Ur Attila
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
59.
| 2026.05.23 18:22 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Genezis
|
| Válasz erre | Erről egy kicsit eszembe jut Weöres Sándortól a 'Részeg ördög', ahol a teremtés ugyancsak a bomlás, szétesés -éppenséggel obszcén- megvalósulásaival van bemutatva: "...Első napon ágyékomból/ vettem egy csöpp lázhólyagot/ s addig fújtam míg szétpukkadt,/ ebből lettek a csillagok.// Másodnapon egy szilánkját/ rohasztottam míg nyüves lett/ s a nyüzsgők mind falták egymást,/ akár kövér, akár nyeszlett."; "...Negyednap e hemzsegésre/ szellentettem egy vastagot:/ élők közt a legmohóbbja/ ettől mindjárt észt is kapott." stb.
Ez a fajta ábrázolásmód logikusan következik abból, ha össze akarjuk egyeztetni a tudományos és vallásos keletkezéselméletet; az előbbiben tulajdonképpen katasztrófák sorozata forgácsolta- lötyögtette az anyagot, amíg az önmagát emésztve jutott nagyobb komplexitásra; ahogyan ezeket a folyamatokat elképzeljük, nagyon is kínálkoznak a lehető legvulgárisabb hasonlatok, metaforák. Hát még, ha hozzávesszük a teremtés méltatlanságát, elviselhetetlen közömbösségét az emberiség tragédiáival szemben. Ezt az irányt a vers érzésem szerint még túl szelíden kivitelezte, főleg, ha összevetem például Weöres versének vonatkozó részeivel. Ígéretes beállítás, de múlikkal szavazok. | 58.
| 2026.05.22 19:24 | Siska Péter - szerki -- meo | Genezis
|
| Válasz erre | Ötletvers, ami tulajdonképpen egyetlen fordulatra épül. Ez önmagában még nem lenne probléma, de a szöveg ezen az ötleten túl nem igazán hoz létre képi vagy nyelvi többletet, a sorok többsége sima narratív közlés marad. A groteszkhez nem elég groteszk, ahhoz pedig túl könnyű, hogy metafizikai súlya legyen, én átbillenteném valamelyik irányba. | 57.
| 2026.05.21 16:38 | Bártfai Attila Márk - szerki -- meo | Kapkodva az elérhetetlent
|
| Válasz erre | Kedves Attila!
Számomra a szöveg hol túlmagyarázó, hol archaizáló. Igen bensőséges hangon szól önmagához, ugyanakkor elfeledkezik az olvasóról. Nem ad olyan fonalvéget a kezembe, aminek mentén a szöveglabirintusba beléphetnék. Túl személyes a két érintett számára, de a többieket, az olvasókat könnyen lehet, hogy kirekeszti magából. Nekem, a kívülállónak általánosságok egymás mellé illesztének tűnik.
Üdv.
Márk | 56.
| 2026.05.16 10:14 | urcsalad94@gmail.com -- re: meo | Szekér
|
Válasz erre
Előzmény | Tisztelt Mátyás!
Ennek a versnek az esetében volt egy kép (az akaratuk ellenére a hatalom által váratlanul elhurcolt emberek képe) ami elég erősen a szemem előtt van még most is. Másrészt beakartam azt is mutatni, hogy milyen végletekhez vezethet egy elhúzódó háború, ami már nem szolgálja a közembert, inkább csak felemészti, vagy ha túlél "hibridet csinál belőle" ahogyan Ön fogalmazott. Fogyunk, Mátyás, ezt akarja elmesélni a vers: számban, emberileg, mindenféleképpen; és az "istenek" számára a kihasználhatóságon túl érdektelenek vagyunk (mármint itt, ahol én élek).
Borbély Szilárd versét elismerem, nem ismertem, de elolvastam, és valóban az "istenek" kifejezés hasonlóan jelenik meg benne, mint a Szekérben, vagy akár A vérző Istenről című versemben.
