Itt ülök kor-
hadó deszkapadon.
Száraz gallyat tör,
ejt vállamra a platán.
Szemközt egy anyó. Vár valakit? -
őt nézem és RÁD gondolok -
TISZTASÁGOD VAKÍT !
A hülő napba
révedek és
nem-élni tanulok -
- - - - - - - - -
- - - - - - - - -
Vállamon keze: Él-e még, kedvesem?
S hogy megszólalok - Talán -,
döccen is tova. Bele-
szürkül a sétány
porába s bronz
füstté terül
a park
ava
r
á
n
.
