett,
Máig is sugárzik az a szeretet,
Aminek egy váza, bútor, képkeret
Köszönheti azt, hogy létrejöhetett.

***

Az ember ideje túl hamar lejár.
Már maga a puszta gondolat is fáj:
Egy kőbalta, egy középkori pohár
Kibír több száz vagy több ezer évet, vár,
Pihen nyugodtan, mélyen a föld alatt,
Azután kiássák, és rásüt a nap...

***

Egyszerre eltűnik az eltelt idő.
Mestere kezétől meleg még a kő,
Az üveg, vagy ősrégi? Ki mondja meg?
A szépség átíveli az éveket.
De hol az ember, a tárgyak istene?
Száját már réges-régen föld tömi be.

***

Emléke lassan eltűnt a semmibe,
Csak alkotása él: a leírt ige,
A faragott kő, a ház, kép vagy fegyver...
Iszonyú, hogy így kell elmúlni egyszer:
Maradnak a tárgyak, a föld és az ég -
Az embert elsöpri közülük a vég.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.