NAPLÓK: törmelék Legutóbbi olvasó: 2025-11-07 18:27 Összes olvasás: 33007| 84. | [tulajdonos]: jó tanár, jó iskola | 2020-05-14 21:46 | 2020.03.08.
"Tegnap továbbképzésen voltam. Élménypedagógiai az idegennyelv tanításban címmel. 5-en voltunk 3 tanárra. Az online végzendő anyagot nagyon érdekesnek találtam, azzal indított, h a nyelvtanítás, mint téma, kilépett az iskola falai közül, mert a NYELVTANÍTÁSNAK HATALMAS PIACA LETT. Aztán elemezte, h mit tudhatunk meg abból, ahogy a nyelvtanfolyamokat, tanárokat, nyelvkönyveket el akarják nekünk adni, h bármennyire is vonzó opciónak tűnik, de nincs olyan módszer, ami mindenkinek jó lesz, a nyelvtanulás pedig nem sprint, hanem marathon.
Az élménypedagógia meg nem - az ugyancsak piac diktálta- élmények hajszolása, hanem olyan helyzetek teremtése, amibe a diák képes teljes valójával részt venni. Rogers Találkozások könyve óta, amin egy idő múlva csak bőgtem és bőgtem, ez ott van nálam a horizonton, mint ideál. (Bár pont mostanában dobta a fészbuk, h van ilyenre lehetőség Magyarországon is, természetesen Pesten, és természetesen nem engedhetem meg magamnak anyagilag, pedig, ha jól emlékszem, és ez nem biztos, mert 2010-ben olvastam, eredetileg itt is hátrányos helyzetű iskolások a kiindulópont)
A képzés maga azt ígérte, h azt mutatja majd meg, h hogyan csináljuk ezt a gyakorlatban. Ez részben teljesült, de nem volt benne igazán forradalmi számomra, arra jöttem rá, h ezt elég régóta próbálom csinálni, úgy kb 2005 óta, (írországi továbbképzés), csoporttól függően 10-30%-ban sikerült megvalósítani. Mikor első körben az első tanár kérte a kételyeinket, h mitől nem működne ez a gyakorlatban, akkor kolléganők mondták az idő faktort (időigényes), ezzel összefüggésben a tanmenettel való haladást, ezzel összefüggésben a szülői elvárásokat (nem a könyvet veszik/nem veszik át a könyvet), én meg, h van egy értelmi szint, ami alatt ez nehezen fog megvalósulni. (Bár ...)
Alapvetően kooperatív technikák, a nyelv eszközként és nem célként való használata, drámapedagógia, CLIL, autonóm nyelvtanulóvá nevelés, semmi olyan, amiről ne tudtam volna eddig, de igazából nem is az aranycsinálás receptjéért mentem, amit az online anyag eleve kizárt, hanem az ismert dolgokon belül újabb technikákra szert tenni, ötletekért, amik hátha kicsíráznak. Ez teljesült is.
Ami miatt viszont írok, az úgy mellékesen hangzott el, de nem először ütött meg, tehát megkísérelem megfogalmazni. Sokadszorra szembesültem azzal, h Magyarországon egy tanár értékét az szabja meg, h milyen jó iskolában tanít. Maga a jó iskola is problémás fogalom ugyan, és nemcsak nálunk, Barabási Albert László Képlet című könyvében is benne volt, s kb egy hónapja egy magyar cikket (sajnos, most hirtelen nem találom) is olvastam ugyanazzal a konklúzióval:
az úgynevezett legjobb iskolák azért azok, mert oda íratják a legjobb képességű gyerekeket.
Ami nem azt jelenti, h ne lennének ott (is) remek tanárok, mert vannak és a tehetséggondozáshoz sem ért mki, urambocsá' szellemileg nincs azon a szinten. DE: az ált sulis barátnőm egyik gyereke kifejezetten tehetséges matekból és egy ilyen intézménybe jár, ahol nyelvből pl botrányosan rossz tanára van. Ó, 'eredményes', hiszen ezek a gyerekek olyan okosak, h megoldják nélküle is, ha másképp nem, különtanárral. Mert azt hinné az ember, h egy ilyen iskolában megmaradni garancia a minőségre. Az én tapasztalataim szerint ez legfeljebb részben van így, egyrészt, mert sokszor egyáltalán nem a szakmai faktorok döntenek ilyen ügyekben, másrészt jó képességű gyerekeket (a tehetséggondozást leszámítva) sokkal könnyebb tanítani, elevickélhet olyan kolléga is, aki egy olyan iskolában, ahol nincs előzetes szelekció, nem válna be. Talán csak bizonyos szellemi szintet garantál az, ha vki hosszabb távon is ilyen iskolában tud maradni ( már csak amiatt is, h folyamatosan értelmes diákjai vannak, ez adok-kapok játék), bár ez sem jelent automatikusan magasabb szintet, mint kevésbé szerencsés helyen oktató kollégáié.
