Holnap megölitek a kutyámat?



Ahogy rámcsapta az ajtót,
Brümhilda, a szent,
lobogott sárgaréz haja a cugban.

Arcát eltorzított indulat tette
hozzám hasonlóan groteszkké,
ahogy menekült.

Utánakiáltottam volna,
de már megbeszéltünk mindent, vagy semmit,
és amúgy sem volt túlságosan kíváncsi rám.

Gyönyörűen visszataszító volt,
és gyermekien gonosz, amit még elfogadtam volna,
ha lett volna benne egy csepp értelem.

A hangját turkálom a fülemből,
a szavain ganéjkodom,
de a kupac szar erősebbnek tűnik nálam.

Elviharzott,
és magával vitte boldog gyermekéveim felét.
Holnap vajon a kutyámat próbálja megölni?






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.