NAPLÓK: Felvil.levelek (feladó:random) Legutóbbi olvasó: 2025-10-20 11:02 Összes olvasás: 27133| 165. | [tulajdonos]: Akarok róla beszélni, igenigen | 2020-02-23 00:30 | Elindulván önismeretem rögös útjain...midőn Gábor kartárs lehajolt hozzám a porba , s egyetlen dicső gesztussal feljebb emelt patyolat fényben fürdőző magához. Csak apró lépésekben, de érzem fog ez menni.
Első ízben maradjunk meg tehát a tárgynál (melyen előző kommentemben magam is túlléptem, olykor igazán oktondi lény tudok én is lenni, bár ez nyilván együttjár halandóságom csodájával)
Kezdjük tehát a fákkal:
Kezdetben nem értettem a heves reakciót meg a puskás flasht, de átolvasva a grafomán darálékot, mit m. Krisztina falán elkövettem, első ízben hadd kérjek elnézést pontatlanságomért és következetlenségemért. Másodszor had mondjam el, egyrészt, hogy valószínűleg kevésbé veszem komolyan a platformot, előfordulhat, hogy nagyobb pongyolaságot engedve meg magamnak, mint amennyi szerintetek itt belefér, kvázi összepiszkítom a felületet.
Másrészt tudnotok kell, hogy reakcióm meggondolatlan és sietős volt, annak hátterében a következők állhatnak: a természetről alkotott képzetembe (melyhez igen kellemes és boldogságos állapotok fűznek) nem fér bele, hogy hinni merjek azon kijelentésnek(nem hiszem, tehát ha elképzelem,csak nevetek rajta), hogy egy fának lelke van. A lélekről alkotott fogalmaim értelmében (persze közben rájöttem hogy ezen fogalmak nem feltétlenül állnak fedésben a ti fogalmaitokkal, nyilván ez az egyik bökkenő)
ez azt jelentené ugyanis, hogy akkor egy fa képes szenvedni. Ezzel ti rémmeséket mondtatok nekem.
Egy fa, nem önmaga intézi sorsát, ahogyan egy állat (amelyik képes pl legalább arrébb menni, harapni, bárakármi) részben már igen. Ebben az értelemben puszta kegyetlenség volna a természettől, ha egy fát lélekkel ruházna fel. Lélekkel, amely élményt kelt benne, spontán reakciók helyett észleletekkel, melyekhez érzetek társulnak, ahogyan az állatnál (netalán azokhoz érzelmek kapcsolódjanak, ahogyan nálunk embereknél történik jesszus kész horror, ha így volna, a növények folytonos paralízisben élnének) A fájdalomra egy növénynek evolúciós értelemben nincs szüksége, nem szolgálja a túlélését.
Mindez kegyetlenség volna a teremtés részéről. Ha valami fáj, a lelkemet érzem, mert ember vagyok, ez hasznomra van, és bár nem kellemes, de jó nekem. Félreértés ne essék, nem vagyok én neurotikus (ebben az értelemben), nem élvezem, nem úgy jó, mint a viszketeg megvakarása, de jó mégis, mint Isten.
Ettől még persze a fákat lehet intelligens lényeknek tartani, bizonyos értelemben. És a magam részéről a legintelligensebb lényeknek gondolom őket, akiknek megismeréséhez valaha is felérhetünk. A fajok láncolatában a fák a csúcspontot jelentik, élő műalkotások, örök mozgásban vannak az ég felé, dacolván a gravitációval. Ám azon tulajdonságaikból kifolyólag, hogy tudniillik kommunikálnak, védekeznek, gyámolítanak , hogy "szervezettek" (tessék figyelemben tartani, hogy kifejezőeszközöm, a szó, melyre szorulok s melynek mestere még nem vagyok mintegy mellékhatásként oly tulajdonságokkal is felruházhatja az általam megnevezett jelenségeket, mely tulajdonságokat magam sem tartok érvényesnek a folyamatra, melyet a fogalmakkal megjelölni kívánok) hogy képesek akár arra is, hogy érző lények fájdalmát vagy derújét valamiképp érzékeljék vagy visszatükrözzék ( ha csak gondolatban megfenyegetünk egy növényt, hogy bántani fogjuk, megváltozik az elektromos ellenállása, de ehhez nem szükséges éreznie) szóval abból hogy érzékenyek és reaktívak, nem jelenti azt, hogy élményeik volnának, melyek egyfajta lelkiségben tükröződnek. Ám (ahogyan az embernek is) van egy köztes folyamatkoordináló erejük "testiségükön" felül mely azonban még nem emocionális karakter. Ennek költői megfogalmazása lehet egy igen nemes költői ambíció pl. mindenképp felelős vállalkozás, szerintem. Sajnos az ember mindent önmagára vonatkoztat, meggondolatlanul, ezt tesszük szinte minden pillanatban, akkor is, mikor bizonyos részletek megismerésének tudatában a fák egyes tulajdonságairól, beleképzelvén magunkat egy másik életforma létállapotába, minthogy e paradicsomi állapotot már elgondolni se nagyon tudjuk, sajátos állapotainkkal összemosván részleges tudásunkat, efféle elhamarkodott következtetésekre jutunk, anélkül persze, hogy mindezt akarnánk. ,,Ők úgy léteznek, ahogy mi is léteznénk természetes állapotunkban. Ha nem sietnénk meghalni és előtte gyorsan valamit csinálni, hanem csak érzékelnénk." ,,Boldogok a lelki szegények mert övék a mennyeknek országa"
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
