NAPLÓK: raravis Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 14:21 Összes olvasás: 2165| 3. | [tulajdonos]: Korszerű | 2013-02-02 08:25 | Az árokparton egy ócska tévé hevert. Elavult képcsöve már rég kiégett, hátsó burkolatát pedig szutykos vandálkezek feszegették le. Már az idejét sem tudta annak, hogy mikor lökték ide és mióta reszket magányosan a fagyos szélben, de nemlétező memóriájában még képes volt halvány, sistergő foltokat felidézni a régmúlt életéből.
Emlékeiben a sok-sok egyforma társa közül leemelték az áruház polcáról, és egy autó csomagtartójában az ismeretlentől rettegve zötyögött új otthona felé.
Amikor megérkezett és kibontották a kilátását akadályozó csomagolásból, tapsikoló, gyöngyöző nevetésű gyerekek és ragyogó arcú felnőttek vették körül, akik izgatottan fecsegtek a feje fölött. Ámulva nézett körül a meleg nappaliban. Amint elszállt a pára a képcsövéről, egy öreg, fekete-fehér készüléket vett észre, ami szomorúan és riadtan figyelte őt. A következő pillanatban a régiséget egy erős férfi kíméletlenül a hóna alá kapta, kicipelte a műhelybe, majd nem sokkal később már csak a kibelezett burkolatot hozta vissza, és egy halakkal teli akváriumot helyezett a korábbi katódsugárcső helyére.
Döbbenet és félelem lett rajta úrrá. Nem akarta így végezni! Utálta a vizet, utálta a halakat, a bugyborékolást... Csak akkor kezdett el lassan megnyugodni, amikor óvatosan a régi televízió helyére állították, és az emberek a kanapéra szuszakolták magukat, miközben türelmetlenül próbálták beállítani rajta különböző csatornákat.
Megkönnyebbülten sóhajtott fel, hiszen már akkor is erre vágyott, amikor a futószalagon dolgoztak az összeszerelésén szorgos robotkarok. Hálásan kezdte el ontani magából az izgalmasabbnál izgalmasabb filmeket, a csodás meséket, a gyönyörű koncertfelvételeket és a fontos híreket. Naponta több órán keresztül láncolta magához a családot! Ott volt velük, amikor fáradtan hazaértek a munkából, és ott volt, ha felébredtek, vagy ha elálmosodtak. Villogtatta a képeket az ünnepeken, az étkezéseknél, a kisbaba születésénél, a nagypapa halálánál... A világ legboldogabbjának érezte magát attól a gondolattól, hogy ő mennyire fontos és mennyire nélkülözhetetlen.
Napok, hetek, évek teltek el ebben a kiegyensúlyozott langymelegben. Aztán...
A férfi egy hatalmas, lapos csomagot tett le a nappali közepére. A család érdeklődve állta körül az új jövevényt, és kapkodva tépték le róla a dobozt. Amint megszabadították a borításától, egy pökhendi plazma orrát magasba emelve, gőgösen mérte végig az embereket, majd egy gúnyos, fitymáló pillantást vetett rá is. A dundi tévé katódsugaras képcsövén jeges rémület suhant át. Eszébe jutott az akvárium... a halak... a víz...
A következő pillanatban valaki erősen megszorította az oldalát és behuppantotta egy autó csomagtartójába. Nem értette, hogy hova viszi és miért, de titokban reménykedett, hogy talán egy új otthonba kerül, ahol ismét elvarázsolhat kicsiket, nagyokat egyaránt.
Az autó fékezett. Kinyílt a csomagtartó és...
A merengésből a jéghideg áradat rántotta vissza a valóságba, amikor egy dübörgő kamion kerekei ráfröccsentették a sáros pocsolya vizét. | |
| 2. | [tulajdonos]: Hetvenhét | 2013-01-26 15:51 | Cifra álmom volt a minap, fekete-fehérben...
Háború volt, vagy ha nem is, de mindenképp a nyomor iránti közöny sugárzott a tovasiető arcokról. A magas bérházak falairól omlott a vakolat, az ablakok itt-ott kitörve. Hiány volt mindenből: kenyérből, színekből, emberségből, kötszerből, és meglepő, de az "e" betűt tartalmazó szavakból is. A rikkancsok által lóbált újságokból mintha kiradírozták volna az összes "e"-t: nem volt sem kegyelem, sem szerelem, sem szeretet, csak k.gy.l.m, meg sz.r.l.m, meg sz.r.t.t. Az üresen ásító bolt fölött H.n.t.s felirat adta tudtul, hogy hajdan húst árultak benne, a T.m.tk.zés előtt pedig szoborarcú emberek álldogáltak hosszú sorokban, hogy a rokonaikat elföldeltessék.
