de most csak csendben örülünk...

de most csak csendben örülünk,
és ahogy a Napba nézünk,
pillanatokra megkövülünk,
aztán mégis rakjuk
lábat a láb elé,
kézbe a kezet,
testet a test mellé,
szembe a szemet,
építjük újra fel, ami eddig volt,
- egy darabig úgy hívtuk: nincs -
azt rakjuk most újra fel, falat
rombolunk, tégláról téglára szépen,
építjük le a távolt, a vágyat,
és éjjel, ha szétbontjuk az ágyat,
csendben folytatjuk ott, ahol
valamikor abbahagytuk.
a fülünkben ott dobolnak,
loholnak, persze hiába,
kérdés kérdés nyomába,
de most csak ez van, csak itt,
most kell vigyázni,
kérdezni majd ráérünk megint
akkor, ha seholse leszünk.

most csendben örülünk.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.