Vmi hamis oktulajdonítás van itt: nem azért tanít vki egy ilyen helyen, mert jobb (okosabb, szakmailag felkészültebb), hanem azért tartják okosabbnak, szakmailag felkészültebbnek (s válik is, legalább részben végül azzá!), mert egy ilyen helyen tanít.
Ez legalábbis a közvélekedés, amivel megint és sokadszorra szembesültem, s egyben azzal is, h mennyire másképp határozom meg én a jó tanárt a hülye fejemmel.
Mert kiderült, h Szegeden azért nehéz iskolát váltani, mert az igazgatók azt nézik, ki melyik iskolából jön, aztán mindhárom képzőnkről kiderült, h minimális közoktatási tapasztala van, az életét a főiskola/egyetem falai közt hallgatókat tanítva húzta le, s amikor vmi folytán kikerültek élesbe tanítani egy kicsit, az milyen rossz élmény volt: mikor is átfutott az agyán, h ő, az egyetemi tanár itt szívességet tesz, s akkor ez a kis köcsög itt beszól ...- pedig itt még csak nem is Zsákfalváról, hanem Szeged egyik legjobb ált sulijáról volt szó. Szóval, h bizonyos iskolákban, az iskolák többségében, ahol nem válogathatnak a gyerekekben, NEM VÁLNÁNAK BE. Elég elgondolkodtató, h akkor kitől is kihez is megy a nyelvtanítás mikéntjével kapcsolatos tudás.
Egy másik kolléganőről kiderült, h börtönben is tanított, ezzel az én szememben jókorát nőt, de a képzést tartó csak a poént látta meg benne: És te tanultál tőlük vmit, hahaha?" | |
| 83. | [tulajdonos]: egyéb | 2020-05-14 21:42 | 2020.03.02.
"1140. [tulajdonos]: egyéb 2020-03-02 13:58
Van egyéb is, de ahhoz agy is kéne, ahhoz meg ilyetén állapotaimban korlátozott a hozzáférésem, de mivel az előzőek értelmében most már abból indulok ki, h mindig ilyetén innentől, hát belé mindent.
Színházba vittem az osztályomat és nagyon vegyes élmény volt. Mégpedig azért, mert miközben ott várok rájuk a büfénél, h visszajöjjenek a mosdóból, csak sustorgás a fejem a fölött, s aztán a lépcső tetejéről 4 csupamosoly 'Áldás, békesség!' - négy zsákfalvi tanítványom. Két osztály onnan is részt vett ugyanezen az ingyenes színházlátogatási programon, s mivel szó szerint az egész iskolát tanítottam az ottani egy év alatt, sorba ölelgettek.
Kb idáig a jó része, mert fájdalmas volt látnom, h sokkal kopottabbak és fénytelenebbek, mint a jelenlegi osztályom, másrészt ahogyan, amivé változtak 2 év alatt. Attila szeméből pl oda a ragyogás, teljesíti be a számára megírt rossz forgatókönyvet. Viszont míg az én osztályom folyamatosan, minden szabad percében a telefonján lógott, ők nem. (Vagy nincs, vagy oktalan, vagy el se hozhatták, nem tudom, az anyagiak összehasonlíthatatlanul szerényebbek némelyiküknél.)
Összetalálkoztam néhány volt kolléganővel is: iszonyúan leharcoltak, és igen, kopottabbak voltak ők is, mint jelenlegi kolléganőim.
Mindazonáltal volt az egészben vmi kiábrándító, vagy talán csak helyre tette rózsálló emlékeimet: mert tényleg megszerettük egymást a gyerekekkel az 1 év alatt, de olyan kemény volt, h számoltam vissza a hónapokat néha.