Én fázósan húztam össze magamon a nagyapám kabátját, és fejemet lehajtva siettem a "hely" felé. Meg akartam menteni a családomat valamitől (nem tudom mitől), amihez szükség lett volna a teljes ábécére. Biztos voltam benne, hogy az egyik zugárusnál még szert tehetek néhány "e"-re, ha cserébe felajánlom a hajamat és a napi adag kenyeremet.
Amikor beléptem a dohos, mocskos helyiségbe, egy púpos és nagyon-nagyon csúnya öreg csoszogott felém. Kopasz volt, fél szemére vak, és sárga fogai fölött magasra húzta az ajkait a bal oldalon, mintha kacsintani próbálna. Tudta, hogy mit akarok és mit adok cserébe. Köszvénytől göcsörtös ujjaival kérdés nélkül a hajam után kapott, miközben a másik kezében egy kenderzsákot lóbált, amelyben csak úgy csörgött-zörgött a sok betű. Szó nélkül tűrtem, hogy morzsolgassa a tincseimet, és iparkodtam nem ránézni. Emlékszem, bűzös volt a lehelete, mintha az egész ember belülről rohadt volna, és egyre közelebb és közelebb és közelebb hajolt... Undorodva fordítottam el az arcom, és tekintetemmel iparkodtam valamit, vagy valakit találni, aki kiragad az öreg karmai közül, amikor hirtelen két darab levegőben lógó hetes számot pillantottam meg. Hónapok óta nem láttam ilyet! Az emberek, köztük én is, már beletörődtek abba, hogy ez a szám egyszerűen elveszett, "kipusztult", eltűnt, és soha-soha nem lesz többé! A meglepetéstől a lélegzetem is elakadt, és egy pillanatra még a kéjenc vénség matató kezéről is megfeledkeztem. Gondolatban összeszedtem az összes felajánlható "értékemet" a hetesekért cserébe: akár a nagyapám kabátjáról is lemondtam volna, amikor...
Felébredtem. | |
| 1. | [tulajdonos]: Világok (h)arca | 2013-01-25 18:24 | Háromsoros műveltségére akkor tett szert, amikor a gyártósorról lopva belepillantott Jóska jegyzeteibe. Bizonyos szempontból szerencsésnek érezte magát, amiért az említett úriember - aki a dolgozók önálló gimnáziumában készült érettségizni - hajdan épp az ő félig megfestett szemei előtt ült le uzsonnázni, uzsonna közben pedig kapkodva átlapozta az irodalom órán lejegyzett verselemzést. A költemény Pilinszky egyik remeke volt, első mondatai pedig a következőképp hangzottak:
"Az ember itt kevés a szeretetre.
Elég, ha hálás legbelűl
ezért-azért; egyszóval mindenért."
A kirakati baba személyiségére e három sor örökre rányomta a bélyegét - ennek megfelelően aztán igyekezett a világ minden apró-cseprő rezzenésére hálával gondolni. Példának okáért: miközben a legtöbb valódi, hús-vér ember minden bizonnyal kiborítónak találta volna kissé egyhangú munkáját, addig ő az élet egyik legkegyesebb ajándékának érezte, hogy hónapok óta egy kirakat üvege mögül mosolyoghatott szelíden-bárgyún a járókelőkre. Sminkje és öltözete visszafogott eleganciát tükrözött, merev testtartásában pedig szemernyi burkoltan csábító, erotikus mozdulat sem rejtőzött. Egyetlen feladatát - a legújabb divatnak megfelelő ruhák bemutatását - tökéletesen végezte: érzelemmentesen, rezzenéstelen arccal tűrte, hogy mustrálják.
A vásárlók többsége természetesen nem is látott benne többet, mint egy tökéletes idomokkal megáldott szobrot, sőt egyesek talán még annyiba sem vették. A baba mindezek ellenére is örömmel viselte sorsát. Egyébként ugyanezek a vásárlók a szobrokat is csupán azért becsülték, mert alkotóik csillagászati összegekért faragták ki őket - ebből pedig (tévesen) arra a következtetésre jutottak, hogy minél magasabb árat fizetnek egy-egy alkotásért, annál megbecsültebb tagjai lesznek majd a társadalomnak. A mögöttes erőfeszítéseket, a verejtékcseppeket, a lelket sohasem méltatták: olykor elegendő volt egy sok számjegyű árcédulát ragasztani egy frappáns címmel megáldott fakockára, és máris egész tömegek lelkesedtek érte.
