NAPLÓK: fény árnyék Legutóbbi olvasó: 2025-06-01 02:24 Összes olvasás: 864| 15. | [tulajdonos]: hánynom kell | 2025-05-16 15:48 |
Hazudtatok mindenkinek, én már lemondtam volna.. Imre ne mossátok magatokat
Javaslom a bocsánatkérést azoktól akik ezt kérték, akik, ahogy én sem senki nem tudtam, hogy lesz..
hogy mi legyen benne.
Mondjatok le.. Így tisztességes. Szerintem.. És még amit nem tudunk abba meg bele sem merek
gondolni. Ki volt a kiadó? | |
| 14. | [tulajdonos]: a Dokk Antológia.. 1500 | 2025-05-16 15:21 | 'A Baltazar napló vezetője hiányolta május 07-én este írt bejegyzésében, hogy semmi lényegi közlés nincs az antológiáról. Most igyekszem válaszolni röviden.
Igaza van, jó lenne tudni, hogy mikor és hol lesz a kötetbemutató, de még mindig nem tudok egyértelmű válaszokkal szolgálni. Megnyugtatom, hogy lesz kötetbemutató, de a hely és az időpont még bizonytalan. Arra kérem a kötet szerzőit, hogy a Dokk email címére írják meg, hogy nekik milyen időpontok lennének elfogadhatók itt Budapesten. Egyáltalán eljönnének-e a megszervezett kötetbemutató rendezvényre, vagy azt választják, hogy más módon juttassuk el nekik az szerzői tiszteletpéldányokat?
Eredetileg a költészet napjára terveztük a kötetbemutatót, de betegség és a szervezéssel kapcsolatos problémák miatt ezt nem sikerült tartani."
Imre te mindenkinek hazudtál..Ugyan, én nem tartottam rá igényt, de miér kellett becsapnod minket? MIÉRT??????? Nem titkolhatjuk tovább.. Én azokat sajnálom, akik várták a könyvet..
| |
| 13. | [tulajdonos]: jaj | 2025-05-16 14:57 | Szerző: Köves István (szerk.)
Kiadó: Magánkiadás
ISBN: 9786150229720
megjelenés: 2025-05-09
A rakodópart alsó kövén | |
| 12. | [tulajdonos]: Írók boltja Dokk | 2025-05-16 14:54 | https://irokboltja.hu/konyv/a-rakodopart-also-koven-dokk-antologia-2020-2024/
https://irokboltja.hu/konyv/a-rakodopart-also-koven-dokk-antologia-2020-2024/
Hogy miért kellett ezt csinálni azt én sem tudom. | |
| 11. | [tulajdonos]: 10 perc az időcsúszás! | 2025-05-12 13:38 | https://konyvesmagazin.hu/bookline-zold/frederic_gros_a_gyaloglas_filozofiaja.html
A gyaloglás filozófiájából idéztem, de nem a könyvből, hanem a Könyves Magazinból ami osztható. Elnézést kérek öntől, amiért nem tettem ki az idézőjeleket vagy a forrásmegjelölést. de még folytatni szerettem volna azzal, ahogy én hogy élem meg..
Köszönöm úr/hölgy, hogy erre a hibámra figyelmeztetett.. Rossz szokás, ezután jobban figyelek rá..
Szép napot szép életet, és nem utolsósorban nagy gyaloglásokat kívánok, én is ezt teszem most.
Teljes mértékben így van minden nap több órát gyalogolok. Ugyanezt tudom mondani tapasztalatból.
Krisz
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 10. | nélküled: idézet | [tulajdonos]: gravitáció | 2025-05-12 06:22 | | Légy szíves, rakd ki az idézőjeleket és jelöld meg a forrást, ha idézel! Engem, mint olvasót nagyon zavar, hogy sose tudhatom, mi a saját gondolatod és mi a másé. (Ez nem diszlexia kérdése.) | |
| 9. | [tulajdonos]: gravitáció | 2025-05-11 20:29 | Frédéric Gros francia filozófiaprofesszor, emellett elkötelezett túrázó, aki a gyaloglást nem sportnak tekinti. Nagyközönségnek szóló filozófiai esszéje a gyaloglás, sétálás, kóborlás, kószálás, túrázás mibenlétét tárja fel. Irodalom- és filozófiatörténeti alakok (Rimbaud, Rousseau, Hölderlin, Kant, Nietzsche, Thoreau, Ghandi) életrajzát és írásait idézi meg a gyaloglás fonalára fűzve. Olvass bele!
