Szerelmi vallomás

Ezer nap s éjszaka múlt el már
S én rabságomban rád gondolok
Hívó szavam a fellegekbe száll
De nem jut el hozzád, hiába kiáltozom
Létezem én is és tündökölsz te is
Mint élet és halál létezünk
De a vágyott eggyé válás oly távoli
S talán nincs is idő, mi beteljesítené
Már könnyeim megfagytak
Szavaim egyre csak halkulnak
S mióta élek téged vártalak
De nem ér semmit a szó, sem a létezés
Útjaink egymás mellett futnak
Szavaink egymáshoz el nem jutnak
Csak néha szemünk tapad össze
A tiéd csillogva, az enyém könnyezve
Nincs híd a két ösvény között
Mi oda vezetne hozzád
S, hogy szeretlek, újra jövök
A lelkem hangtalan megsúgná
Nem vár a hajnal
A nap felkel
Én elalszom majd egyszer
Örökre, s te nem tudod meg
Hogy mennyit ért nekem
A szemed ragyogása
Mi nem lett a tükröm e világban
S, hogy a pillantásod régóta már
Számomra lett örök kincstár.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.