NAPLÓK: krimi-sarok Legutóbbi olvasó: 2024-04-22 15:19 Összes olvasás: 2215| 1. | [tulajdonos]: Vandálok | 2015-05-02 20:21 | Hökkenetes Úr és Ónagysága sárga füldugóval fekszenek. A fiatalok odafent hangosak, isznak, és a falatnyi erkélyen kendert nevelnek féltő odaadással, a szagát Ónagysága mindenhol érzi, s fentről a föld gyakorta Hökkenetes Úr macskájának tálkájába hullik.
Hökkenetes Úr nem azért túlsúlyos, mert nem merne kimozdulni a vandáloknak titulált huszonévesek állandó le-s föláramlása miatt, ő a maga nemében ilyen, originálisan, körszakállal és napilapokkal körbekerítve. Bástya minden.
Ónagysága szeret sóhajtozni, és most van is rá oka. A telefon letehetetlen, mert Gizinek és Julinak feltétlen tudni kell, mi folyik itt, te, ezek nem hiszed el, de izélnek hajnali egykor, remeg az egész ház, nem túlzok, meg kell bolondulni.
Nehéz kilépni különben a házból, barát itt minden, a falak előre köszönnek, az ajtó gondolatra nyílik, bújik a horgolótű és aláfest a retrovált lemezjátszó- „Hol jár az eszem”- , mintha most lett volna, olyan.
Ónagysága és Hökkenetes Úr, bár lehetne, mégsem férj s feleség. Szomszédok csupán, kézcsókom, jó napot, s elég is ez. Ónagysága allergiás a macskaszőrre, Hökkenetes úr komolyzenét preferál, s ha volt is kísértés megosztani a reggeli lapokat, vagy gombolyítani V-nyakú sötétkék pulóvert sállal, az elillant hamar két sóhaj és a két oldal surranása között.
Még azért sem panaszkodtak, hogy egy szemtelen a postaládájukra azt írta rá, hogy Ónagysága és Hökkenetes úr, csak sóhajtottak egy nagyot, és tűrték tovább a lépcsőház ismeretlen piszkait, bízva a jobb időkben, ami eljön, ki tudja, talán már éppen holnap.
-
A testre másnap a déli órákban, a piacról egyszerre haza térve találtak rá. A lány az emeletük két ajtaja között feküdt csendesen. Vörös hajú, festett körmű, életre sminkelt, de mégis halott.
Ónagysága sikkantott egy halkat, Hökkenetes úr hangosan és megállíthatatlanul zihált tovább. Percekig nem szóltak semmit, csak álltak mozdulatlan.
A lány szép volt. Számukra ismeretlen. A haja kibomlott, keretezte az arcát, mint beállított mesterkélt képeken, de így holtában, valódinak hat nagyon, szája szegletében vércsepp. Elüti a fél tizenkettőt, kint madárcsivitelés, a cekkerből csöpögésnek indul a hallé, s bár mindketten gondosan kerülnék, hogy azt mérlegeljék, ha egy fél órával később, ha hazaérnek, útba ejtve a frissen érlelt sajtokat vagy a mézet, akkor a gond, felelősség már a másiké, de nem megy ez sehogyan sem. Nem szép dolog pedig ezen rágódni, mikor itt fekszik és olyan nagyon halott a fiatalság, de halott-e valóban?
Talán még él…próbálkozik Ónagysága. A gondolat, hogy valaki itt és így az ajtaja előtt, egyelőre elviselhetetlen.
Hökkenetes úr, bár tart a térdelés minden velejárójától, leereszkedik s már tapogatja is a lány pulzusát keresve az élet jeleit. De az élet nem adja azokat. Miért, hogy ilyen fukar tud lenni mindig, fut át a fején a gondolat, de nem tudja azt mire vélni, így csak annyit mond végül, a lány halott.
Ismeri?
Sosem láttam-álltában reccsen a térd, a test meginogni látszik - Maga sem? –kérdezi gyorsan, immáron kiegyenesedve.
Én sem- fordul el Ónagysága, s eltekint az emelet felé. Attól még lehet, hogy mégis itt. Fülel egy darabig. Hallja? Csend van.
Hétvége van. Ilyenkor nincsenek itt. Vár ma valakit? –kérdezi Hökkenetes úr.
Senkit. És maga?
Én sem. Elteszem a halat, romlik, és Hökkenetes úr óvatosan kerülve egyet a hullán, belép a lakásba.
Erről eszébe jut Ónagyságának is saját filézett pulykaszeletkéje, s a nagy kosár befőzésre szánt szilvával együtt ő is eltűnik az ajtaja mögött.
Pár perccel később egyszerre lépnek az ki ajtón, a felelősség közös, dönteni kell, hogyan tovább.
-
Elütötte a negyed egyet. Ónagysága a falnak támaszkodik, behunyja a szemét, talán, mire kinyitja újra, a lépcsőház üres és tiszta lesz megint. De nem. Hívjuk talán a rendőrséget, mondja végül tanácstalanul, de a gondolat, hogy rendőrök jönnek, kérdeznek, gyanúsítanak, nem tekintenek semmire-senkire…szorosabbra húzza magán a horgolt kendőt.
