Este

Felhőtlen, sötétkék az esti ég.
A kertben halkan sír egy kis tücsök.
Nyíló petúniák és estikék
Illata gomolyog, mint sűrű köd.
Egyre mélyebb, szürkébb a messzeség.
Langyos párát sóhajt a barna föld.
A kerítést elnyeli a sötét.
A szúnyoghálós verandán ülök.
Az asztalon több úszó gyertya ég.
Az ablakon át apró fénykörök,
Az ég csillaggyertyái néznek rám.
Aranyszínűre festik a padlót.
Egy tál vízben lobog a sok kis láng;
Mint titokzatos, parányi hajók
Siklanak, néha egymáshoz érve.
Zajtalanul lengetve két szárnyát,
Éjjeli lepke repül a fénybe.
Nézem tűzimádó, gyors körtáncát,
Aztán újra felnézek az égre;
Fényes topázzal teleszórt selyem.
A gyertyák és a csillagok fénye
Összeolvad. Lassan fölfedezem,
Hogy mennyire hasonlít a sorsunk -
Csillag, gyertya vagy ember, egyre megy:
Fogalmunk sincs róla, merre tartunk,
Nem ismerjük a tűzgyújtó kezet.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.