Másrészt meg nagyon hülyén éreztem magam ott a jó helyre születettek osztályfőnökeként. Nehéz ezt megfogalmaznom, de azt hiszem, szégyenféle érzés volt, ami az igazságérzetemmel volt kapcsolatban." | |
| 82. | [tulajdonos]: nyomás | 2020-05-12 21:21 | 2020.02.02.
"Ömlik be a ragyogás az ablakon. Sajnálom elvesztegetni arra, h nyakamba vegyem a robotot - szép hosszú lista készült a teendőkből már szombat reggel, lábadozásom első reggelén, de igazából abban a pillanatban elértek a feladatok, h az altatásból megébredtem: naívul üzenni akartam anyámnak, h rendben vagyok, s szembejött egy sürgősen a szülőknek továbbítandó email, amit azzal a lendülettel továbbítottam, mert az a tapasztalatom, h a legkisebb hibaszázalékot akkor produkálom, ha ezt teszem, de cseppet sem éreztem rendjén valónak a dolgot ott úgy műtét után kanüllel, véresen.
Nem hibáztatni akarok, mert konkrétan nincs kit, de csak nem normális, ahogy mi mostanában élünk. Olvastam, h rohadtul nem tudunk mit kezdeni a folytonos elérhetőségünkkel. A munkaadóink sem, a munkatársaink sem, az ügyfeleink sem. Megszűntek azok a természetes határok, amik megvédték a magánéletünket, az egyedüllétünket, a csöndünket, az álmunkat, a reggelinket, a mosakodásunkat. Amik megvédtek bennünket egymástól, amik esélyt adtak bizonyos szakaszokat a napunkból saját magunknak beosztani, anélkül, h azt megborítanák, akár sokszorosan, mások halaszthatatlan ügyei. Új határokat meg nem raktunk a helyükre, pl hogy a hétvége szent, és akkor nem küldünk munkát, olvasnivalót, jövő heti feladatokat.
Rosszul vagyok az emailektől, amiket kapok. Amik hétvégén jönnek, azoktól különösen, főleg emiatt. Egyébként meg túl sok jön belőlük, jó néhány irreleváns, jó néhány meg átsrukturálja a nagy nehezen beosztott időmet olyasmiket nyomva az intéznivalók elejére, amiket jóval kevésbé érzek fontosnak/sürgetőnek, mint pl az óráimra való felkészülést.
Mivel nemcsak én lehetek ezzel így - konkrétan hallottam az egyik kolléganőt, aki egész hasonló húrokat pengetett, mire persze jött a szokásos reakció, h a digitális kor bizony ezt követeli, mire ő, h az emberek baromira félreértik, és rosszul használják a digitalis lehetőségeket- szóval én próbáltam osztályfőnökként megkímélni a szülőket ettől az özöntől, mert saját bőrömön azt is, h kontraproduktív, hacsak lehet, nem olvasom el, csak amit nagyon muszáj, s abból is csak, amit nagyon muszáj a MENNYISÉG MIATT. Szóval kezdetben próbáltam nekik szűrni, csoportosítani, egyszerűsíteni, s emiatt ütköztem is, de nem győzöm, és mivel félő, h vmi fontosat nem továbbítok, mert ha nem rögtön, akkor elvész/elfelejtődik a rengetegben, amit utána kapok, most továbbítom rögtön, esetenként csak utólag elolvasva, mi a francot küldtem ki.
Így vagyok része, fenntartója, csinálója annak, ami sztem káros és nem normális. Mert egyedül tehetetlen vagyok, legyőz a mennyiség (a „több jobb”) nyomása, ami társadalmi nyomás is, a kultúráé, amiben élünk, ami megtorolja, ha vki ellenállna, ami pl nem enged eleget aludni sem, ahogy ma olvastam. "Noha a kultúránk nem ezt propagálja, a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás és a pihenés nem jutalom, nem privilégium, nem luxus, hanem alapvető biológiai, élettani szükségletünk." Amiből annyi tartozik ide, h baromira nem mindegy, milyen az a kultúra, amiben. Illetve: milyen is az a kultúra, amiben?
