Már nem kérem, hogy
pillangó-reggel szárnyaiddal
hűsítsd lázas álmom,
szárítsd párnámon az
verejték foltokat és rakd össze
redőnycsík szaggatott testem,
ha kitakar álmodból a nap.
Nem érezlek,
ujjaim idegpályáin
hiányzik az ősi visszacsatolás.
A tudat, hogy létezel, már
nem annyira fontos.
Éjszakát formálok
feketére mázolt arccal és
elhiszem, hogy létezik
valahol az érzés amnézia.