Köszönöm a marasztalást. | 55.
| 2026.05.13 22:25 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Szekér
|
| Válasz erre | A "Zötyögünk bőszen az istenek szekerén./ Konyhabútorra penészedett a kenyér." gyönyörű. Szokatlan és megrendítő ez a típusú, magyarázkodás nélküli sűrítés önmagában is a kortárs lírában, de a szenvedés ilyen váratlan tárgyilagosságban való megragadása biztosítja igazán a hatást. Ez, a felütés metaforája, a testszag említése olyan az átélésből fakadó megoldások a szövegben, amit külső szemlélő nehezen tudna reprodukálni, mert a kényelmes többség nyelve alatti, letagadott mozzanatok vannak bennük.
Az a mód, ahogyan az "istenek" kifejezés nem kevés vádló felhanggal alkalmazva van, jól beágyazott a kortárs lírában, egyszerre teszi kozmikus idővé a hétköznapot és egyszerre rángatja le a misztikumot a földre posztmodern módon. Ennek a két iránynak a találkozása az a poszthumanista látásmód, hogy a hatalom, önkény elemészti a vele kontaktusba lépő emberi tényezőt, saját szisztémája alá gyűri és annak végrehajtójává emeli, mindenesetre olyan hibridet csinál belőle, amellyel már nem tudunk többé közösséget vállalni, amelynek a szép szóval, kérleléssel, fenyegetéssel, manipulációval való befolásolásáról lemondunk. Egy kicsit ilyesmi módon vélem olvasni Borbély Szilárd "istenek" használatát is például a 'Deukalion Termelő Szövetkezetben' ("Amikor az istenek vizet bocsátottak a földre,/ az átemelő szivattyút épp apám kezelte..."). Ez a megoldás egyébként (legalábbis számomra) tartalmazza azt a felelősségrevonó gondolatmenetet is, ami a 'A Vérző Istenről' versben kifejtésre kerül, finomabban és más jelentéseknek alárendelve persze, de asszociációs erőterét megőrizve. Marad. | | A fenti posztra érkezett válaszok: urcsalad94@gmail.com | 54.
| 2026.05.08 12:33 | urcsalad94@gmail.com -- re: meo | Utolsó kapcsolatfelvétel (jav.
|
Válasz erre
Előzmény | Tisztelt Mátyás!
Ezen a ponton egyetérthetünk abban, hogy nem értünk egyet, de ez teljesen rendben van. Az én szemszögömből jelen hozzáállásunkkal a sorsunk, ami megfogalmazódik a versben, elkerülhetetlen. Ezért tűnhet olyannyira egyoldalúnak a vers. Sajnos jelenleg nekem nincsenek más kimenetelű vízióim a jövőről, mert tudom, bárhova is megyünk, ha nem változunk meg viselkedésünkben, gondolkodásmódunkban mint faj, akkor csak a meglévő problémáinkat szálitjuk egyik helyről a másikra. Mindenesetre köszönöm a meglátásait, Mátyás. Lehet egy másik versben a jövőben meg is valósulhatnak. Ki tudja? | 53.
| 2026.05.08 12:11 | urcsalad94@gmail.com -- re: meo | Pótolhatatlanok
|
Válasz erre
Előzmény | Tisztelt Mária!
Sokat gondolkodtam ezen a versen. Korábban kaptam rá olyan reakciót szerkesztőtől (nem a dokkon), hogy nem igazán tud mit kezdeni ezzel a verssel. Annak kapcsán, amit írt, hogy elszégyelte magát az jutott eszembe, hogy talán pont azért ilyen nehezen emészthető a vers, mert valójában a kollektív szégyenérzetről szól, ami egyrészt a tehetetlenségünkből, másrészt pedig abból fakad, hogy aki tehetne valamit, az nem tesz semmit, hogy több ezer év nem volt elég az emberiségnek arra, hogy túltegye magát az ilyen kicsinyes dolgokon, amik sokkal többet követelnek, mint amennyit érnek. (például a háború) A vers muszáj bátorsága ebben az olvasatban az együttélésünk a kollektív szégyenérzettel, ami lássuk be, nem könnyű, de elkerülhetetlen. Köszönöm, Mária, hogy írt, és segített más megvilágításban látni a verset. Meglepő felismerés volt számomra, hogy amit eredetileg felemelő üzenetnek szántam (a megírás utáni közvetlen változatában), az végül a kollektív tehetlenség okozta szégyen megfogalmazásává vált. Szerintem nem az a baj, ha szégyeljük magunkat. Én is szégyelem magam. Az a baj, ha nem. | 52.