Botrány, jut eszébe Hökkenetes úrnak is. Kérdések, zaklatás, újságírók, tévések, bulvár, már a szó is émelyíti. Talán össze is boronálják őket, elég egy suttogás, célzás, s neki vége, elvégre itt halt meg az ajtaja előtt.
Jaj, istenem, milyen csendes volt ez a ház, tördeli a kezét Ónagysága. Minek kellett ezeknek…elharapja a szavakat. Mégis talán illetlenség, valakiről, valakiről, aki tulajdonképpen már nincs is itt, mondhatni a háta mögött... De aztán eszébe jut valami, a szeme elkerekedik –Gondolja, megölték?
Vigyázzon rá, mondja Hökkenetes Úr, és felsétál a tetőtér emeletére. A lakás csendes, kopogásra, szóra nincs felelet. Hökkenetes Úr visszatér, s hozzákezd a lépcsők végtelennek tűnő során formálódó gondolatokat szavakba önteni.
Elcsúszhatott. A sárnyom ott a lépcsőn, s nézze itt, ezt a sarkot, itt verhette be a fejét, hajszálat s vércseppet találtam -Egy pillanatig még kutatóan nézi Ónagyságát- Nézze, nem könnyű. Ez egy csendes, tisztességes ház. Maga érti…besározódhatunk. Ez nem olyan környék. Itt ezt nem lehet. Már az is sok, hogy itt lakhattak velünk, de hogy itt is kell nekik meghalniuk…csendben tűrtünk, de van, amit nem lehet. A holttest nem maradhat itt a házban.
Ónagysága összerezzen, a szája környékén egy izom ki tudja miért, moccanni készül. Elrejti. Még tanácstalan. De mégis hogyan? Hová? kérdi, és bár valami még arra készteti, hogy érveket találjon az elhangzottak ellen, közben már remél, hogy a bolydulást, cirkuszt mégis elkerülhetik.
Hökkenetes Úr a halántékát dörzsöli. Nézze, ha csak egy kicsit tovább…már lejjebb lenne egy emelettel, aztán még egy. Gurul magától…Mit gondol? Ott a nagy szeméttároló. Becsomagoljuk, beletesszük. Nem tart semmiből. Elvegyül majd a többi szemét között. Tetejére néhány zacskót, káposztalevelet, és nem sokkal később elviszik. Ha a testet levisszük három óra húszkor, a szemetes csak ez után fordul majd be az utca végén. Nem lesz baj. Rendben lesz minden. Aztán, ha majd mégis előkerül…ki tudja már majd, hogy honnan és miért.
És ha ….valaki kinyomozná, hogy mégis itt….
Ez persze kiderülhet. Egyszer. Jönnek majd, és kérdeznek akkor. De nekünk akkor már nem kell tudni semmiről.
Ónagysága elmélázik. A szeme már a kínos pillanatok nélküli hétköznapokban ringatózik, de az orra még veszélyt szimatol.
Az utolsó pillanatban kell kirakni- bólint végül- A hajléktalanok. Belétúrnának. És az iratait se feledjük, anélkül nehezebb lesz azonosítani, ha egyáltalán…mennyi idő alatt bomlik az ilyen, nem tudom.
Én sem. Hökkenetes úr Ónagyságára néz lopva, maga sem tudja, mit lát meg rajta hirtelen.
Az egyezség megszületett, következhetnek a részletek.
Láttam befőzni készül. Talán fóliája is van hozzá. A testnek ne maradjon több nyoma a házban.
Ónagysága csendben bólint, és már hozza is a tekercseket. Bal kezében egy műanyag nyelű húsklopfoló s egy olló lapul. Hökkenetes úr kérdőn néz rá.
Az arcát, a fogait, épp egy kicsit, hogy ne legyen felismerhető, s a ruháit, haját se feledjük, mind nyom lehet, ...-magyarázza Ónagysága, aztán elhalkul mégis. Valami elképzelhetetlen suhanhat át felettük, csend lesz nagyon, félszegen állnak, odakint váratlan kopogni kezd az eső, Hökkenetes úr megrázkódik, majd a hullára pillant. Asszonyok, mennyivel praktikusabbak tudnak lenni nálunk, de a nyomolvasásról ő is csak a krimikből tájékozódik. Talán nem túlzás ez az elővigyázatosság. Bólint. Innentől már nem sokat beszélnek.
Miután végeztek, Ónagyságánál helyezik el a becsomagolt hullát. Hajnali háromkor az ébresztő diszkréten figyelmezteti őket, hogy indulni kell, nem sokkal később pedig már az ablakban állnak és a függöny résein át lesik, míg a kukásautó elnyeli a házuk előtt lévő szemetes tartalmát. Vége.
Lassan álomba merülve Ónagyságán átsuhan valami bánat-szerű, valami szomorúság, s arra gondol, hogy erről soha, de soha nem mesélhet senkinek, Hökkenetes úrnak elalvás előtt eszébe jutnak a lány papírjai. A keze automatikusan nyitná a tárcát, de az esze megállítja. Nincs erre szükség, minél kevesebbet, annál jobb… papírok, fényképek a hamutartóban égnek el. Ma este füldugó nélkül alszanak. Reggelig béke lesz, a vandálok alszanak.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
