Molnár M. Csaba
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
17.
| 2013.05.17 10:49 | Czékmány Sándor - szerki -- Nyaklánc és a többiek
|
| Válasz erre | és így tovább, és így tovább. Ezt ki kell nőni, Csaba. Reggeli ébredés után legtöbbünk tele van ilyen laza összefüggésekbe hányt rímhalmazzal, meg lehet tőle szabadulni, de ha mégis, legyél kegyetlen a rímjeiddel, és csak nagyon indokolt (funkcionális) esetben vetemedj ragrímhasználatra (Balassinál elkerülhetetlen volt). Lapozgasd az internet ezzel foglalkozó portáljait (van belőlük dögivel), de itt is találhatsz nagyon elegáns rímfelhasználókkal (ajánlom figyelmedbe Várkonyi Miklóst). Tehát, a javaslatom lényege most: törölj, törölj, törölj, és közben tanulj. Csak azokat a verstechnikai megoldásaidat engedd át a tudati szűrőn, amikben érzed a mondanivalód segítését (kell a tudat használata, még az olyan zsigerinek tartott zsenik is alkalmazták, mint József Attila:-)) | 16.
| 2013.05.17 09:59 | Molnár M.Csaba -- re: meo | Nyaklánc
|
| Válasz erre | Ez a vers nem elég konkrét, nem egy mai darab,. Arról szól különben, hogy az önmagam lebecsülése, vagyis hitetlensége hazugságokat szül, hogy többnek látszódjak, és ez a hitetlenséggel megteremtem a negatív eredményt, és ráadásul még lelkiismereti és érzelmi szinten se tudom elengedni.
Talán így érthetöbb.
Én tényleg valahogy ezekre a ritmusokra és AA rímszerkezetre vagyok ráállva. Nem tudom más hogyan ír verset, de nálam a tudatosság még elég gyerekcípőben jár. Igazából nagyjából, tudom a verseim hibáját, teljesen egyetértek veled.
De például, hasonlóan értékelheted ezeket a verseket, amit most ide beírok, már feltöltöttem őket, de nagyon visszamaradtak. Valószínűleg hasonló véleménnyel leszel róla, de ezeket én szeretem.
Étterem
Mindig csak szerető,
Egy újabb útvesztő.
Húsok az üregben,
Üres az üvegben.
Nekem az unikum,
Nem túl nagy misztikum.
A tengerparton kéne lakni,
A homokba megforogni.
Vágyaimnak gátat rakni,
Ahol csak mi,
Benne lakni.
Legyetek meg nélkülem!
Az élet nem étterem.
Nem kerek asztalok,
Meg kockás abroszok.
Tele a pohárba,
Húsok a tányérra.
Cigi a táblára,
Pirossal áthúzva.
Lehet, hogy tévedtem.
Az élet étterem.
Elnyomom, bemegyek,
Megiszom, beeszek,
Beállok, fizetek,
Felállok, elmegyek.
Aztán meg rágyújtok,
Magamban kántálok:
A tengerparton kéne lakni,
A homokba megforogni.
Vágyaimnak gátat rakni,
Ahol csak mi,
Benne lakni.
Szemek
Aprócska izmok
Rezdülnek ott most,
Mosolyod mit mond?
Egy kicsi ívben
Rejtőzik éppen.
Ezt a nagy titkot
Egy szikár matróz
Palackba zárva
Küldi útjára.
Dagadó Holdnál,
Szelíd homálynál,
Kis kanál tenger,
Szűkülő szigettel.
Szemből nézek erre a tájra,
Két kanál tenger,
Közötte heggyel.
Barlangnak szája
A füstöt okádja.
Palackból a távol
Pontot varázsol.
De tudom a titkot,
Ami most pont ott
Könnyen át látszott.