Hasonló ez az elbukásom ahhoz, mikor a postán dolgoztam telefonközpontosként, mert nem vettek fel az egyetemre. Németh László A minőség forradalma nyomán úgy gondoltam, h akkor ebből kell kihozni a maximumot, s mivel tudtam, h milyen szarul tud esni, ha bunkó a központos, aki a számot kapcsolja, az volt az elhatározás, h én a nap végére se leszek az. S ugyan megtanultam nemcsak mind az 999 számot, hanem ezek ’népi neveit’ is, pl ’Adja má’ a Cigánybótot’= 212, s hézagos információkból is képes voltam kihámozni és kapcsolni mindenkinek, amit akart, de nem tudtam végig türelmes és kedves maradni, akárhogy akartam. Legyőzött vmi." | |
| 81. | [tulajdonos]: not seen, not spoken | 2020-05-12 21:19 | 2020.01.24.
"Az igazgatónő nagyon normális volt, nem véletlenül választottam miatta az iskolát. Két problémát említettem. 1. Hogy nem tanítom a saját osztályomat, és hogy alig vagyok középiskolában. ( Így utólag mondhattam volna meg egyet, h szeretnék legalább egy jó középiskolás csoportot, mert lehet, h egy emelt szintes kiegyensúlyozná az összes többi bajomat.) Mindenesetre próbál velem együtt megoldást keresni arra, hogy ez jövőre másképp legyen.
Beszélgetés közben megemlítette, h kik jelezték neki, h el akarnak menni jövőre. És az az ember az egyik." | |
| 80. | [tulajdonos]: after | 2020-05-12 21:16 | 2020.01.24.
"Tegnap este bitang rosszul voltam testileg. De most reggelre ismét munkaképes vagyok, s a fejem is tiszta. Szeretem, amikor ilyen, nagy fájdalmak lecsengése után tudok ilyen józanul.
Most lenne jó végigérni rajta. Végiggondolni, h mi van. Ma lesz egy beszélgetésem az igazgatónővel, az időpontot én kértem, h mégse úgy menjek el, h meg se próbáltam a helyzeten javítani. Nem sok reményem van, próbálom átgondolni, mi az a része, ami megfogalmazható, amivel lehet talán kezdeni vmit.
Először persze magamnak kellene leírni pontról pontra, ami van, ezt a sok egymással így-úgy összefüggő dolgot, amitől az van, h rosszul érzem magam, h szinte semmit nem használok abból, amiben jó vagyok, h a szellemi képességeim úgy parlagon, h közben folyamatosan nem felelek meg és demoralizálódom. Mert megfigyeltem magamon szakmailag olyan munkámat érintő változásokat, amik egyrészt nem tetszenek, másrészt nem akarnám, h úgy maradjanak.
De ez egy rendszer, aminek megvan a maga rejtett 'tanterve', nemcsak az iskolának, a tanári kar működésének is, h mi az, amit jó néven vesznek, mi az, amit nem. Arra, h mit tudok, mit tudnának esetleg tőlem tanulni, mi az, ami plusz bennem, egyáltalán nem kíváncsi senki. Tudok egy csomó dolgot, amik számukra sose fognak kiderülni, amiket boldogan átadnék, ha, de a legtöbb, amit kivívtam eddig bármilyen próbálkozással, utalással, az az udvarias közöny. Inkább sértette, zavarta őket. Az értékeimnek nagyon negatív a fogadtatása. Az az érzésem, mint azon az emlékezetes 2016 őszi továbbképzésen, h hiába én tudom a megoldást először, nem hasznosul a közösségben, mert nem hallatszik, amit mondok. És nem azon múlik, h helyes-e, amit mondok, h mennyi igazság, vagy előrevivő van benne, hanem az, h én mondom. Nálam lehetne a bölcsek köve, a világ megváltása, akkor sem tudnám nekik átadni, mert NEM FOGADNÁK EL. Persze, nem ilyesmi van nálam. De van egy csomó minden, amit adni tudnék, ami az intézménynek, ha komolyan veszi a vallott értékeit, hasznos lenne.
De itt jön be, amire azt mondtam, h 'rejtett tanterv'. Mert az intézmény mégis csak azok mentén működik és büntet, jutalmaz informálisan, amik az igazi, a valós értékei. És azok jócskán eltérhethetnek a vallott, a Pedagógiai Programban rögzített, illetve nyilvános alkalmakkor, igazgatói beszédekben hangoztatott értékektől. Én ennek a rejtett tantervnek nem tudok megfelelni, ez nem kér belőlem, mert mást tekint értéknek, s mintha az én értékeimet veszélyként érzékelné. Azzal teszek jót, ha úgy teszek, mintha nem lennének.
