NAPLÓK: csapongás Legutóbbi olvasó: 2024-05-06 14:45 Összes olvasás: 2537| 5. | [tulajdonos]: Weinberger felvetésére | 2016-02-16 00:00 | Ezt kellene letisztogatni róla? Mi maradna?
"Veliky János több évtizede kutatja a modern magyar politikai gondolkodás történetének kérdéseit. Most a reformkori politikai gondolkodástörténet és a politikai nyelvek kapcsolatáról beszélgetett a Debreceni Egyetem Újkori Magyar Történeti Tanszékének egykori vezetőjével Szeghő Patrik.
Miként értelmezhető a korszerű változások fontos alakjának tekintett polgár fogalma a 19. század első felének Magyarországán?
A polgárt gyakran és szűkebb értelemben a társadalom osztályszerkezetének keretében mint polgári foglalkozást űző személyek csoportját tételezik, a reformkor azonban például olyan átmeneti időszak volt, amikor ezt a fogalmat nem lehet mindössze foglalkozási kategóriaként értelmezni. Ahhoz, hogy a „polgár” fogalmáról világos képet alkothassunk, a korabeli társadalomban lezajló változásokra kell tekintenünk, amikor is a polgári „érzület” szerepkörök formájában a társadalom egészében feltűnt, a fő- és a köznemességtől egészen a paraszti értelmiségig. Legvilágosabban talán Széchenyi István gróf példáján keresztül mutathatjuk be ezt a jelenséget, hiszen a magyar reformgondolkodás egyik megalapozója arisztokrata származására csakúgy kellő büszkeséggel tekintett, mint a polgári intézmények alapításában játszott szerepére, ugyanakkor széles értelemben használta és jelen volt a tőkés vállalkozások folyamatában, de erős írói ambíciókkal is rendelkezett, mindez igen messze állt a rendies gondolkodástól. Édesapjától örökölt nyolcvanezer holdnyi birtokának jórészét értékesítette, ám a befolyt összeget fennmaradó birtokainak korszerűsítésére fordította. Bevételeit tehát nem élte fel, mint nemestársai közül sokan, hanem polgári vállalkozásba kezdett, Bécsben és Pesten viszonylag széles körben vásárolt például részvényeket. Magát arisztokrataként, gazdaként, polgárként és íróként határozta meg. Mindez korántsem volt annyira elszigetelt, mint sokan gondolják, jelzésértékű, hogy például gróf Batthyány Kázmér, a Szemere-kormány külügyminisztere a Déli Vasúttársaságban rendelkezett érdekeltséggel. Az értelmezés valójában tehát attól függ, hogy a társadalom mélyrétegeiben zajló változások közül melyeket tekintünk mértékadónak. A polgári identitás ugyanis szerepkörök formájában a reformkorban már viszonylag széles körben jelen volt, erre utalt egy invenciózus történetkutató már évtizedekkel ezelőtt, amikor a korszerű romantika vezéralakjának tekintett Petőfi művészete és a pesti kispolgári olvasóközönség közötti kapcsolatot bemutatta, illetve máshol olyan „felesleges” értelmiségi csoportok megrajzolásával, melyek a hagyományos rendies foglalkozási szerkezetben már nem találták meg a helyüket, így különösen fogékonyak voltak a polgári természetű változásra.
Mi a kapcsolat a modern magyar politikai gondolkodás és a romantika között?
A polgári reformok kezdeményezői meghökkentően széles szépirodalmi és politikai filozófiai műveltséggel rendelkeztek. Gondolkodásukban e két tényező nem is különült el egymástól, hanem szorosan összefonódott. Az ókorig visszamenően ismerték és olvasták a legjelentősebb európai politikai filozófiai műveket, és magát a politikai gondolkodást összekötötték a művészetfilozófiával. Számos reformer otthonosan mozgott, sőt igazán sikeres alkotóként tűnt fel nemcsak a politika, de a szépirodalom világában is. Irodalomtörténészek elismerően nyilatkoznak Széchenyi vagy Szemere Bertalan írói és publicisztikai képességeiről, de másokat is joggal felsorolhatnánk itt. Nem véletlen, hogy például Széchenyi és Kossuth politikai vitájának szerves elemeit képezték Goethe vagy Schiller nézetei. A politikai gondolkodás és a szépirodalmi törekvések megújulása párhuzamosan haladt a reformkor hajnalán. Az 1830-ban napvilágot látott Hitelben egy teljesen megújult, korszerű politikai világképpel megalkotott szöveggel találkozunk, mely az ezidőtájt megjelent nagy filozófiai költemény, Vörösmarty Csongor és Tündéje világképével jelentős mértékben összhangzásban van. Hiszen a Csongor és Tünde Éj-monológjában megjelenő felfogás a csúf és a szép, a rossz és a jó együttes megjelenéséről a politika világában nem más, mint az újszerű társadalmi ellentétek tudomásul vétele. Erre az ellentétre reagál a magyar reformgondolkodás talán legfontosabb fogalma, az érdekegyesítés gondolata, mely a jobbágy-földesúr ellentétre csakúgy reflektál, mint a nemzetiségi feszültségekre. Aligha véletlen, hogy a reformgondolkodók Vörösmartyt oly nagy elismeréssel övezik.
A társadalmi ellentétek tudomásul vétele milyen hatással volt a modernizációs törekvésekre?
