„Leírhattam volna már, bár írhatnám ezután is” -> (Sziveri János)

-> ahogy így indulok
hozzád: ahogy így
ugyanígy távolítasz
ugyanígy.
s ami eddig az is. az
újfent kimarad
rádfagyott mosolyom
alól kihúzod magad.

az álom azóta elhallgatott
vizében
süllyed szeszélyed
hiába az összes révület
elcsitul ez is
nem hív nem köt
csak visszarugdal
pórusaidba:

alvadó vércseppek
az ébredés tárgylemezén

elbocsátasz?          szép!
üzenek:
„hagyom”

véletlen létezô,
-> halálmaradék
heversz ágyadon
a medúza-tutajon

álmokföldjén gazzá nemesített
egykedvű sírvirág
(nem ilyen költôi de ilyen sivár)
el kell tűnnöd! csak így lehetsz
emlék
vagy hiány

míg
tart ez a rühellt látomás
képeket szikráztat
s agyat
csörömpölnek
a cserepek
s lehanyatlik a világ
és lepereg
aminek kell se
Wittgenstein se tribád

és elpattan a vágytól minden akarás





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Az Irodalom Visszavág, 5,, 1999/4.