De azért nem ennyire egyszerű, hálisten, mert ott van előttem példának fiatal kolléganőm, pótosztályfőnököm, aki mintha jobban boldogulna ezzel, mármint, h hallassa, érvényre juttassa az értékeit. Ami azért reményt keltő, mert azt sugallja, h létezhet erre módszer. Addig jó, míg bennem a hiba: azon tudok változtatni.
(Na ebből persze semmit el nem lehet mondani, értelmetlen is. Csak nekem kell látni. )
Az állásváltoztatással sok gond van, ahogy írtam is. Ezt a problémát maga mögött hagyja, a szerelmit is, aminek nincs más megoldása, mert nem marad bennem abba másképp, de ezen kívül semmi jó nincs benne, szakmai és vmilyen szinten emberi öngyilkosság, ahonnan nincs hova.
Nem tudok többet írni, készülnöm kell." | |
| 79. | [tulajdonos]: sz | 2020-05-10 20:06 | 2020.01.20.
"Szorongó kislány szorongó anyukája a folyosón. (Persze, a kislány jóval több, mint szorongás, akár művész is készülődhet benne olyanokat kézműveskedik). Hogy elfelejtették mára a papírt, sebaj van nálam egy üres.
-Nem tudom, mennyire fogja megviselni a Papa halála. Nagyon össze voltak nőve.
- Hirtelen ment el?
- Nem. Három éve szenvedett daganatos betegségben. De Z. nem tudta. Egy nap arra jött haza az iskolából, h aki rákos, az mind meghal.
Közben elrakok mindent, s úgy mondom:
-Egyébként nem is minden rákos beteg hal meg.
Rám néz.: Tudjuk. A férjem már kettőn túl van.
És már megy is. Én is, be az osztályba. És nem tudom, h megy ez, de amiknek erőt kéne adniuk a közhelyek, sablonok szerint, azoknak eszük ágában sincs, de attól, h ez a nő a bizalmába fogadott, úgy érzem, nem értelmetlen, h létezem." | |
| 78. | [tulajdonos]: burok | 2020-05-10 20:05 | 2020.01.19.
"Burokban éltek, fogalmatok sincsen mi megy a munka világában, hallottuk számtalanszor a Főnöktől, ha rákérdezett vkire vmire, szóvá tett vmi, netán tiltakozni mert. A munka világán, amihez képest mi ott kikímélve üldögéltünk, leginkább a hipermarketekben zokszó nélkül 10-12 órákat zokszó és papír nélkül ledolgozó árufeltöltő munkatársakra gondolt, akikhez képest mi, az elkényeztettek már jódolgunkban nem tudván mit csinálni kinyitjuk a szánk, h ő jogot sért, megkérdőjelezhető döntést hoz, visszaél a hatalommal. Mert azok ott a munka világában bezzeg szó nélkül tűrnek, mert (itt félreérthetetlen vágyódás a hangjában), másnap már nem lenne állásuk. Meg egyébként is, nemcsak, h örülhetünk, h van állásunk, de annak is, h itt, mert a kollégák el se tudják képzelni, h máshol mi megy.
A jelenlegi munkahelyemen tényleg úgy érzem, h burokban mozgok függetlenül attól, h nem jól érzem magam benne. De egészen egyértelműen nem vagyok a helyemen emiatt. Ez egy egyházi iskola, aminek van pénze, ami éles kontraszt azzal a 24 évvel, amit egy olyan helyen töltöttem, h sose volt. Pontosabban Főnök úr érzelmi zsaroló repertoárjának az is része volt, h folyamatosan bűntudatot keltett bennünk, dolgozókban, h túl sokba kerülünk az Önkormányzatnak, a KLIK-nek, az SZC-nek. Ez volt a vezetési módszere.