A reformkorban többen eljutottak arra a felismerésre, hogy bár a társadalomban jelen lévő érdekviszonyok és struktúrák nehezen írhatók le, ettől függetlenül a társadalom változik és megváltoztatható. A reformgondolkodás középpontjában az említett érdekegyesítés fogalma állt, amellyel megpróbálták összefogni a több szempontból is tagolt, eltérő érdekekkel rendelkező csoportokat. Ez a fogalom alkotott alapot az ország korszerűsítését célzó programtervek számára. Később a modernizációs törekvések eszmerendszerekké és pártjellegű mozgalmakká nőtték ki magukat, mindez az 1840-es évek első felében korszerű ideológiai törésvonalak formájában is megjelent, a bécsi udvari törekvésekhez egyaránt kötődő konzervatív és reformkonzervatív törekvésektől, az udvari reformokra ugyancsak figyelő Széchenyi elitista liberális nézetrendszerétől a liberális demokratákig vagy egészen a republikánusokig. A hagyományos vármegyei gondolkodás persze a korszakban továbbra is nagy politikai súllyal rendelkezett, de a polgári alkotmányos politikai intézményekről szóló gondolatok és a modern gazdasági eszmék egyre többet ígértek az ország korszerűsítését illetően.
Mit értünk második nyelvújítás alatt és hogyan köthető a polgári modernizációhoz?
A polgári változás-programok megfogalmazása során a társadalmi jelenségek leírására új fogalmakat alkottak, mivel az új jelenségek leírását másként nem tudták megoldani. A reformkori politikai eszmék megjelenésével párhuzamosan alakult ki tehát az új magyar politikai nyelv is. Ezt nevezhetjük tehát valamiféle második nyelvújításnak. Egyébként a reformkorban vita zajlott arról, hogy a Kazinczy-féle nyelvújítás miként folytatható, a szókészletben megújítandó szavak kapcsán Vörösmarty a változtatás szükségét a gyakorlathoz kötötte, a második nyelvújítás során tehát nem került sor széles körű változásokra. Egyébként a nyelvújítás új, reformkori hullámában számos napjainkban is használt kifejezést alkottak meg, például a közvélemény, a jellem (utóbbi Szemere Bertalanhoz köthető), a kétely (Eötvös József alkotta meg), a tény (Kossuth Lajos újítása) szavunkat, de számos az iparral és a kereskedelemmel kapcsolatos új kifejezés (forgalom, közgazdaság, nemzetgazdaság) is ekkor született. Az utolsó rendi országgyűlés megnyitása előtt Széchenyi István a Magyar Tudományos Akadémia tagjaihoz intézett kérdésében arra kért választ, hogy miként lehetne a megalkotandó polgári törvények alanyát megnevezni. Vörösmarty Mihály, a kor egyik legkiválóbb nyelvésze, aki az Akadémia tagja is volt, ekkor állt elő a honpolgár megnevezéssel, amely nyelvileg ki tudta fejezni az egyének törvények előtti egyenlőségét vallási hovatartozástól és társadalmi helyzettől függetlenül. A honpolgár fogalma rendkívül korszerű tartalommal rendelkezett és a reformkori politikai gondolkodás egyik legfontosabb nyelvi újítása volt.
Más tekintetben viszont léteznek fontos új megközelítések (például a Reinhart Koselleck által képviselt fogalomtörténeti iskola vagy a cambridge-i politikai eszmetörténészek csoportja), melyek be tudják mutatni, hogy a nagy ideológiai irányzatok vagy akár kisebb foglalkozási csoportok milyen összerendezett politikai nyelvvel rendelkeznek. Ezeknek az iskoláknak a tapasztalata nagyon sok segítséget nyújt a reformkori politikai gondolkodástörténet számára, bár semmiképpen sem helyettesítheti a társadalmi alapozottságú eszmetörténet-írást.
Milyen médiumokon keresztül zajlott a programismertetés?
A fogalomkészlet megújításával együtt a mediális eszközök tárháza is kibővült. A megye- és országgyűlések korlátozott nyilvánossággal rendelkeztek, bár annak jelentősége nem becsülhető le, miután ezek a fórumok a választójoggal bíró nemesség, valamint az országgyűlési követek számára voltak hozzáférhetők. A polgári nyilvánosság részben a rendi nyilvánossággal szemben formálódott ki, s vált a reformprogramok fő médiumává, így a pártok kialakulása mellett a polgári állam intézményeinek kiformálójává.
Polgárosodás és szabadság - Veliky János által szerkesztett kötet
Ám nem csupán a reformkori magyar politikai elit gondolkodása lett mindinkább korszerű, de a programalkotás technikája és a tartalma is, amellyel a térség többi nemzetéhez képest érezhetően messzebbre jutott. A magyar alkotmányozás politikai nyelve ismerte és befogadta az európai politikai kultúra, a liberális, a republikánus vagy az ún. civilizáció nagy nyelvi rendszereit, ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy igen sajátos, nemzeti formációt alakított ki. A magyar alkotmányozás a reformkorban elutasította a francia utat, tehát nem hozott létre kartális alkotmányt, hanem épített a történeti alkotmányra, azt azonban folyamatosan és olyan mélységben átalakította, hogy ennek eredményeképpen valóban korszerű alkotmány született. Mindezek a törekvések az áprilisi törvényekkel és a Batthyány-kormány megalakulásával együtt elérték céljukat."
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