A kötetben valójában mindvégig arról az alapvető életfilozófiai kérdésről töpreng, hogy mi a jó gyaloglásban, hogyan visz minket el a mindennapi élet szerepeivel, feladataival terhelt életünkből az "igazi" lényünkhöz. A gyaloglás Gros értelmezésében az elme felszabadítása, megtisztítása, a valóság megtapasztalása. A táj belakása a gondolkodás metaforája. A gyaloglás menekülés az identitás konstrukciója elől; egyfajta nyugalom megtapasztalása, a tiszta élet egyik formája. A gyaloglás filozófiája sajátos kérdésfelvetésének köszönhetően hamar sikerkönyv lett, szórakoztató kiáltvány, miért is tegyük egyik lábunkat a másik elé.
NÉLKÜLÖZHETETLEN DOLGOK
Amikor hosszú gyalogútra indulunk, mindig ugyanaz a kérdés merül fel, miközben összekészítjük a hátizsákunkat: tényleg szükség van erre? Természetesen a súly problémájáról van szó: a túl nagy teher alatt a gyaloglás rémálommá válik. Mindig ugyanaz a mérlegelés: hasznunkra lesz? A minimumra kell csökkenteni a súlyt. Gyógyszerek, tisztálkodás, ruhák, élelem, alváshoz szükséges felszerelések – ugyanaz a gyötrődés: elhagyni, ami fölösleges, kidobni, ami haszontalan. Csak épp, ami a gyalogláshoz, a létezéshez szükséges. Mire van szükség a gyalogláshoz? Mire van szükség a védekezéshez a hideg és az éhség ellen?
Minden haszontalan, amit rendszerint azért viszünk magunkkal, hogy elüssük az időt.
Thoreau írja: „Aki agyonüti az időt, mindenképpen az örökkévalóságot károsítja.” Nem azért gyalogolunk, hogy elüssük az időt, hanem hogy befogadjuk, hogy egyenként, másodpercenként leszedjük a szirmait. Minden túl nehéz, ami csak arra jó, hogy elűzzük az unalmat, szórakozzunk, dolgozzunk, kitöltsük a napot, hitegessünk. Válogatás közben nem lehet szempont sem a hatás, sem a megjelenés, a kényelem vagy a stílus, vagy bármiféle társadalmi számítgatás. Azért gyalogolunk, hogy lecsupaszított, tehermentesített, megtisztított módon éljünk. Gyaloglás közben csak a legszükségesebbek kellenek.
A nélkülözhetetlen a szükséges alatt van.(1) Fordított helyzet. Emlékszem, egyszer a hegy lábánál, a Cévennekben, hat-hét órányi gyaloglás volt még hátra a csúcsig. Az idő még mindig szép volt, az éjszakák melegek. És döntöttem: a hátizsákomat bedugtam egy fa odvába. Már semmi sem nyomta a vállamat. Egy kevés víz, néhány szárított gyümölcs, semmi több. Két nap így. Előbb a hatalmas könnyedség érzése. Megszabadultam még a szükségestől is; nincs többé semmi köztem és az ég, köztem és a föld között.
A nélkülözhetetlen a jelenlét teljessége. A nélkülözhetetlen minden annak, akinek semmije sincs.
Ez az ősi réteg, amelynek a konzisztenciáját csak ritkán érezzük, mert ez csak annak adatik meg, aki megszabadult a szükségestől. A gyaloglás révén olykor, pillanatokra, megérezzük. Más szóval, ahhoz, hogy ide eljussunk, brutális, veszélyes, szélsőséges átalakulás kell.
És itt különbséget kell tennünk a bizonyosság és a bizalom között is. A bizonyosság adott számunkra, mert tudjuk, hogy rendelkezünk a szükségessel ahhoz, hogy szembenézzünk: szembenézzünk a zord időjárással, az útelágazások bizonytalanságával, a vízhiánnyal, az éjszaka hűvösségével. Úgy érezzük ilyenkor, hogy számíthatunk a felszerelésünkre, a tapasztalatunkra, az előrelátás képességére. Ez a technikai ember bizonyossága, aki ellenőrzése alatt tartja a helyzetet. Aki előrelátó, felelősségteljes.
