Nem!

Nem, nem, nem és újra meg újra csak nem;
Halálod tudata nem kell nekem!
Mint egy belém szúrt kés letört hegye, benn
Éget, mar, lüktet fájdalmasan - nem,
Nem tudok beletörődni sohasem,
Hogy már örökre magányos vagyok,
Hogy már csak emlékek a régi napok:
Fényképek, levelek, képeslapok.
Meghaltál; de a sarokban sző a pók,
Órádon még járnak a mutatók.
Mégis élettelen lett a némaság.
Kihűltek az eddig meleg szobák,
A vázákban is elhervadt a virág.
Szemhéjaid, mint súlyos kupolák,
Lezárták életed rengeteg titkát.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.