a miniszter az a csák művészeti szabadság isten család és haza a kultúra tavasza háromtének vége van egyenes a derekam attiláról írhatok de ha senki nem vagyok párbeszéd az kellene cenzúria szelleme jéa sírjában forog nevével a díjasok kocsmaszájú széplélek ürüléki szépségek kinek nagyobb a fasza azé a magyar haza naptárat nem ismerem nekem nincsen istenem kéttéseknek nincs ünnep lófaszt jár az mindünknek ha tudná a csákjános szóval üt a csákányos
Lapozgattam a Szép versek 1974-es antológiát, és egy dokktársra akadtam, kötelességemnek érzem, hogy felhívjam rá a figyelmet, meg aztán félnék is nem megemlíteni, egyik szerkesztőnk is kihúzta már a gyufát ilyen mulasztásért, ha valaki nem emlékezne az esetre, elég az egyik társtulajdonos bármelyik naplójában két-három bejegyzést visszagörgetni, megtalálja, aztán, ha még kettőt-hármat visszagörget, megtalálhatja ismét.
Szóval a kérdéses kötet 211. oldalán leltem rá egy eredeti Görcsi-kéziratra, azt nem tudom, hogy miként került bele, lehet, hogy a kézirat volt előbb, és utána szerkesztették köré az antológiát, egy biztos, ezt a korai Görcsi versikét nem szabad alábecsülni, olyan értéket képviselhet, mint mondjuk Dali gyerekkori pálcikaemberkéje, látni, hogy még címe sincs neki, lehet, hogy anyukája beszólt neki a kisszobába, Görcsike, késő van, villanyoltás!, aztán elfelejtkezett róla.
A gondviselés keze lehet abban, hogy Ratkó József oldalán található a versike, szegről-végről rokonok lehetünk, én is Ratkó-gyerek vagyok, ugye Ratkó Anna a költő nagynénje volt, én meg talán miatta nem végeztem a kórházi veszélyes hulladékos vödörben, lófaszt, akkoriban ezt a szót nem is ismerték, mentem volna a lefolyóba.
Ratkó József egyébként azon kevés József Attila díjas költő közé tartozik – mondjuk ilyen még Erdős Virág -, akiknek irigylem verseit, olyan versek ezek, hogy a legjobb tudásom szerint se tennék bármelyik szó vagy rím helyére mást, tudnék annyit inni, hogy felrévedve a Nagynéném, a miniszterasszony-t magaménak gondoljam, de aztán kijózanodva azért teszek-veszek, hogy ehhez konvergálják, tudom, ehhez nem kevés idő kell, de hát még fiatal vagyok.
Ha a képen nem lehetne jól olvasni, itt van Görcsi korai versikéje digitálisan is, könnyebbé teszem a jövő irodalomkutatóinak a kopi-pasztot, de alatta ott lesz sok szempontból példaképem verse, az, amelyikre már fent utaltam, Ratkó megdöbbentően fitalon, ötvenháromévesen halt meg, már harmincöt éve.
Görcsi korai verse a Szép versek 1974 -ben
körül nézek lopva pályatársak íme szépversekhetvennégy ez a kötet címe jobbra-balra költők vers is van húsztucat szomjas vándor talál frissvízű fúrt kutat
Ratkó József:
Nagynéném, a miniszterasszony
Halottról rosszat nem beszélek; gyalázata rám szállna vissza, s nem volna nyugtom, míg csak élek – családja átkozódna, szidna, s ezért – korántsem mintha félnék – nehogy a szó sebet fakasszon, szapulom – hál’ istennek, él még nagynéném, a miniszterasszony.
Régóta viszket már a nyelvem; s mert szavaira nem vigyáztam, hány but tréfáját lenyeltem, amíg e rímre ráhibáztam! S ha sokszor is hagyott a bajban – túl vagyunk rajta, nem haragszom. Szárazkolbásszal traktált hajdan nagynéném, a miniszterasszony.
Igaz, hogy akkor még szegény volt az istendta, nem miniszter. A keze bütykös és kemény volt, haját a gond beszórta liszttel; ő maga tett el hűs uborkát, s nem volt cselédje, aki dagasszon, és még nem hordta fönn az orrát nagynéném, a miniszterasszony.
S nincs erre az orrbántz-ra vegyszer; hiába hánytam a keresztet, magasztos, miniszteri keggyel egy levelet is megeresztett. Számat, fülemet telesírta, de benne nem volt semmi hasznom, s a tárgyragot két t-vel írta nagynéném a miniszterasszony.
Ne vesse senki a szemére, nem érdemel rovót a néném. Ha szidnák, bárki ellenére Foggal, körömmel védeném én. Ne firtasd, egyszerű a titka - megsúgom, de köztünk maradjon - : hat elemit járt összevissza nagynéném, a miniszterasszony.
Eszer oszt’ meg is látogattam. Ő volt a gazda, én a vendég. Nem volt hiány szép szavakban, s a zsömlét is vastagon kenték; sohse volt jobb a dolgom, mint ott – s mikor eljöttem – nem panaszlom -, markomba nyomott húsz forintot nagynéném, a miniszterasszony.
Ajánlás: Költő, ugass, lelked kitátva! mindegy, csak a szekér haladjon. Talán majd ezt is megbocsájtja nagynéném, a miniszterasszony.
a nagy költők kevés verssel azok világos hogy már nagy költő vagyok radírozok nem lesz versem egy se nem is költő kinek van száz verse a költők közt én leszek a császár millióból alig akad pár szál ráadásul nem sújt a nagy átok nem gátolnak haverok barátok
Sajnos sokak által ismert okok miatt nem tudok elmenni a tizenkilencedikei felolvasóestre, de felkérem Busznyák Imrét, olvassa fel helyettem ezt a versemet!
Tudom - hiszen egy másik tulajdonostárs írta -, Imre ezt szívesen vállalja, de azért előtte megkérem őt, telefonon olvassa fel nekem, nehogymá felkészületlenül álljon az értő közönség elé, sőt, ragaszkodom ahhoz is, hogy mielőtt a Jútyúbra kiteszik, előtte megnézzem, nem szeretném, hogy jóváhagyásom nélkül a Világhálón elterjedjen, óvni kell a Görcsi-nevet, ami egy áruvédjegy, mint akármely’ fékevesztett-habzású mosóporé.
Görcsi: Arsch-poétika
Istenmencs, hogy szeressenek - hiszen könyvekből tudom, és elmondták az ókájés szabadverstankurzuson -, akkor lehet jó a költő, ha utálja mindenki. Hát, olyan, ki engem kedvel, mostanában nincs senki.
Aztán jártam egyetemre. Mondták, sokat idézzek! Asztal mögött, nem csatában teremnek a vitézek! A tudatlan fegyvere a saját érv vagy gondolat, tanulatlan ember soha nem is mondhat fontosat!
Megtanultam azt is a sok egyetemi év alatt, többet ér a tehetségnél, ha a tudat széthasadt, az számít, ha fakó hangon, jó sokáig olvasok, nem kell oda közönség se - gond van velük, kúrvasok -,
de az előadás végén az a fél perc rémült csend… Ezt hívom én katarzisnak! - A költemény most átment!
Ezt még 22. szeptemberében írtam, egy hanganyagot fel is vettem, de aztán teljesen elfelejtkeztem róla. Most megtaláltam, kicvsit kipofoztam, szerintem aktuális!
