Kánkán

Hej, Kati táncol, hej, Kati járja,
mert Kati, kicsi Kati táncos-lány,
dübörög a vastaps, dübörög a színpad,
reszket a jegenyefa-tákolmány.

Táncdobogásra fájdul a szívem,
bánata tenyeremen elcsattan.
S kicsi Kati járja, legelik alakját,
hej, Kati, de szomorú kedvem van!

Röppen a rokolya, ha dübörög a palló,
s röppen a Kata haja, kifakad aranyló
fürtjei-zuhataga pihe-puha vállán,
s száll a lány a fürtjei árján!...

Fodrai ívén
surran a szoknya,
gyorsul a kánkán
és Kata ropja,
ropja, kerengi,
és vagy ezernyi
férfi szeme sugara tömörül a lábán.

Járja, járja egyre csak,
s kéz a kézzel egybecsap,
dörrenő a vastaps-orkán,
ráncok árka bodorul a szoknyán,
hej, de szálló, ledér is az a rokolya,
hej, de bántó, kacér a Kata mosolya,
hej, de szálló, hej, de bántó,
fél világért, hitemre, nem adom oda!

(Csönd. Legördült réges-régen már a függöny.
Képeimet tagjaidról összegyűjtöm.
Testet formálok belőlük, szép egészet,
úgy egészben szívesebben szeretnélek.)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.