A sötét kettõs

Nem visszanézve s minden bánat nélkül elmenni
igen , ezt kéne tenni ,
de mi is kötne minket ide,
ahol még a szende kék ég sem nyugtat minket
és köteleink melyek mindenkihez elérnek,
egyszer majd úgy is elvésznek,
mert minden fénysugár ami a világon átlát,
ezután a szívűnkbe zárják.
Ezek a fények már csak múló táncok,
melyeket már sosem találtok,
valamikor régen mindenkiben ott élt,
de ma már csak a halottak hallják énekét.
Minden koporsóban egy meggyötört lélek él,
ami miatt egy másik vesztette reményét,
és a lágy fuvallat mely mindkettöt felkéri,
nem érzi már rég kettejük tiszta lelkét.
Tetteink szikrákban fellobbannak ,
s majd könnycseppeinkben meghalnak,
minden érzésünk csak múló láng,
mely könnyed zápor után alább száll.
Az a hihetetlen égi megnyugvás,
amire mindenki vár hogy rátalál
létezik-e egyáltalán ,
vagy ez is csak egy hiú ábránd?
Nehéz hinni abban amit hihetetlenek látunk,
s felfoghatatlan hogy rátalálunk,
hisz egyszer minden csoda éltét veszíti ,
s ez majd minket is megrémít.
Létében akkor is bíznunk kell,
hogy teljesítsük mindenféleképpen,
azt a feladatot amit ránkbíztak,
és oka legyen ha a mennybe hívnak,
ezért én szeretnék csak úgy élni,
s a nyíló virágokat nézni
és nem gondolni rátok
ti gyilkoló, vad világok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.