Gondolatokba veszett értelem,
eltűnt, szüntelen csak keresem.
Szemem nem lát, s már fülem se hall,
lelkem mégis megrezdül egy dallammal.
Szomorú zongora, álmok szülte hangjai,
a remény földjébe ágyazva lábai,
mely fölött a fájdalom szele kegyeletét lerója,
s rá az értelem és szerelem hamvait szórja.
