"Kineveztek. Ez azért jó, h ha beüt nálam a halálos és/vagy tartós kór, akkor se marad a család jövedelem nélkül. Eléggé nyomasztott ez eddig. Ilyen anyagi háttérrel igazából nem engedhettem volna meg magamnak, h elvi okokból ugráljak. De ez a kő most le."
"Azért ahhoz képest, h már nem tom hány embertől hallottam a jelenlegi munkahelyemen, h 'annyi jó ember van itt', h úgy tűnik ez afféle általános vélemény, ma megint belefutottam egyik sokat mosolygó kolléganőm rosszindulatába. És elgondolkoztam, h én még ennyi rosszindulatú embert egy rakáson nem láttam. A régi munkahelyemen alig volt ilyesmi a főnököt és csatlósát leszámítva, ezektől az emberektől meg azért fagytam le eleinte, meg zavartak totál össze, mert miközben őszintén meg vannak győződve a saját jóságukról, galádabbak, mint amivel dolgom volt eddig."
"A legjobb lenne otthagyni ezt a munkahelyet is. Amúgy is elég elgondolkodtató, h mióta ott vagyok nem volt egyetlen nap sem, h egészségileg teljesen rendben lettem volna. Ha az egyik probléma megoldódni látszik, már ott is az újabb. Tényleg eszembe jutott már az is, h nem lehet, h a tudatalattim, vagy mim figyelmeztet ezzel, h menjek onnan a fenébe? Mert az, h nem vagyok a helyemen, a napnál világosabb."
"A mai nap során nem csalódtam a kollégáimban. Pozitívan. Mindenki hozta azt a formáját, amitől mintha présben lenne a szívem, ahányszor vmi kilátszik az igazi énemből. A diákokkal nincs gond, ők eleve jóval többet látnak belőlem, mint a munkatársaim. Nem is, amit tesznek, hanem legtöbbször, amit nem tesznek meg. Az elmaradt szavak, gesztusok. Világosabban verbálisan sem tudnák elmondani, mit gondolnak felőlem. Akkora volt bennem nap végére a feszkó, h sorba vettem, kiben tudok közülük megbízni. Kb 7 ember, a tantestület durván 40 fő, tényleg, mi a faszt akarok többet? Ami érdekes, h a 7 emberből 6 30 alatti, 5 pályakezdő. Mi történik az emberekkel később? Az idősebb korosztály, a saját generációm, de már a nálam tízessel fiatalabbak is a legjobb esetben is ingoványosak, de vannak direkte veszélyesek is. És akkor még a kibaszott kurva propagandáról nem beszéltem, hogy baszd meg, a más vélemény az már bolsevista bűn. Hogy ömölhet a a társadami nemek tudományát, a metoo-t az Isten-haza-család tisztaságával, a normális, emberhez méltó élettel szembeállító bugyutaság, ami enegem már megint isten- és nemzetellenesnek, romboló bűnösnek pozícionál. Mit tud a genderről? Azt, h göndör? A metoo meg mit rombol a szent tisztaságon? Komolyan nem is értem. Ami nem feltétlen baj, ami viszont már az, h erről beszélni se lehet, mert ha én másképp gondolom, akkor én vagyok a libsi, bolsi faszom tudja mi. Fuldoklok."
"Akkor most megismétlem, amit tavaly írtam: olyan munkahelyet szeretnék, ahol nem kell eltitkolnom az eszemet. Meg azt, h olvasok. Meg, h angolul és hogy miket. Hogy ne legyen már big deal, h szép- meg szakirodalmat olvasok angolul. Úgy is fogalmazhatnék persze, h mi lenne, ha egyszer a változatosság kedvéért szellemi partnerekkel akadnék össze?"