Még is azt teszem,
Észre sem veszem,
Mert, hogyha egyszer,
Majd te visszanézel
Belém a tájra,
Szelíd homályba,
Te sem találnál
Többet a vártnál,
Ahol már jártál.
| 15.
| 2013.05.17 09:45 | Czékmány Sándor - szerki -- meo | Nyaklánc
|
| Válasz erre | Nem, nem okoz gondot, Csaba, én is jobban szeretem a közvetlen hangvétel alkalmazásához jobban illő tegeződést. Visszatérve a vershez (ráalvás után), a legfőbb bajom vele az építkezés hiányossága. Azért javasolnám először a rímek (kötöttségek) nélküli költészeti megoldást, mert akkor nagy valószínűséggel magad is felismernéd, hogy mi itt a probléma. Ha nálad a kanyargós (rím-ritmika) út jobban megfelel a gondolatok előbányászásához, rendben, de utána tedd át sima, prózai szintbe, és figyeld az ábrázolt kép logikai formáját. Itt például (ahogy én látom): két szálon próbáljuk megtalálni egymást, én az enyémen, te a tiéden, össze-összefutnak ezek a szálak, és menthetetlenül csomósodnak a találkozási pontokban, gúzsba kötik az érzéseinket, nem tudunk megfelelni egymás elvárásainak, színlelünk egymás előtt, hogy elhitessük magunkkal is, a másikkal is, hogy de igen. Szerelmünket (egymás iránti érzéseinket) egyre nehezebb így megtartanunk, kell nekem egy állandó figyelmeztetés, ami emlékeztet hazugságaimra, hogy elkerüljem őket, hogy tisztán mérlegelhessem kapcsolatunk változásait (a cél nem kell, hogy kimondva legyen, de érzékeltesd: mert a változások ellenére is meg akarlak tartani). Ha ez van a versedben. Ha mellé durrantottam, az lehet, csak azért van, mert érzelmileg nem fogott rajtam a költészeti megoldásod. A költői kép poénja nálad „az ólomba öntés”, ezt kellene kifejtened, behoznod csattanóként a záróképbe, és nem odabiggyesztened a végére a visszautalást, hogy lógjon ott bágyadtan, mint egy elhasznált koton. Próbáld újra! Az ötlet jó, a kivitelezésen még dolgozni kell. | 14. 13.
| 2013.05.16 18:26 | Czékmány Sándor - szerki -- meo | Nyaklánc
|
| Válasz erre | Érteni értem, Csaba, de nem érzem. Nekem sincs sok érzékem a rímek faragásához. A sok keresgélésben, nyakatekert megoldások szerencsétlenkednek a kínálatban, és az ember, ha ragaszkodik az elképzeléséhez, mármint ahhoz, hogy mit is akar velük kifejezni, többnyire közéjük dobja a gyeplőt, és a nagy akarásban nem veszi észre, hogy megy a szekér ugyan, de nem biztos, hogy azon az úton, amit eredetileg kinéztem. Próbálja ezt kötetlen formában (csak a maga belső ritmusát követve) megírni, ne ragaszkodjon a rímekhez, sőt, egyelőre kerülje el őket, még ha kéznél lennének, akkor se építkezzen rájuk. Költő akarjon lenni elsősorban, és ne versfaragó. Ez a vers, ebben a formájában, kínos igyekezete valakinek, aki tud valamit a versekről, van benne a költészet irányába hajlam, de képtelen a versképeinek hangulatot adni. Ügyeljen a záróképre! Itt rettenetesen kisiskolás megoldást alkalmazott. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Molnár M.Csaba | 12.
| 2013.05.15 11:38 | Molnár M.Csaba -- re: meo | Száműzve
|
Válasz erre
Előzmény | Nem tudok egyet érteni ezzel, ez egy önző vers, egyszemélyes, laza és híg, mert a romantika elvesztése valami féle közönyt generál, ezzel a megfelelő közönnyel híg, és kezel minden külső körülményt, amit megfelelő távolságokba helyez.
