Szabadszáj...kiírom magamból

1. Sótlanná vált az ízed, te tömény Élet!
Fals hangjait csak tűröm zenédnek,
És savad hergel, hogy magamról meséljek.

2. Mert bánat becéz lelkemben, bús, árva,
Kongó napokba lett vágyam, hitem zárva
S nyüszít kidobva egy idegen világra.

3. Megköszönném hát, ahogy csak én vagyok képes,
Hogy homlokom ráncos, a tenyerem kérges,
Fogatlan, girhes vagyok, s még csak 37 éves.

4. De még bármi büszke érzés, ha lehet,
(Bár erre sem akaszt a kín méltó becsületet):
Hát sem pénz, sem ember előtt le nem térdepelek.

5. De talán könnyű is így két lábon állva
Mellem verni, mert nem voltam megpróbálva
Még soha: milyen lennék gazdaggá válva.

6. Ha most megteszem, hogy mélyen magamba nézek,
Hogy eldöntsem, mi jó, mi kell, szükséget
Miben szenvedek, minek hiánya élve eléget-

7. Nem találok mást csak csupasz ürességet,
Társtalan magányt s ehhez illő népet-
Mit szereztem hát magamnak eddig értéket?

8. Nézz vissza hát, szivem: az emlékek intenek:
Ha igazságod nem is ízlik ma még mindenkinek,
Önmagadhoz úgy légy hű, hogy ne hazudj senkinek.

9. S ha visszatart mondani iszony vagy szégyen,
Csúfságát rejtsd szirmok közé, szemérem-
Mert már jó sem így, sem úgy nem lehetsz egészen...

0. (Úgy gondoltam, ennek sem kell címet adnom:
Csak engedem hogy follyon, hogy felszakadjon
Bennem a múlt- s mivé terem, úgy maradjon)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.