NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2024-09-08 01:29 Összes olvasás: 62190| 841. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 86. | 2024-05-14 09:01 | Jézusról és az egyedüllétről
Aki kettészakíttatott, az könyörtelenül magányos, márpedig férfivá és nővé lettünk teremtve, önálló lélekkel, így a magány érzése mint egy büntetés, végig kíséri az életünket. Amikor az ember gondolkodik, akkor is végtelenül magányos lesz. Egyedül marad nem csak a gondolatokkal, hanem mindazzal a jóval, rosszal, problémával, gonddal, örömmel, bánattal, amit közben felismer, felidéz, vagy épp összekombinál MEGOLDÁSSÁ. Valamire megoldássá. Az ember általában azért gondolkodik, hogy kérdéseket tegyen fel, és azért is, hogy ezekre a kérdésekre megtalálja a választ, vagy épp ő maga adja meg a választ. Ez bennünk az „isteni”, ami által kiemelkedtünk a környezetünkből, és így „kihoztuk” azt a legjobbat (?), amit emberi életünkből kihozhattunk. „Egy”-nek lenni, „egyedülállónak” lenni azonban nagyon nehéz és kellemetlen sors. Nehéz úgy összehasonlítani emberi létünk eredményeit, hogy nincs egy etalon, hogy nincs összehasonlítási alap, csak eszmék, ideák, elképzelések vannak. És az ÚT, ami igencsak keskeny.
Sokszor érzi magát elhagyatottnak az ember. És sokszor elhagyatott, bizony! Jézust csak egyetlen egyszer hagyta el Atyja, és neki ennyi is elég volt (emberi test, emberi gondolkodás), hogy felkiáltson: „ Éli, Éli, lamá sabaktáni? ” És hiába állt anyja a kereszt lábánál, és hiába álltak a testvérei, barátai, tanítványai ugyanott, mégis megtapasztalta a magányt, a magárahagyottság érzését. Emberi testének utolsó mondata volt ez, s épp ezért is van, vagy lenne mindig velünk, ha igényeljük, ha igényelnénk.
Furcsa szokás van életben a Fülöp-szigeteken. Egy Ruben Enaje nevű ember húsvétkor már harmincháromszor feszíttette magát keresztre. Kezdetben csak egy volt a sok közül, akiknek a kezeit ütik át szegekkel, a tapasztaltabb „önkéntes Jézusok” kapták azt a megtiszteltetést, hogy a lábukat is átszegezték. Később Ruben is tapasztalt lett, és azóta neki is saját szögei vannak (nehogy belehaljon egy vérfertőzésbe, ha már a keresztre feszítést túlélte), és neki is átütik a lábait is. Nem készül a feladatra, nem „gyúr” rá plusz szenvedésekkel, aznap viszont elviseli a több órás töviskoszorú viselését, és a 37 kilogrammos kereszt cipelését is. A felfeszítés pedig eleve velejárója az ünnepnek. 15-30 percet tölt a kereszten, amikor felemelik rászögezett testét, a legbátrabb embernek érzi magát. Több száz ember nézi végig ezt a szertartást, amit a katolikus egyház rossz szemmel néz, mivel biblia-ellenesnek tart. Miután leveszik a keresztről, felesége gyógyítja a sebeit, gyulladáscsökkentőt és antibiotikumokat szed, de gyorsan gyógyul, húsvét utáni kedden már megint ácsként dolgozhat.
Gondolkodjunk csak! Ruben Enaje MINDENT végig tud csinálni, ami Jézussal történt. Igaz, őt „kesztyűs kézzel” korbácsolják (flagrumozzák) a „római katonák”, akik egyszerű amatőr színészek. És előtte sem kellett böjtölnie, elárultattatnia, bíróság elé állnia, közszemlére téve köpéseket eltűrnie. Szögei nem egyszerű kovácsolt vasak, hanem rozsdamentes acélszögek, polírozva, amik nem tépik a húst fölöslegesen. Teste nincs legyengülve mint Jézusé volt, nem szurkálják lándzsákkal, nem itatják ecettel, és nem kell órákig a kereszten függenie (tartó alákötözés nélkül), míg inai, izmai nem bírják már a testét, és eleresztik, feje ráhanyatlik a mellére, és nem kap levegőt. Egyben azonban nagyon hasonlít Ruben szereplése is Jézus sorsához: az ő csontjait sem törték meg a katonák, ahogy Jézusét sem (addigra már halott volt). Végtére is Ruben Enaje cselekedete semmi egyéb, mint egy szerepjáték, ami annyi fájdalommal jár, hogy elfárad közben, és sterilen átütik kezét-lábát, hogy „életszerű” legyen a halál misztériuma.
Ruben a külsőségeken kívül semmit sem „utánzott” abból, ami Jézussal történt. De a legfontosabb: egy pillanatra sem maradt egyedül, egy pillanatra sem hagyta el az Atya (vele sem volt), és TUDTA, hogy 30 perc múlva HŐSKÉNT ünneplik majd, és nem kerül sírba kő mögé, és nem rohad el a teste, és néhány nap után (vagy akár aznap, belefér az extrém történetbe) együtt hál feleségével, és élvezi tovább az életét.
Sok mindenre képesek vagyunk, de Jézust nem tudjuk utánozni, főleg nem teljes mértékben. Egy dologban hasonlítunk hozzá: néha, fáradtan, elvetetten, megkeseredve, a hitet pillanatokra elveszítve mi is úgy érezzük, az Atya elhagyott minket.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
