NAPLÓK: A vádlottak padján
Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 18:18 Összes olvasás: 54965303. | [tulajdonos]: lélegz | 2022-06-17 08:42 |
gyerekkoromban minden olyan nagynak tűnt mint egy levegővel teleszívott mellkas aztán a világ összeszűkült ahogy nőttem egyre kisebb lett mert kifújtam a levegőt mostanában ismét kezd a testem összemenni de a világ ugyanolyan hatalmas maradt csak levegőt venni egyre nehezebb szorítják szívem tüdőm a bordáim
látjátok feleim ez lehetne akár egy halotti beszéd de nem annak szánom mert élek nem félek kimondom hát nincs veszíteni valóm régtől mert nincs elmúlás csak egyszer vége van vagy lesz senki sem tudja ez benne a szép csak hinni lehet hogy újra meg újra születünk én példának okáért a sok ezredik vagyok a sorban alattam vannak őseim sorban egészen a teremtőig
már nem vagyok a csúcson sőt már gyerekeim sem hisz nekik is vannak gyerekeik s még lesznek is a piramis egyre épül s az utolsó követ nem lesz ki berakja a tetején mindig üresség tátong majd s egyre jobban összenyomja azokat akik az alapot tartják összenyomja akár egy beteg tüdőt a rajta ugráló unokák önfeledt hancúrozása és boldog leszel és ismét kicsi és akkor lesz véged |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!