Gyalogolni a szükséges nélkül – ez nem más, mint ráhagyatkozni az elemekre. Ilyenkor semmi sem számít, nincs kalkuláció, nincs magabiztosság. Csak a világ nagylelkűségébe vetett bizalom van, amely betölti a lelket, mert teljesen függővé tesz a Másiktól, és még az önfenntartás gondját is leveszi rólunk. A kövek, az ég, a föld: minden adomány lesz, kimeríthetetlen segítség.
| |
| 8. | [tulajdonos]: A Vulkánfíber Bőrönd | 2025-05-05 16:46 | A Vulkánfíber Bőrönd
Ott volt a bőrönd –
a vulkánfíber,
megbújva a sarokban,
tele mesékkel és titkokkal,
mert minden titoknak megvolt a maga helye.
Havasi gyopár,
a tűzzománc fényes,
a rajzok és füzetek szélén ott volt
a múlt, mint egy éppen nyíló virág.
**„Nézd” – mondta –
és kinyitotta,
mikor a gyopár illatát hozta el a szél,
mint egy kis darab földet,
ami megmaradt a szívedben.
A füzetek éppoly puhák voltak,
mint a mesék, amiket mondott,
melyek az évek alatt a bőröndbe kerültek,
de sosem feledtek.
A tűzzománc tükre,
a fény és árnyék,
és a bőrönd tartalma –
mindegyik a varázslat része volt.
Mert a mesék,
a titkokkal teli színes füzetek,
mind ott voltak,
és nem felejtettük el őket.
| |
| 7. | [tulajdonos]: A mesélő | 2025-05-05 16:38 | A Mesélő
„Nézd, így éltünk,
mikor még a tűzhelyen rotyogott a leves,
mikor minden csepp esőnek súlya volt,
mikor a kenyeret egy-egy óra alatt formálta a kezünk.
Egy-egy napot így éltünk,
úgy, hogy meséltünk.
A mi világunk nem volt csendes,
mert beszéltünk.
Mi voltunk a mesék.”
A Mama szemében megcsillan valami.
A sok mesélt szokás,
amit a falu is tudott –
a történetek, amik mindig ott keringtek,
és talán most is keringenek.
A falu hangja cseng még,
ha figyelsz,
hallod a titkot, hogy az élet,
már a mese is.
| |
| 6. | [tulajdonos]: Méhsejt | 2025-05-05 14:52 | Méhsejt
A nád pirossága – mert megy le a nap,
s a szél, mint ezer ujjal játszó kéz,
simítja végig a szálakat.
Nemcsak a természet változik –
az idő teste lesz:
tapintható, súlyos, vér-ritmusú.
A nád nemcsak anyag,
hanem túlélés szövete,
vörös fonala életnek-halálnak,
láng, ami fellobban szürkeségből –
egyetlen villanás: az élni akarás.
Nád-kocka épül – ősi menedék,
méhsejt, ahol visszhangzik az ember.
Négy fal – mégis világ.
Az alkotás: dac, suttogó ima
egy hideg, kérges ég alatt.
Kurosawa festi – nem csupán mutatja –
az út emberét, kinek szava
éppoly erős, mint csendje.
A nád mozdulása is tanítás,
a kompozíció: emlékezet.
Reális – és mégis mítosz.
És ott állok én,
arccal a szélnek,
kicsi alakom nagyobb minden hegyormánál.
„Tigris is ember” – mondom.
„Tűz is ember. Víz is ember. Szél is ember.
Tűz haragszik – erdő ég.
Víz haragszik – mindent elmos.
Szél haragszik – fák kidőlnek.
Három nagy ember.”
Nem félek, nem támadok – értek.
Mert tudom: minden lénynek lelke van,
minden árnyéknak neve.
A tajga sok titkot őriz magában,
és titkait féltékenyen rejti el az emberek elől.
Komornak és hallgatagnak látszik –
de csak eleinte.
Aki közelebb hajol hozzá,
az már nem menekül.
És ha túl sokáig nincs erdő,
sóvárgás szorítja a mellkasát.
A tajga csak kívülről halott.
Valójában teli van élettel.
És a lélek is exponál. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
