a miniszter az a csák művészeti szabadság isten család és haza a kultúra tavasza háromtének vége van egyenes a derekam attiláról írhatok de ha senki nem vagyok párbeszéd az kellene cenzúria szelleme jéa sírjában forog nevével a díjasok kocsmaszájú széplélek ürüléki szépségek kinek nagyobb a fasza azé a magyar haza naptárat nem ismerem nekem nincsen istenem kéttéseknek nincs ünnep lófaszt jár az mindünknek ha tudná a csákjános szóval üt a csákányos
Lapozgattam a Szép versek 1974-es antológiát, és egy dokktársra akadtam, kötelességemnek érzem, hogy felhívjam rá a figyelmet, meg aztán félnék is nem megemlíteni, egyik szerkesztőnk is kihúzta már a gyufát ilyen mulasztásért, ha valaki nem emlékezne az esetre, elég az egyik társtulajdonos bármelyik naplójában két-három bejegyzést visszagörgetni, megtalálja, aztán, ha még kettőt-hármat visszagörget, megtalálhatja ismét.
Szóval a kérdéses kötet 211. oldalán leltem rá egy eredeti Görcsi-kéziratra, azt nem tudom, hogy miként került bele, lehet, hogy a kézirat volt előbb, és utána szerkesztették köré az antológiát, egy biztos, ezt a korai Görcsi versikét nem szabad alábecsülni, olyan értéket képviselhet, mint mondjuk Dali gyerekkori pálcikaemberkéje, látni, hogy még címe sincs neki, lehet, hogy anyukája beszólt neki a kisszobába, Görcsike, késő van, villanyoltás!, aztán elfelejtkezett róla.
A gondviselés keze lehet abban, hogy Ratkó József oldalán található a versike, szegről-végről rokonok lehetünk, én is Ratkó-gyerek vagyok, ugye Ratkó Anna a költő nagynénje volt, én meg talán miatta nem végeztem a kórházi veszélyes hulladékos vödörben, lófaszt, akkoriban ezt a szót nem is ismerték, mentem volna a lefolyóba.
Ratkó József egyébként azon kevés József Attila díjas költő közé tartozik – mondjuk ilyen még Erdős Virág -, akiknek irigylem verseit, olyan versek ezek, hogy a legjobb tudásom szerint se tennék bármelyik szó vagy rím helyére mást, tudnék annyit inni, hogy felrévedve a Nagynéném, a miniszterasszony-t magaménak gondoljam, de aztán kijózanodva azért teszek-veszek, hogy ehhez konvergálják, tudom, ehhez nem kevés idő kell, de hát még fiatal vagyok.
Ha a képen nem lehetne jól olvasni, itt van Görcsi korai versikéje digitálisan is, könnyebbé teszem a jövő irodalomkutatóinak a kopi-pasztot, de alatta ott lesz sok szempontból példaképem verse, az, amelyikre már fent utaltam, Ratkó megdöbbentően fitalon, ötvenháromévesen halt meg, már harmincöt éve.
Görcsi korai verse a Szép versek 1974 -ben
körül nézek lopva pályatársak íme szépversekhetvennégy ez a kötet címe jobbra-balra költők vers is van húsztucat szomjas vándor talál frissvízű fúrt kutat
Ratkó József:
Nagynéném, a miniszterasszony
Halottról rosszat nem beszélek; gyalázata rám szállna vissza, s nem volna nyugtom, míg csak élek – családja átkozódna, szidna, s ezért – korántsem mintha félnék – nehogy a szó sebet fakasszon, szapulom – hál’ istennek, él még nagynéném, a miniszterasszony.
Régóta viszket már a nyelvem; s mert szavaira nem vigyáztam, hány but tréfáját lenyeltem, amíg e rímre ráhibáztam! S ha sokszor is hagyott a bajban – túl vagyunk rajta, nem haragszom. Szárazkolbásszal traktált hajdan nagynéném, a miniszterasszony.
Igaz, hogy akkor még szegény volt az istendta, nem miniszter. A keze bütykös és kemény volt, haját a gond beszórta liszttel; ő maga tett el hűs uborkát, s nem volt cselédje, aki dagasszon, és még nem hordta fönn az orrát nagynéném, a miniszterasszony.
S nincs erre az orrbántz-ra vegyszer; hiába hánytam a keresztet, magasztos, miniszteri keggyel egy levelet is megeresztett. Számat, fülemet telesírta, de benne nem volt semmi hasznom, s a tárgyragot két t-vel írta nagynéném a miniszterasszony.
Ne vesse senki a szemére, nem érdemel rovót a néném. Ha szidnák, bárki ellenére Foggal, körömmel védeném én. Ne firtasd, egyszerű a titka - megsúgom, de köztünk maradjon - : hat elemit járt összevissza nagynéném, a miniszterasszony.
