NAPLÓK: Felvil.levelek (feladó:random)
Legutóbbi olvasó: 2024-11-24 04:16 Összes olvasás: 25859| 159. | [tulajdonos]: ....... | 2019-09-24 00:32 |
Melankólia
Nap nap után ömlik csak kontrollálatlanul, az idő
emésztő gyorsasággal áramlik,
hatalmas pókokat fogok idelent a föld alatt
és ezen pókbefőtteket végigsorakoztatom
az ablakpárkányomon, alig fél méterrel a föld felett.
Pusztán higiénéből és jólétből kifolyólag
még nem lesz egészséges az ember.
Elgondolhatod, végül is, ahogyan egy előzőleg elszorított torok
mohón levegő után kapkod, ott, abból lehetne
mondjuk egy valósabb krízis de
kétségbe esten és ösztönszerűleg tapogatóztam én is
roppant készültségek csillámló szövedékében kutakodva
vadul
és nem találtam
egyetlen pamatot sem,
pedig ott voltál
te is.
Melankóliának becézik, csak így, kedvesen : Melankólia .
Elterpeszkedett, lomhán nyíló méregvirágzat.
Barokkeretek mögött cicomázkodó penge üresség.
Jobban vagyok. És a legtöbb gyilkost
a kés még ezen a ponton megragadja, de
engem hagyjatok csak magamra,
vérem húvös, akár az óceáni szelek.
Melankóliának becézik, csak így, kedvesen:
melankólia. Akár egy virág.
Fáradt idegeimen kócos, bamba varjak ülnek, rájuk ripakodok.
Megfeszítem a drótokat és várok.
Nem tudom kit, talán az istent.
A háta mögül ugrok elő
majd váratlan a farába harapok (ahogyan felingerelt
tisztes arisztokrata férfiak teszik finom,
kacér úrhölgyekkel a kosztümös filmeken)
És minthogy egyetlen flört sem szolgáltathat vigaszt,
én ki a keresztségben azt a bizonyos nevet -
megénekeletlen költeményeimet lobogtatva,
felszegett orral az egészből ismét kivonulok de
megvalósítottam azt, amiről hallgatok.
Azt vegyétek mert az az én testem
(vérem immár szikkadó szurok) -
versek nem szólnak
ölemre nyíló
pokolvirág.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
