Von(z)at

Búvó otthoni táj, lepkeszag, dőre lét.
Az éj szürke héja. Egy
pillanat, s kiömlik a hangulat. Foltjaiban
fellazul a lét.
Csontkoccanás, hulló asszonyi báj az emlékek fonákján.
Homloknyom szól ki az ablakon,
visszaintegetne a meszes ég.
Mintha hajnalodna,
a fáradtság nem az eltűnt, a tűnő idő burka.
Múló alkonyi nehézkedés.
Kikopik, ami kikoptatható.
Ott, hon
                sem mi,
                                 sem más.
Könnyed én,
hazaér.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Parnasszus, 2004. tél