Szóval itt van pénz, ami sok szervezési baklövést elfedez. Másrészt válogatott gyerekek vannak, képességre, jellemzően olyan családi háttérrel, ahol a szülőknek fontos, h a gyerek tanuljon. 'Jó családokból valók', ahogy egy kolléganőm fogalmazott tavaly biztosra véve, h ebből értjük egymást. Én meg csak pislogtam, mert ezt megelőzően ez nem volt a fogalomtáram része. A gyakorlatban, ahogy látom, ez azt jelenti, h az itt tanulók döntő többsége jobb módú családokból kerül ki. Jellemzően több a pénzük pl, mint nekem az egy tanári fizetésemmel. Szóval azokat tanítom most, akik jellemzően amúgy is előnnyel indulnak, a jövendő vidéki elitet. (Ami nem feltétlen azonos az értelmiséggel, inkább gazdasági elit, s ebből következően az értelmiség is.) Így magam is előmozdítom az ország kasztosodását, az esélyegyenlőtlenséget, amik ellen inkább tenni szeretnék.
De azt se szabad elfelejtenem, h mi elől jöttem ide. Hogy Zsákfalván egyrészt vágni lehetett a butaságot, amiről ott éreztem meg, h nem az értelem hiánya, hanem vmi rosszabb, nem hiány, hanem dolog. Krasznahorkai írta ezt meg Az ellenállás melankóliájában, mert akkor még emlékezett rá, ez nagyvárosból, értelmiségi környezetből nem látható. Nemcsak az, h leszállsz a buszról és mellbevág a tekintetek tompasága, hanem vmi, aminek köze van, vagy ami eszköze, eleme, közege a gonoszságnak. Nem véletlen, h amíg ott kinn dolgoztam, olvastam el Totth Benedek: Holtverseny c. regényét is.
És itt vissza a mába. Tegnap előtt az RTL Klub hírt adott egy kollégiumról, ahol kábítószer, verés, lopás, védelmi pénz dívik. Ez a lakhelyemtől 25 km-re lévő másik kisváros kolesza, ahová zsákfalvi diákok is mentek továbbtanulni. A riportból iszonyú dolgok derültek ki, levetkőztetések, megalázások videóra véve, jót nevetve rajta. A nyilatkozók közül senki nem meri vállalni az arcát, az igazgató nem tud semmi ilyenről, mikor az eltakart arcú tanárt megkérdezik, h miért nem jelentették, ha egyszer tudtak róla, azt mondja, félnek. A hozzászólások háborognak: talán eszköztelenek a nevelők? Szinte hallom az igazgatót, ahogy ahelyett, h megoldást keresne, azt nyomozza, kinek járt el a szája, s figyelmezteti a kollégákat, h aki a sajtónak nyilatkozik, az a beiskolázást veszélyezteti, mert ha oda az iskola jó híre, kevesebb gyerek jön, az bizony álláshelyekbe fog kerülni.
De ami a videón megy azokban a szépen felszerelt szobákban, az elől minden szülő elmenekítené a gyerekét. Ez a börtönök cinikus és kegyetlen világa. Rémlik, h szembe szomszéd is azért hozta el onnan a fiát kb 7-8 évvel ezelőtt, mert 'nem bírta a koleszt'. Valószínűleg nem egyes gyerekekről van szó, hanem egy hagyományozódó, kialakult rendről." | |
| 77. | [tulajdonos]: ellen | 2020-05-10 19:56 | 2020.01.03.
"Tök jó, megkaptam az első két imélt az igazgatónőtől, most már legalább tudok hányni. Merényletnek találom szabadság alatt ilyeneket küldözgetni, különösen, h munkát küld. A munkámnak ezt az aspektusát biztos, h gyűlölöm. Lehet, h vhol az összes aspektusát, csak gyerekkorom óta jó vagyok abban (legalábbis részben: úgy kondicionáltak), h remekül el tudom magamnak magyarázni, h szeretem azt, amit mások kényszerítenek rám, h jó az nekem, ami nemcsak hogy nem felel meg a valós igényeimnek, de az esélyt is elveszi tőlük.
Az idő pénz. Az idő az életem. Vki más idejét tematizálni erőszak.
Kurvára felidegesített, s látom máris a zsigeri reakciót, h akkor ennek ellenében vmi radikálisat - na az ilyenek, meg a többi rakás szar miatt adja be magának vki a bódítószert, esetemben a szerelmet. Szóval ez is a kép része, h hogy védem meg az időmet, illetve, h marad-e belőle vmi használható."
| |
| 76. | [tulajdonos]: hála | 2020-05-09 17:34 | 2020.01.01.
