Elõhang

Elfuthatsz, vagy elszökhetsz,
messze elrejtőzködhetsz,
távolodva zsugorodhatsz,
hunyoroghatsz,
s morzsolódva
törmelékké válhat
minden drága mozdulatod.

Vagy lehetsz önmagadban befelé gyűrűző,
sötét vizeken horgonyzó,
rozsdától málló tartályhajó,
acélos kongású uszályok
hangtalan, olajos sikolya.

De vihet a szél is,
kürtőkben, csatornákban,
lefolyók rács-zajában,
meg betonjárdák közt, a sárban,
tócsáról tócsára sodorhat,
átönthet, és egyetlen, drága sziluetted
hányszor újrakeverheti,

s bárhová elkerülhetsz,
mindenhová üldözhet,
belőled is támadhat:
vézna testeden lámpafénnyel
keményen át-világíthat,
felvillantva csuklód, kulcscsontod,
sápadt-fehér fogsorod,
sorvadó személyazonosságod.

Kezedet az égnek emeli,
tenyered a holdba mártja,
hajszálaid a bolygók mentén
pellengérre állítja,
hogy onnan készítsen lábaidról
ijesztő légifelvételt,

s aztán riaszt, majd ébreszt,
siettet, majd
kitépi kezedből napjaid,
s te perceidtől megválva lógatod magad a semmibe,
mely előtt még kalapot is emeltél,
lázas arccal kihúztad magad,
és életed a zsebeidbe gyömöszölted,
ne lógjon ki a világba úgy,
mindenki szeme láttára.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.