| 2026.05.06 22:10 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Utolsó kapcsolatfelvétel (jav. 1)
|
| Válasz erre | Jót tett annak a megjegyzésnek a kivétele, de azért az előző meómban leírt fenntartásaim még mindig élnek, egyoldalú tanulságot érzek a szöveg mögött hatni és megrökönyödést- megrökönyítést. Másrészt amit vállalt a vers, azt maradéktalanul teljesíti; ha az egyik dokkon honos kritikai hozzáálláshoz nyúlnék, azt írhatnám, hogy "nem tudok belekötni", de inkább azt írom, hogy a megvalósítás eléri a kitűzött célt és a cél bírálata, összehasonlítása más célokkal már sokkal, de sokkal szubjektívebb dolog.
Talán én a sci-fi díszletéhez nyúló művektől egy sokkal absztraktabb, vagy nem is absztraktabb, egyszerűen távolibb optikát várok, amiben a tömegek mozgása, a történelem menete, ünnepek és tragédiák úgy mosódnak össze borzongatóan embertelen szépségű formációkba, mint ahogyan akár a Jupiter viharjai képeznek márványszerű csíkokat. Nyilván ez a beállítás is lehet a giccs egy neme, illetve a 'fenséges' esztétikai minőséggel való visszaélésnek van kitéve elsősorban, ami, mint tudható, közel áll a totalitárius diktatúrák ízléséhez. Engem, bárhogyan is olvassam ezt a verset, a "Jupiter légkörébe/ beszivárgott történelem" emberi léptéket tudatosító, felfoghatatlan arányokat sejtető képe ragad meg és elvisz egy teljesen más irányba, mint amivel a szöveg többi része foglalkozik. Volt néhányszor olyan álmom, hogy egy szinte teljes egészében folyékony vízből álló bolygóba zuhanok, aminek esetleg van egy kétemeletes háznál nem nagyobb szilárd magja, egyedül ahhoz viszonyítható a mindent betöltő, elementáris merülés, amiben a kicsiségem és jelentéktelenségem felismerése paradox módon mámorrá válik- a kép ezt a hangulatot idézi fel, ami után hígnak érzem a történetmesélést. Viszont a "rongyokban prédikáló/ próféta fogadta őket,/ és a hélium meghajtású felhőrakéták.", mint írtam, a bűbájosan nyegle "és"-ével igazán jó, mert nem a sublime, de a posztmodern sci-fi esztétikájának magasan megfelelő (Philip K. Dick Stanislaw Lemmel szemben, teszem azt.) Szóval nem szavazok. | | A fenti posztra érkezett válaszok: urcsalad94@gmail.com | 51. 50. 49.
| 2026.05.01 21:21 | urcsalad94@gmail.com -- re: meo | Pótolhatatlanok
|
Válasz erre
Előzmény | Tisztelt Mária!
Ha van észrevétele, nyugodtan meózzon. Ez is csak vers, ez is csak reflexió. Talán pont attól lesznek jók az észrevételei, mert Ön nem él ezek között a körülmények között. Értem ezalatt, hogy lehet objektívebben látja a helyzetet, mint én. De ha nem szeretne meózni, természetesen ezt is elfogadom. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Fűri Mária - szerki | 48. 47.
| 2026.04.23 18:06 | V. Szabó Mátyás - szerki -- re: meo | A vérző Istenről
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Attila!