"Tudja az ember, mire van szüksége. Vagy ha meglátja, felismeri. Aztán lehet, h azzal a lendülettel azt is, h hozzáférhetetlen.
Tavaly, mikor a Hálanapló verset írtam, nem a semmiből jött az eufória, hanem annak a tűnékeny megéléséből, "mind, aki voltam, még az volnék". Fel vagyok iratkozva a "Demokratikus nevelésért" levlistára, s ott F.P. feladott egy logikai feladványt, amit megfejtettem, s utána kérte, írjak vmit magamról, s mikor megírtam, h hol tanítok, mint mondta, a kisördög megkérdezteti vele, h mit keresek én onnét a Demokratikus nevelésért konferencián. Erre írtam az alábbiakat, ami megrendítette, engem meg azzal az érzéssel töltött el, mintha léteznék újra.
"Azt hiszem, az álmaimat. 24 évig tanítottam a k-i középiskolában. 2013-ban az új Köznevelési törvény elleni tüntetésre egyedüliként mentem fel az iskolából, 2016-ban a lázadás évében már ketten mentünk fel az esernyős tüntetésre Pestre, ketten álltunk az iskola elé ki, mikor volt az állampolgári engedetlenségi nap, miután az igazgató az irodájába hívatott és közölte, hogy ha megtesszük, akkor kirúg. Nem merte, mert mint visszamondták, félt tőlem. Nem mintha bármilyen ász lett volna a kezemben azon kívül, h nem hajlik a gerincem. Két sztrájk jött, az egyiken 10 fő csatlakozott, a másodikon már 22.
Igazgatóválasztás jött. A többség nem támogatta. Kinevezték. Eljöttem.
Egy év általános iskola értelmi fogyatékosokkal és sok halmozottan hátrányos gyerekkel. Maradtam volna, ha nem hasonló jellem az igazgató ott is. A jelenlegi munkahelyemen szeptemberben kezdtem, júniusig van szerződésem. Senki nem ismert, a hierarchiában alulról kezdtem, ráadásul öregen. Kevés a mozgásterem. De nem adom fel."" | |
| 75. | [tulajdonos]: mindful | 2020-05-09 17:21 | 2019.12.01.
"Nem mintha érdemes lenne feljegyezni, de ma ismét legszívesebben nem mennék be a munkahelyemre többet, mélységesen frusztrál és elkeserít. Csak attól vagyok szomorú, hogy ha tényleg ott hagyom és átigazolok a helyi általános iskolába, ahonnan a roma tanulók nagy aránya miatt a helyi elit a szomszéd faluba menekíti gyermekeit, akkor örökre búcsút mondhatok annak, h azzal a keressem a kenyerem, amihez legjobban értek, illetve hogy bármi szellemi örömem legyen a dologban. Pedig ez vhol, valaha rohadt fontos lett volna.
Viszont ami a 'szerelmi' részét illeti, az legfeljebb 1-2 napos agónia lesz, ha egyáltalán, teljesen természetesnek találom, h elküldött a francba, tényleg abnormális voltam, h azt hittem, h figyel rám. Teljesen jó, rendben, semmi közöm.
Az, h megbolondultam nyilván nem független ettől a szépszavú embertelen közegtől, ami itt körbe vesz, nagyon kellett volna vki, aki jóindulattal figyel és LÁT, hát megteremtettem belőle, mert ő legalább okos, és pont a sűrű butaságból jöttem akkor épp.
Fogalmazgatom, h mitől oly nehéz ez itt nekem. Pl attól, h nincs az az isten, h rá tudjak koncentrálni egy következő (engem pl nyomasztó feladatra), h biztos mindent átgondoljak és ne bukjak bele, mert alapból állandóan multitaskingolni kell, de meg azért is, mert a célegyenesben, mint most is, kapok egy emailt, ami egy négy hónap múlva esedékes másik program szervezettségét és részleteit kéri rajtam számon. Miközben tavaly nyomatták a mindfulness-t is egyebek közt, én még ilyet nem láttam korábban, h itt állandóan vhol máshol, előrébb is kell lennem, a novemberi fogadóóra napján pl sehol nincs kiírva, melyik tanár hol, viszont a faliújság tele van a januári kupa beosztásával.
Én ezzel nem tudom, h hogy birkózzak meg annyira ellentétes azzal, ahogy működöm, ahogy jóízűen és hatékonyan tudok működni." | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