Eszer oszt’ meg is látogattam. Ő volt a gazda, én a vendég. Nem volt hiány szép szavakban, s a zsömlét is vastagon kenték; sohse volt jobb a dolgom, mint ott – s mikor eljöttem – nem panaszlom -, markomba nyomott húsz forintot nagynéném, a miniszterasszony.
Ajánlás: Költő, ugass, lelked kitátva! mindegy, csak a szekér haladjon. Talán majd ezt is megbocsájtja nagynéném, a miniszterasszony.
a nagy költők kevés verssel azok világos hogy már nagy költő vagyok radírozok nem lesz versem egy se nem is költő kinek van száz verse a költők közt én leszek a császár millióból alig akad pár szál ráadásul nem sújt a nagy átok nem gátolnak haverok barátok
Sajnos sokak által ismert okok miatt nem tudok elmenni a tizenkilencedikei felolvasóestre, de felkérem Busznyák Imrét, olvassa fel helyettem ezt a versemet!
Tudom - hiszen egy másik tulajdonostárs írta -, Imre ezt szívesen vállalja, de azért előtte megkérem őt, telefonon olvassa fel nekem, nehogymá felkészületlenül álljon az értő közönség elé, sőt, ragaszkodom ahhoz is, hogy mielőtt a Jútyúbra kiteszik, előtte megnézzem, nem szeretném, hogy jóváhagyásom nélkül a Világhálón elterjedjen, óvni kell a Görcsi-nevet, ami egy áruvédjegy, mint akármely’ fékevesztett-habzású mosóporé.
Görcsi: Arsch-poétika
Istenmencs, hogy szeressenek - hiszen könyvekből tudom, és elmondták az ókájés szabadverstankurzuson -, akkor lehet jó a költő, ha utálja mindenki. Hát, olyan, ki engem kedvel, mostanában nincs senki.
Aztán jártam egyetemre. Mondták, sokat idézzek! Asztal mögött, nem csatában teremnek a vitézek! A tudatlan fegyvere a saját érv vagy gondolat, tanulatlan ember soha nem is mondhat fontosat!
Megtanultam azt is a sok egyetemi év alatt, többet ér a tehetségnél, ha a tudat széthasadt, az számít, ha fakó hangon, jó sokáig olvasok, nem kell oda közönség se - gond van velük, kúrvasok -,
de az előadás végén az a fél perc rémült csend… Ezt hívom én katarzisnak! - A költemény most átment!
Ezt még 22. szeptemberében írtam, egy hanganyagot fel is vettem, de aztán teljesen elfelejtkeztem róla. Most megtaláltam, kicvsit kipofoztam, szerintem aktuális!
Csodálatos dolog, hogy Európa-szerte elismerik irodalmi működését, hiszen a kontinens ikonikus városainak terein szelfizett nagyra értékelt kötetével, és a híreket olvasva sehol se tartóztatták le vagy utasították ki, bár ebben nem lehetek biztos, zsúfoltak a híroldalak, háborúk, terrorcselekmények, katasztrófák, így aztán a kisebb dolgok elsikkadhattak.
Tudom, én ilyen eredményeket sohase fogok elérni, öreg és demens vagyok már az ELTE-hez, bár egy dologra büszke vagyok, amihez a – jó esetben – nyolc év általános, négy év középiskola, faszsetudja követni hány év és milyen szakon végigseggelt felsőoktatás, OKJ-s folyóírás-tanfolyam – nagy- és kettősbetűk is – stb. nem volt elég, én egy nap alatt megtanítottam, hogy a főszerkesztő-helyettest kötőjellel kell írni. Azt nem tudom, hogy mit kellett elfelejtenie ehhez, nem tudom, hogy a tárkapacitás mennyire lehet kihasználva.
A lényeg, hogy ekkora hendikeppel már reményem sincs, hogy irodalmi vonalon sorompóba lépjek vele, de aztán beötlött, alkottam én már az örökkévalóságnak, hiszen például a hotdodsütőm alumíniumból készült, normál körülmények között az erózió se fogja, és még áramszünet esetén is működik.
Ráadásul a világ számos pontján élnek szerencsések, akik birtokolnak már ilyet, és ezt természetesen fotókkal is tudom bizonyítani!
Mondjuk van egy kis eltérés mesterem és példaképem módszere és az enyém között, ugyanis az ő szefijeiből nem tudni, hogy azokon a helyeken akárcsak egy olvasója is akadt, míg az én képeimen az látszik, hogy a helyiek használják – ki mire -, talán még szeretik is!