A személyesség, az egy másik történet, mint ahogy a Rómeóé is, az romantikus és önfeláldozó. | 11. 10.
| 2013.05.15 09:38 | Molnár M.Csaba -- re: meo | Ősszel a gyümölcsösben
|
Válasz erre
Előzmény | Az életben van az embernek egy olyan tulajdonsága, hogy célokat tűz ki maga elé, amit a vágyai motíválnak, ha eléri célját, elöbb-útobb jelentéktelenné válik, és újabb célokat tűz ki, így válik gépiessé és így seik ki a jelen megéléséből az ember, két dologban tartja elméjét a múltban és a jövőben. Jövőét mérgezi a vágy, amit múlt motívál. Ez egy természetes folyamatnak tekinthető dolog, ösztönösnek.
"A jövőm fölött
Vágykeselyű köröz.
Nem is a vágytól,
Inkább csak szokásból.
Rólam a húst már csontig lerágta,
A múlt az ösztön nosztalgiája."
Tehát a vágykeselyű a jövőre csap le, ezt jól látod, de gépiesen, a vágy valódi esszenciáját már rég elvesztve, csak ösztönből, a múlt fogaskerekei hajtják, de már táplálék hiány van.
"Angyalok ülnek a szeretet fámra,
Keselyűm mellé leszálló ágra.
Jó kis társaság gyűlt ott össze,
Angyal és madár bámul a földre.
Rothadó gyümölcshús magnak a páncél,
Avar temetőben gyökeret remél.
Ezernyi magnak ezernyi fája,
Megannyi társaság bámul a tájra."
Igen a szeretetfámra, ez hiba, csúnya helyesírási hiba. Igen az angyalokat, mint univerzális védelmi funkciót kell tekinteni, nem lényeges, hogy legyen utalás rá, miért kéne? A szeretetfa, pedig az ember központi alapminősége, az újjászületés, a megváltoztathatatlan esszencia, ami a teremtő erő pozitív elpusztíthatatlan létezése. A vágykeselyűnek tisztulás(leszálló ág), az angyaloknak pedig haza, és otthon, és az új élet születésének teljes folyamata. A mag pedig új ciklus kezdete, a résztvevők várakozása új védeni való, és új táplálékforrása a vágynak. És igen a rothadó gyümölcshús véd a magot a külső természeti behatásoktól, táplálja azt, hogy meginduljon, és azért avartemetőben, mert a természet ugyan hanyatlik, de már megindult, elindította a folyamatot, nem véletlen az ősz, jelképezi az egész folyamat pillanatképét. A fák és magok sokasága, meg a többi emberi élet, és hozzá tartozó drámát, tehát az egész jelenséget egy távolabbi objektívbe helyezi.
Azt hittem ez rendben van.No mindegy, köszi.
Már olvastam a Vendel,tényleg jó, de egyenlőre túl zsigeri vagyok, nem tudom, hogy fogok nagyobb tudatosságot belevinni, de azért jöttem föl, hogy ez sikerüljön.
Ezért vitázok, hogy tanuljak, nem akadékoskodni akarok, hanem megérteni, hogyan kell ezt csinálni, és széles látókört szerezni, de azért ugye alapjaimban meg kell maradnom, ezért fontos részleteiben lássam a dolgot. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Czékmány Sándor - szerki | 9.