A "mindenméretű" leginkább a 'Nagyság' versére emlékeztetett Weöresnek ("[...] Minden nagyság: kicsiség is. Mert van mégnaqyobb, vagy ha nincs: lehet./ De most elképzelek egy fehér elefántot - áll képzeletem benső terében/ és nézegetem - mekkora? Most az asztalra vetítem: mint porcelán szobrocska figyel;/ most ablakon át a hegyre vetítem: a világot beborítja./ Állandó mérete nincs - nála se kisebb, se nagyobb nincs -/ tehetem mogyoróhéjba, vagy mennybolt teknőjébe: mindegy./ Íly méretnélküli legyen munkám. Se keveseb, se több...")- de ez valóban korántsem annyira szembetűnő, mint a "fák hegyén", csak nekem ugrott be nagyon erősen. | 46.
| 2026.04.23 16:30 | urcsalad94@gmail.com -- re: meo | A vérző Istenről
|
Válasz erre
Előzmény | Ez a szöveg átesett néhány változaton. Volt olyan szerkesztő, aki azt mondta, hogy nem igazán tudott vele mit kezdeni. Természetesen emiatt nem is jelent meg még folyóiratban. Részben ezért is küldtem be ide a dokkra, mert kíváncsi voltam arra, hogy itt milyen visszajelzést kapok. Köszönöm Mátyás a marasztalást, és a részletes elemzést. Az egyetlen szándékos utalás a szövegben "a fák hegyén jár". A többi az véletlen vagy tudatalatti. (a Weöres utalás véletlen, a Babits inkább tudatalatti) Nemes Nagy Ágnes Istenről című versét ismerem, de nem állt szándékomban utalni rá. Úgy tűnik, vannak témák, amiknél nehezen megoldható az eredetiség. Úgy gondolom, hogy ideje békét hagyni ennek a versnek, és tovább állni tőle legalábbis egy időre. Az mondjuk érdekelne, hogy Weöres hol használta a mindenméretű szót, ha tud konkrét szöveget mondani. | | A fenti posztra érkezett válaszok: V. Szabó Mátyás - szerki | 45.
| 2026.04.20 20:39 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | A vérző Istenről
|
| Válasz erre | A harmadik sor nagyon átélhetővé teszi a realista vershelyzetet. Szépen követhető a váltás aztán a teológiai rétegek felé, újtárgyias körvonalassággal. Ez a tudatosság persze el is távolít egy kicsit, akárcsak a "fák hegyén jár" Kányádira, a "mindenméretű" többek között Weöresre utaló kiszólásossága. A "Hatalmas:"-tól kezdve egy újabb, példabeszédekre ütő hangnem fedezhető fel, ami kicsit elüt a kezdeti tónustól.
Számomra a legjobban működő mozzanat az, ahogyan a sírkövekre való taposás összevetődik a kavicsok szúrásával a vékony talpú cipőben. Egyébként ez a felütés több szempontból is elgondolkoztató; úgy határozza meg a hatalmat, a gazdagságot, (omni)potenciát, mint a vastagbőrűséget, mint a földi kín iránti süketséget (v.ö. Babits, 'Zsoltár gyermekhangra': "[Isten] Nagy, süket és szent nyugalma/ háborúnkat meg se hallja.").
A vers mindenképpen többet fog, mint amennyit markol, a motívumai kölcsönhatásba lépnek egymással; a végkimenetel viszont, az empátia és a mindenhatóság összeegyeztetésének kérdése igen sokat tárgyalt téma, amit már sokkal radikálisabban is végigvittek (pl. Nemes Nagy Ágnes- 'Istenről'). Ez nyilván nem azt jelenti, hogy nincs értelme megírni, csak azt, hogy sokkal jobban kell (illetve szabad) az egyéni látásmód megmutatására, a saját szóalkotásokra, motívumokra koncentrálni, azok köré tömöríteni a szöveget. De nem érzem azt, hogy ez a szöveg bárminek az elvételével vagy a hozzáadásával jobb lenne úgy, hogy közben ne változzon át valami szélsőségesen, teljesen mássá, működik így, ahogy van, maraddal szavazok. | | A fenti posztra érkezett válaszok: urcsalad94@gmail.com | 44.