A kirakati baba arcára persze egyikük sem emlékezett, csupán az általa viselt "trendi cuccokra" koncentráltak. Még a legkevésbé iskolázottak is tisztában voltak vele, hogy irigylésre méltó alakja "tucat termék": tudták, hogy egy gyártósoron szorgos robotkarok formálták karcsú derekát, és a kék szemeit is ugyanazzal a 38769-es számú festékkel pingálták az arcára, mint a seregnyi hasonmásáéra. Persze köztudott volt az is, hogy ha nem is fillérekért, de mindenképp elérhető áron juthatnának hozzá, ha úri kedvük úgy diktálná, és ezért értéktelen kacatként gondoltak rá - már ha gondoltak rá egyáltalán.
A baba azonban még ezért sem hibáztatta a Teremtőt: örült annak, hogy történetesen nem guminőként kell leélnie az életét.
Aztán egy bronzosan borongó szerda délután egyszeriben összeomlott a tökéletesen egyhangú világ: a bevásárló utca túloldalán sportruházati üzlet nyílott.
A vadonatúj bolt csillogó kirakatában - épp amerre mozdíthatatlanul merev tekintettel álmodott boldog perceket - megjelent Ő: izmosan, magasan, délcegen és ellenállhatatlanul magabiztosan.
A baba eleinte hitetlenkedve csodálta a férfitestet imitáló figurát. Arról a gyártósorról, ahol egykor őt formálták, csupa-csupa női modell került ki a nagyvilágba, és meg volt róla győződve, hogy mindannyiuknak közös jellemzője a testi adottságokon kívül a háromsoros műveltség is. Cseppet sem érezte magát különlegesnek. Abban persze nem volt biztos, hogy mindannyian épp Pilinszkytől tudtak volna idézni, de hiányos ismereteinek köszönhetően nem tudott egyéb alternatívák után kutatni nem is létező értelmében.
Ez a férfi azonban... Minden egyes porcikájában érezte, hogy próbababa-átlagon felüli ismeretei lehetnek az emberek világáról, és mindent megadott volna azért, hogy ezekről a csodákról majdan hosszasan hallgassa egy közös kirakatban állva.
Amikor az őszi kiárusítások előtt - szemérmesen elrejtve őt a vásárlók szeme elől - új kosztümöt öltöttek rá, sejtései beigazolódtak. Az eladók perceken keresztül áradoztak a szomszédos bolt egyedi, kézzel készített figuráiról, melyeket sokkalta könnyebb átöltöztetni, lényegesen változatosabb testtartásokban lehet őket beállítani, és még a parókájukat is cserélni lehet.
A baba számára természetesen azonnal egyértelművé vált, hogy ha Őt is egyedileg gyártották, akkor minden bizonnyal a teremtésekor zümmögő robotok helyett cirógató emberkezek és titokzatos emberhangok ölelték körül. Ahol pedig e kettő teremtő erő együtt van jelen...
Ettől a naptól kezdve a mindenért hálás természetű lénye megváltozott. Nem volt képes többé önfeledten örülni, egyre csak sóvárgott, epedezett a túloldalról mosolygó férfibaba után. Az emberi léptékkel alig öt méter széles bevásárlóutca áthidalhatatlan szakadékká változott, melyben a kedélyes vásárlók helyett rosszindulatú hústömegek hömpölyögtek - minduntalan elzárva a kilátást a kirakatban ülő, mozdulatlan figura elől.
A ruhák ugyan továbbra is tökéletesen simultak remekbe szabott alakjára, de az arca... Most már emlékeztek rá az emberek. Annyi fájdalom, dac és szomorúság sugárzott róla, hogy riadtan fordultak el az üvegfaltól, egyetlen pillantást sem vetve a "trendi cuccokra". Amikor a bolt dolgozói rájöttek a forgalomcsökkenés okára, a babát egyszerűen selejtnek minősítették és kidobták. A helyére a szomszédos sportruházati üzlet egyedi modelljei közül vásároltak egyet.
Őt... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
