NAPLÓK: A vádlottak padján
Legutóbbi olvasó: 2025-07-04 02:31 Összes olvasás: 76667| 303. | [tulajdonos]: lélegz | 2022-06-17 08:42 |
gyerekkoromban minden olyan nagynak tűnt
mint egy levegővel teleszívott mellkas
aztán a világ összeszűkült ahogy nőttem
egyre kisebb lett mert kifújtam a levegőt
mostanában ismét kezd a testem összemenni
de a világ ugyanolyan hatalmas maradt
csak levegőt venni egyre nehezebb
szorítják szívem tüdőm a bordáim
látjátok feleim ez lehetne akár egy halotti beszéd
de nem annak szánom mert élek nem félek
kimondom hát nincs veszíteni valóm régtől
mert nincs elmúlás csak egyszer vége van
vagy lesz senki sem tudja ez benne a szép
csak hinni lehet hogy újra meg újra születünk
én példának okáért a sok ezredik vagyok a sorban
alattam vannak őseim sorban egészen a teremtőig
már nem vagyok a csúcson sőt már gyerekeim sem
hisz nekik is vannak gyerekeik s még lesznek is
a piramis egyre épül s az utolsó követ nem lesz ki
berakja a tetején mindig üresség tátong majd
s egyre jobban összenyomja azokat akik
az alapot tartják összenyomja akár egy beteg tüdőt
a rajta ugráló unokák önfeledt hancúrozása
és boldog leszel és ismét kicsi és akkor lesz véged |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
