NAPLÓK: az univerzum szélén Legutóbbi olvasó: 2026-05-25 12:52 Összes olvasás: 84661| 1053. | [tulajdonos]: | 2026-05-22 06:58 | LIEPSNOJANTIS KRŪMAS
Stoviu sumišęs – kaip Mozė – prie liepsnojančio
krūmo. Virpa raudonos lapų liepsnelės. Ruduo.
Dar nėra pašaukimo. Vis dar nėra tikrumo,
kad, sudavus lazda į uolą, ištrykš gyvybingas vanduo.
Reikia tikėti. Reikia labai tikėti,
kad, ranką iškėlus, iš dangaus imtų krist mana.
Už kiekvieną stebuklą reikia savim užmokėti –
savo gyvenimu, meile, širdim ir daina.
Kai atgal pažiūriu, tai ir nedidelis džiaugsmas
atrodo tartum stebuklas, kuriuo tikėti imu.
Gal ir visas gyvenimas – vienintelis, vienas, didžiausias
mano stebuklas, nepaprastas paprastumu.
Štai ir dabar, prie liepsnojančio krūmo sustojęs,
supratau netikėtai, jog viskas yra liepsna.
Tad ištiesiau ranką. Ir stebuklas pasikartojo:
ėmė krist pirmas sniegas. Baltas, švarus kaip mana.
-
Az égő csipkebokor
Zavartan állok - mint Mózes - a csipkebokor
előtt. Levelek lángja vörös remegés. Ősz van.
Késik az elhívatás. Még az sem bizonyosság,
hogy a sziklához csapott bot nyomán majd élő víz tör elő.
Muszáj most hinni. Muszáj igazán hinni,
hogy kitárt karjaimba manna hullik az égből.
Minden egyes csodáért önmagunkkal kell fizetni -
életünkkel, szerelmünkkel, szívvel és dallal.
Mikor visszatekintek, még egy kisebb öröm is
olyan, akár egy csoda, amelyben hinni kezdek.
Talán az egész élet - az egy és egyetlen, a legnagyobb
csodám, rendkívüli hétköznapiságában.
Itt és most, az égő csipkebokor előtt állva
értettem meg hirtelen, hogy minden lángban ég.
Kitártam karjaim és megismétlődött a csoda:
hullani kezdett a hó. Fehéren, tisztán, mint a manna. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