| 2026.04.07 17:12 | urcsalad94@gmail.com -- re: meo | Utolsó kapcsolatfelvétel (jav.
|
Válasz erre
Előzmény | Változtattam a versen. Kivettem az elborzadtak igét az ötödik versszakból. Így talán az olvasóra marad, hogy eldöntse, milyen következtetésre juthattak az űrlények az emberiséggel kapcsolatban. A különbséget a Voyager aranylemezén közvetített üzenet, és aközött, amit magával vitt az emberiség a történelmében a Jupiterre, fontosnak tartom hangsúlyozni. Ettől nem szívesen állok el. Enélkül a vers céltalanná válna. Az újabb változatot feltöltöttem. | 43.
| 2026.03.30 22:09 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Utolsó kapcsolatfelvétel (jav.)
|
| Válasz erre | Sokkal jobban körvonalazódnak itt a történések, ami több figyelmet enged a lényeges mondanivaló kihüvelyezésére fordítani. A versben ábrázolt emberiség technikailag annyira előrehaladt, hogy kénye-kedve szerint szétrobbanthassa a Jupitert, érzelmileg pedig annyira nem haladt előre, hogy ezt ténylegesen meg is tegye. A negyedik versszakban pedig az olvasó felismerheti az aranylemezt hordozó Voyager űrszondát, ami véglegesen univerzálisnak szánt szimbolikus nyelvvel igyekszik a megtalálói tudtára adni, hogyan játszhatják le az üzenetét.
Az idegenek sematikus, puszta erkölcsbíróként való ábrázolása számomra zavaró, nagyon sok lehetőséget lezár a versben. A mondanivaló mintegy a "– a csillagközi térbe/ szétkürtölt békeüzenet helyett,/ egy rongyokban prédikáló/ próféta fogadta őket,/ és a hélium meghajtású felhőrakéták." részben összpontosul. A "rongyokban prédikáló próféta" meg a "hélium meghajtású felhőrakéták" nyegle "és"-sel való összekötése mesésen abszurd, hatásos, tetszetős megoldás, de egyébként ez a tanulságosság számomra egyoldalú. | | A fenti posztra érkezett válaszok: urcsalad94@gmail.com | 42. 41. 40. 39. 38. 37. 36. 35.
| 2026.03.22 19:41 | V. Szabó Mátyás - szerki -- meo | Utolsó kapcsolatfelvétel
|
| Válasz erre | Nagy lehetőségek rejtőznek a kozmikus lépték és az arasznyi emberi nyomorúság összevetésében, ami úgymond mégis intenzívebb, jelentékenyebb valami (legalábbis nekünk) mint a jupiter mérhetetlen anyagtömege. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy az információ, a jelentés mennyiségét tekintve a kapszula vetekszik az egész gázóriással. Ebből nyilván levezethető a vers zárása, de az némileg hatásvadász, meg az "aki belélegezte" mindenképpen értelemzavaró.
A második versszak túl gunyoros-aktuális, képregény-mellékízű. El lehetne mélyedni inkább a mérhetetlen tömegű közömbös élettelen anyag és a nyomorultan ugyan, de megnyugtató életrevalósággal vergődő mintavételezők ellenpontozásában, egyáltalán a sublime ábrázolásában (vagy annak képtelenségében, ami jobban illik a korunkhoz.) Persze ez a megütött hangnemtől távolabb állna, nem feltétlenül lehetne beleépíteni olyan színes-harsány avantgardizmusokat, mint a hitleri bajusz az előző, hasonló tematikájú versben. | | A fenti posztra érkezett válaszok: urcsalad94@gmail.com | 0 25 50 |
|
