NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2026-05-26 07:13 Összes olvasás: 107535| 618. | [tulajdonos]: ... | 2020-02-07 13:11 | 2020. február 7. Kedves mai Naplóm! (Javítanivalók akadtak.)
Ma arra ébredtem, hogy a felejtés elleni háború jegyében meg kell írnom K. Ferit és a homokgödröt. A kora reggeli álmom F. Zs.-ről, egykori gimnazista osztálytársamról szólt, aki feltűnően utált engem egészen addig, amíg harmadikban, a matek OKTV-én több pontot nem szereztem, mint ő, az osztály matek- és fizika-zsenije. Később elmondta, hogy addig azt gondolta, csak a szorgalmam miatt kapok jó jegyeket a tanároktól. Mintha a szorgalom olyan lenézendő dolog lenne. Kétségtelen, hogy a fizika tanártól csak kegyelemből kaptam ötöst. Hozzá képest, aki már gimis korában is komoly atomfizikai tanulmányokat (nem véletlenül lett felnőttként egy neves intézmény igazgatója), tényleg csak „buzgómócsing” lehettem – így neveztük (nevezték) az osztályban az eminenseket. Gimi után ő katona lett, én egyetemista, és sokáig leveleztünk. Nagyon bírtam a leveleit. Emlékszem, volt egy visszatérő témája: a „bogaras” barátja, aki cincéreket tartott a lakásában. Ha Budapesten járt, színházba, operába mentünk. Nem voltunk egymásba szerelmesek. Az intellektuális kíváncsiság hajtott bennünket egymás felé. Azt álmodtam, hogy a családjával kirándulok, a feleségével és a gyerekeivel, aztán egyszer csak előkerül ő is. Kérdezem, hogy van. „Jól”, feleli, és a szemében, ami feltűnően zöld, boldogság csillan. „Abbahagytam az atommagkutatást”, teszi hozzá már nem szavakkal (átkapcsoltam telepátiás üzemmódra, ahogyan sokszor álmomban). A következő pillanatban látom, ahogyan hajlékony csuklómozdulatokkal egy acélgömböt ütöget, amiről ébren tudom, hogy hangnak nevezik. És látszik rajta, hogy tényleg boldog az istenadta.
Közben (amíg a fentieket írtam) elbizonytalanodtam: lehet, hogy nem a matekverseny miatt enyhült meg Zs. az irányomban. Spanyol szakkörön, amire öten jártunk az osztályból, a hátam mögött ült, Sz. L.-el, aki azóta már nem él. (Ő a második halottunk az eddigi háromból). Ott ülünk óra kezdete előtt pár perccel. „Ofő ültetést akar”, mondja Zs. a L.-nek. Hallom, hogy mondja. „Remélem”, teszi hozzá, „nem egy olyan bányarém mellé ültet, mint Sz. É.”. Zsigeri mozdulattal kaptam hátra a fejemet: „miért, mit gondolsz, te szebb vagy?” Nem volt rám jellemző, hogy beleavatkozom két fiú beszélgetésébe, félénkebb voltam annál, Sz. L.-be ráadásul reménytelenül szerelmes voltam, csak dadogni tudtam a közelében. De Sz. É.-t meg kellett védenem. Nem volt csúnya, csak „rossz tanuló”, és ez Zs.-nek elég volt ahhoz, hogy lebányarémezze. Sz. É. nyíradonyi volt, együtt járt egy autószerelő fiúval, akihez gimi után rögtön feleségül ment. Évekkel később hallottam, hogy elváltak. Nem volt buta, csak nem a tanulás állt az érdeklődése középpontjában. Duci volt, vagy inkább: teltkarcsú. Mi kollégista lányok Misszinek becéztük, és imádtuk, mert tele volt élettel, vidámsággal.
Mintha ez után az eset után hagyta volna abba az utálkozás Zs.
(Nota bene: a hang mélyedéseit kalapáccsal alakítják ki.)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