""Azok a csapatok általában jobban teljesítettek, ahol a csapattagok az átlagosnál fogékonyabbak voltak a másik érzelmi állapotára. Az olyan csapatok, amelyekben néhány csapattag uralta a terepet, alacsonyabb kollektív intelligenciát mutattak, mint azok, ahol a tagok között az egyenlőség nagyobb mértékben volt jelen. Vagyis azok voltak a legjobb csapatok, amelyekben mindenki szóhoz juthatott, és a tagok odafigyeltek egymásra. A harmadik kulcsfontosságú tényező érdekes módon egészen más természetű volt: azok a csapatok, amelyekben nők is voltak, magasabb kollektív intelligenciával rendelkeztek." (Barabási Albert-László: A képlet )
"... Az igazgatónőm a hátam mögött érdeklődött, h a szalagavatón csináltam-e vmit, meg volt egy igen megalázó jelenet ma, mikor látta, h rá várok és a jóistennek nem hagyta, h felvegyem a szemkontaktust. Azt még elfogadnám, ha azért nem hosszabbítana meg, mert rosszul csinálom, de h már megint a tájékozatlansággal és a skatulyákkal kell küzdjek, bassza meg. Jöttem a biciklin haza, az ég körben felhasadva és azt éreztem, h minden kétséget kizáróan addig ameddig, de én most élek."
"No, talán aktiválódik a túlélési ösztön bennem, mert bántanak. Kevés lett volna a 'gyengéd érzelem' ahhoz, h ennyire kiboruljak tegnap. Bántás van, babám. Ahogy szokott, kinézik belőlem a gyengét, mert ostobák. Holtfáradt vagyok, négyórányi alvás után még mindig az iskolában, de beosztottak holnapra helyettesíteni megint, mert 'kevés órám van', csak 25. Különben tegnap fél nyolcig voltam itt, holnap este 5-től megy a fogadóóra. Ez itten a szépbeszédű embertelenség. Hogy milyen tanár vki az kontextfüggő. Én itt magamról nem kapok pozitív visszajelzést. De aki itt jónak számít, aki nekem a negatívat adja, arról én látom, h Zsákfalván pl egy hetet se bírna. Tanulom a helyet, az intézményt, mert az ún jó tanárt felerészt erre mifelénk a helyismeret teszi. Szóltak, h számítsak rá, h majd a másik osztályfőnökhöz akarja mindenki adni a gyerekét jövőre, mert őt ismerik. Merthogy ofő leszek. 24 éves középiskolai gyakorlattal - ötödikben."
Talán több volt ebben a valószerűtlenség érzésben, mint aminek akkor vettem. Mert a negatív vizsgálati eredmény után azt írtam, h megszűnt. Most mégis, miután túl vagyok azon, amin túl vagyok, az egész valótlansága zavar. Az emberek, a történések, hiába érintettek, kavartak fel, ártottak, vagy épp végig simítottak rajtam néha, olyanok, mint egy zsákutca, elvesztegett idő, a labirintusnak az a része, ami nem vezet sehová. Nem kellett volna idejönnöm. Nem szolgálta az épülésemet, nem tanultam belőle olyasmit, ami előrevinne életem célja felé, ha lenne az életemnek bármi ilyesmije. Csak elhasznált belőlem 2 évnyi adagot. Mint egy bűvész, elnyelte a sipka, s cserébe ott vagyok, mintha nem történt volna semmi. Csak az életem kevesebb.
"Ma a kettővel odébb ülő nő hópelyheket vágott ki. Amitől beugrott, h hol tartottam tavaly ilyenkor: myennyit énekeltük az alsósokkal a Snowflake, snowflake, little snowflake" dalocskát például. Hiányzik. Az éneklés, meg azoknak az óráknak a hangulata, ott a végeken. A cigány tanítványaim, ahogy boldogan énekelnek angolul. Mert van ugyan ötödikes csoportom, de cikinek találják az éneklést. Meg a fele amolyan elitke, különtanár, ovis korom óta tanulom, New Yorkba mentünk apa szülinapján gyerek. Tavaly nagyon hiányzott a szellem. Nos, ebben az iskolában megvan, de a múltkor esett le, h majdnem csupa 'gyenge' csoportot osztottak nekem. Erre utaltam, h baromira parkolópályán vannak a képességeim még mindig. Akkor esett le, mikor a múltkor bejött egy régebbi tanítványom, aki emeltezni szeretne, h lehetne-e esetleg csak beülnie az emelt szintű csoportjaimba. Mert neki nyilvánvaló volt, h ha a másik helyen azt jól csináltam, akkor itt is kapok lehetőséget. Hát nem. Közelében sem vagyok."
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
