NAPLÓK: törmelék Legutóbbi olvasó: 2023-05-30 09:41 Összes olvasás: 21311188. | [tulajdonos]: sex | 2021-12-30 15:57 | Ezt már elég régóta meg akartam írni, de túl fáradt voltam hozzá, most meg már túl sok nap telt el ahhoz, h pontos legyen.
Szal volt szexuáledukációs képzés. Az ignő vetette fel még év elején az LMBTQ helyzet miatt, amit így nem mondott ki - ami egyébként is norma azt hiszem, ez a ki nem mondás, úgy illő, h utalgassunk- csak beleszőtte a lelki napi beszédébe, h már magazatkorban eldőlnek a nemek, tehát (és megint csak nem mondta ki, h ebből mi következik). De hogy mivel újabban ez téma, hívjunk hát szakértőt, h a gyerekekkel végül is hogyan.
A kollégák reakciója a poénkodás. Mintha a szakértő pózokat tanítana legalábbis. Olyan poénok, amik egy hetedikestő még érthetőek, felnőttektől számomra kevéssé, mert ez nem kevésbé komoly téma, mint a tantárgyfelosztás, ha már. Viszont arról árulkodik, h nem képesek felnőttként viszonyulni hozzá. (Nem is annyira a poénok, mint inább azok szintja, milyensége miatt.) Ezt egyébként tanulmányok is alátámasztják, amiket épp akkoriban olvasok. (Majd megpróbálom megkeresni.)
S el is jön a nagy nap. Nyelvtannáci kolléga kiírja a faliújságra, mint vmi poént a beosztást: Sex edukáció. Így, s-sel. Engem rohadtul zavar, de egyedül vagyok vele. Miért nem sz? Akihez szólok, hümmög, 'talán poénnak szánta', mondja végül.
És poénból van bőséggel. Utalás arra, h neki már nincs mit tanulnia, h együtt gruppen, meg ilyenek. Az 'engem már nem érint', egy nálam kb 5 évvel idősebb kolléganő beszólása, ami elgondolkoztat. Valahogy az egésztől így együtt az a megérzésem támad, h az én (És engem hajdani barátnőim rendszeresen prűdnek neveztek) közel sem vad szexuális életem egyes elemei ezeknek az embereknek a normalitásába már nem férnének bele. Mintha a misszionáriuson és gyermeknemzésen túl már elítélendő dolgok következnének. És, úgy tűnik, gyermeknemző koron túl is.
Miközben engem azért tartottak pont prűdnek ezek a nők, mert nem szerettem a képernyőn mások csókolózását, ölelkezését nézni. Zavarba jöttem tőle. Nem is néztem se valóságshowt, se pornót soha. (Ellentétben pl szentfazék korábbi főnökömmel, aki képes volt végignézni az egyik diákunk pornófelvételét, h bizonyítékot gyűjtsön a saját szemével.) De a szeretetet érintéssel, örömszerzéssel kifejezni teljesen más kategória. Nem mocskos és fantáziátlan viccek tárgya pl. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|