Szobor

Fehér kőtalapzaton áll a szobor.
Fekete teste ünnepélyes, komor.
Maga a szoborrá öntött nyugalom
Trónol a díszes takarójú lovon.

***

Rád néznek arcából a sötét szemek.
Bennük a múlt titkai örvénylenek.
Ahogy beléjük pillantasz, megérted:
Élete nem ért a halállal véget.

***

Vaskezében biztosan állt a jogar.
Ki nem tépte onnan semmilyen vihar.
Fején szilárdan nyugszik a korona.
Ha ő nincs, népünknek nincs ma otthona.

***

Mögötte az ég mélykék bársonyába
Belehasít a fehér tornyú bástya,
Ami előtt zúgó koronájú fák
Állnak őrt, és védik Szent István királyt.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.