Álmatlan álmok
Lecsillan az alkony is.
Eltűnve a fénytől ragyog az ég,
Apró pöttyökkel díszítve nyit
S, kitárva karjait, fogadni kész.
Zárt kapuk mögött hal,
Ki nyílt tengeren már nem él.
Elbújva dübörgő léptektől
Vár;
megváltást valakitől.
Miért ül könny ott, hol mosoly bújik?
Miért van homály ott, hol fény lakozik?
Eltűnik egyszer a valóság reménye
S, csak a holt dobogás marad meg.
Mint hiányzó gyöngyszem csillan,
De amint megleled elillan.
Nem várja meg míg szívedhez emeled
Nem várja meg míg átöleled!!
NEM! Nem is taszít el
Úgysem érheted fel.
Túl magasan van az ég,
Ahhoz, hogy átéld,
Érezd az űr pangó létét.
Pedig szíved nyitva,
Pillád remeg, szemed csukva;
S, vársz!
De vajon eljő egyszer?
Eljön a TE órád?
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
