NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2025-07-12 21:30 Összes olvasás: 76947| 869. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 111. | 2024-07-17 09:25 | Az életveszélyről
Élni – életveszélyes! Gondoljunk bele: egy anyának a legfőbb feladata az, hogy ÉLETBEN TARTSA gyermekét, ez a dolga 0-24-ben (ahogy manapság mondják), és aki ettől többet vár el egy anyától, az próbálja meg, csinálja utána. Nem csodálkozom tehát, amikor mindenféle szülésre ösztönző támogatások ellenére egyre kevesebben vállalnak gyereket: „A gyermeket fel is kell nevelni”. Jól tudják ezt a leendő szülők, hiszen az ősök generációkról generációkra átadják ezt a tudásukat is az utódoknak, így azok ösztönösen érzik, TUDJÁK, hogy mi a dolguk. És ennél nincs nagyobb munka: az apának elsősorban a család anyagi ellátása a feladata (régebben a biztonságuk garantálása is az volt, manapság talán ebből a szempontból nyugodtabb és törvényesebb világban élünk), míg az anyának a gyermek életben tartása, egészségesen tartása, és az emberi élethez szükséges alapvetően fontos dolgok megtanítása a feladata.
Az anya tanít meg beszélni (anyanyelv), az anya tanít meg járni, az anya tanítja meg az alapvető szabályokat, „edukálja” a gyereket, miközben az apa gondoskodik róluk, és átvállalja az esetleges harcot az anyagiakért. Tudom, ósdi felfogás ez már, de ez az ALAP OLYAN MÉLYEN VAN BELEÍRVA a lelkünkbe, hogy még ma is így működünk, ha beismerjük ezt, ha nem.
Ebből a szemléletből manapság is élő és ható részleteket láthatunk: a pedofília, a gyerekek ellen elkövetett bűnök a legnagyobb felháborodást keltőek, masszív bűnözőknek SZENT ÉS SÉRTHETETLEN a gyermek, az anya, a család (gondoljunk a maffia működésére, életfelfogására), a ma is zajló háborúkba nőket-gyerekeket nem soroznak csak végszükségben, nőket-gyerekeket „nem szokás” gyilkolni. Bár végtelenül álszent ez a felfogás (MERT MINDEN ÉLET SZENT ÉS SÉRTHTETETLENNEK KELLENE LEGYEN), de ez máig működik a fejekben. A harc, a konkrét ölés-gyilkolás, csatározás mindig az apák dolga, ők vállalják ezt az életveszélyt a jövő miatt.
Persze mára vagyunk annyira egoisták (mert ahogy érezzük, sokkal kevesebb a veszélyhelyzet, és sokkal több a JÓ DOLOG AZ ÉLETBEN), hogy elfeledjük alapvető feladatainkat.
Sokszor megrettenünk az előttünk álló feladattól: gyereket nevelni? Hiszen az nagyon nehéz! Igen, valóban, nagyon nehéz. És miközben neveljük őket, sok dologról le kell mondani. Mára a legnagyobb leterhelés lett egy gyermek felnevelése: csak az egészséges fejlődéséhez való dolgok havi több százezerre is felfuthatnak (pelenkák, tápszerek, krémek, törlőkendők, ruhák, oltások), s közben az anya és az apa pont ekkor kapja a legkevesebbet a gyerekneveléshez: az anya a gyermek egyéves kora után már csak töredékét kapja a szülés előtti fizetésének, a családi pótlék évtized óta 13.300, forint, ami olyannyira elinflálódott, hogy egy csecsemő egy heti pelenkájára sem elég.
Kérdezhetik: hogy jönnek ezek az előző mondatok ahhoz, hogy élni veszélyes, hogy életveszélyben vagyunk?
Csak úgy, hogy az ember ha tovább akarja adni az életet (mert ennél többet nem tehet úgysem), akkor kénytelen lesz veszélyes életveszélyes helyzetekbe belemenni. Én (most bevallom önöknek) például rengeteget utaztam, ingáztam lakhelyem és munkahelyem között. Egyik hosszú szolgálatom után (a fő-, és a másodállásban is dolgoztam egymás után) autóval igyekeztem haza. Már sötét volt, a feleségem biztosan lefektette a négy gyereket, és várt rám. A 2.számú főúton haladt a kocsisor, gyorsan nem is tudtam volna menni, mert majdnem összefüggő sor alakult ki, annyival mentem, mint a többiek. Egyszercsak az előttem haladó autó jobbra rántotta a kormányt, s én átugrottam az autómmal „valamin”, ami az úton hevert. Természetesen megálltam én magam is, oldalra pillantva inkább csak éreztem, hogy baj van, sokan állnak az út szélén. Mint kiderült, három részeg ember a gyalogos felüljáró helyett a főúton haladt át a kocsmázásuk után. Az egyiküket elütötte egy hölgy (aki sokkos állapotba állt az autója mellett), és kidobta a főút közepére, majd fékezett. Beleszaladt egy friss, két napos autóval közlekedő úr, majd áthajtott a testen egy személyautó, egy romániai kisbusz egy teljes családdal, a következő autó volt az, aki előttem félrerántotta a kormányt, majd én is áthajtottam a testen. Volt tehát két totálkáros autó, egy sokkos vezető, három sofőr, akik áthajtottak a testen, és egy sofőr, akinek sikerült kikerülnie, mert ő a kisbuszt látta maga előtt, amint ráhajt a testre. Még élt az az ember, akit elütöttünk. A kórházban is élt még, de olyan sérüléseket szenvedett, hogy ott belehalt az ütközésekbe. Belőlünk gyilkost csinált, önmagából hullát. Az ország egyik legnagyobb szaktekintélye adott olyan véleményt, hogy nem vagyunk hibásak a balesetért, mert elkerülhetetlen volt az ütközés a testtel, nem mentünk gyorsan, így egyikőnket sem büntettek meg. A romániai kisbuszt a teljes családdal még ott „elzavarták” a trendőrök, nem akartak bonyodalmat maguknak. MÁIG NEM TUDOM IGAZÁN FELDOLGOZNI ezt az eseményt, azt, hogy mit tettem, sokszor gondolok arra, ha nem dolgoztam volna 24 órát egyhuzamban, talán az én reflexeim is lettek volna olyan jók, mint az előttem haladóé. De ne feledjük, még ketten voltak rajtam kívül akik… és a hölgy, aki elütötte. Mint később kiderült, a helyszínelés alatt a két részeg társ visszaoldalgott a helyszínre, és szenvtelenül végignézték társuk szenvedését, és a rengeteg anyagi kárt, amit okoztak. A lelkekben keletkezett károkról ne is beszéljünk.
Nos, az élet ilyen. Minden pillanatban veszélyhelyzetek állhatnak elő. Épp ezért gondoljuk meg jól, mit teszünk, vagy mit nem teszünk. Magunkért is felelősek vagyunk, nem csak a családunkért, a társunkért, az embertársainkért. És sose feledjük az isteni igazságot: Bárkivel bármikor bármi megtörténhet. Ha hívő, ha nem. A hívő sokszor Isten büntetésének fogja fel, a hitetlen pedig a véletlenek játékának. Így egyik sem igaz: szerintem csak egyszerűen az történik meg, aminek az adott pillanatban meg kell történnie. És ez részünkről kikerülhetetlen.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