| 2013.05.15 00:54 | Czékmány Sándor - szerki -- meo | Ősszel a gyümölcsösben
|
| Válasz erre | Csaba,
a jövőjét dögnek látja (akarja láttatni)? mert a keselyűről a köznapi agy azonnal erre asszociál, rendben, hogy ez nem dög-, hanem vágykeselyű, a képi logikából (versképi logikáról van szó) arra következtetek, hogy vágyzsákmány után kutat a jövője fölött körözve, vágy nélkül (fordítsuk le ezt az érthetőség kedvéért: vágyéhség nélkül), és csapjuk hozzá ehhez a képhez a lerágott húst, ami az előző metaforából kiindulva a halmaz tartozéka kellene, hogy legyen, fogadjuk is el, hogy az, ami a természetes képépítkezésben a jelen teljes vágytalansága (hisz a keselyű…ect). Eddig tiszta. Forgatom ezt a „A múlt az ösztön nosztalgiája” sort, és nem találom a funkcióját. Zárja az előző képet, vagy éppen ellenkezőleg: egy következőre akar rányitni (engem, mint olvasót)? Menjünk tovább, hátha megvilágosodik. A következő képen angyalok ülnek a szeretetfájára (célszerű egybeírni, ha nem akarja, hogy helyesírási hibának nézzék), a keselyű mellé (itt van egy idegesítő közjátéka a fának, és ez a „leszálló ág”a). A szeretetfám kívül van („ott”), ahol az angyalok a keselyűvel összejöttek, és bámulják a földet. Nem tudjuk, az angyalok mit keresnek itt, utalás sehol, vegyük úgy, hogy az angyalok, mint univerzális jelentésű angyalok vannak jelen, őrző-védő státuszban. Sajátos képláttatás a „Rothadó gyümölcshús magnak a páncél”, köznyelvre lefordítva: a mag páncélja, gyümölcsének a rothadó húsa. Ha páncélt emlegetünk, akkor a mag valamiféle fenyegetettségére is utalunk , de azt ki kellene találnunk, hogy mi lehet, ami ellen ez a sajátos rothadó hús véd, ne akadjunk fel ezen, van ilyen, például előlem is védheti, mert rothadó húsú gyümölcsre ritkán gerjednek az emésztőenzimjeim. A vers képi logikájából következtetem, hogy a szeretetfa gyümölcséről lenne szó. „Avar temetőben gyökeret remél.” Nem tudok rájönni, hogy mért pont avar temetőben, de az is lehet, ha összeírom, avartemető, már tudok vele mit kezdeni, mert a sok humifikálódott szerves anyag (el-, lehullott vágyak bomlástermékei) táplálják az ezernyi magot, amiből ezernyi szeretetfa nő majd. Az utolsó sor elég nehezen illeszthető, de egy laza vállvonással (végtére is költészetről van szó) túl teszem magam azzal, hogy jönnek az újabb vágykeselyűk (jelzett feladatukkal), angyalok (jelzett feladat nélkül) ücsörögni és bámulni a földet.
Csaba, nem tudom, hogy élte meg ezt az értelmezni akaró, bogarászó szándékot, amit most mutattam. Szinte minden emberben ott van a roppant erős önkifejezési inger, felmutatni magamból valamit, ami csak rám jellemző, és ezt szavakból alkotott költői eszközökkel próbálja meg érzékeltetni, ha éppen költőnek szánja magát. Itt nem nagyon sikerült. A választott képek koherenciája laza, a színek, képváltások érdektelenek. Ritkán teszem, de tanácsolom egy dokkon is megtalálható úriember képalkotó technikáját tanulmányozni: Viga Vendel (ha elolvassa pár versét, rá fog jönni, miért éppen őt javaslom első tanítójának. Tanácsot azt ne próbáljon kérni tőle, csak értelmezzen, és figyeljen olvasás közben, és próbálja ujjgyakorlatokkal ráfeszíteni a saját csírázó versíró készségére. Nem klónozni! Isten mencs! De egy-két hét múlva érdekes változást fog észrevenni magán:-)) | | A fenti posztra érkezett válaszok: Molnár M.Csaba | 8.
| 2013.05.15 00:23 | kovácske -- re: meo | Száműzve
|
Válasz erre
Előzmény | hát, nekem igen, másnak nyilván nem kell, hogy ugyanaz hiányozzon, mint ami nekem. én valahogy a személyességet keresem a szövegekben, olyasmit, amitől egyedivé válik a történet. ha nagyon stilizált, akkor shakespeare-ből is csak annyi maradna, hogy egy férfi meghal, aztán egy nő meg egy férfi öngyilkos lesz. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Molnár M.Csaba | 7. 6. 5.
| 2013.05.08 07:25 | Molnár M.Csaba -- meo
|
| Válasz erre | Szia Gábor!
Bocsánat, ha a kérésem nem időszerű, és csak én érzem annak a kíváncsiságom miatt. Nagyon érdekelne, hogyan értékelik a szakavatott szemek azokat a verseimet, amit például én jónak gondolok. Olvastam valamikor a fórumokon, hogy ne elégedetlenkedjennek, hanem kérjenek. Én most ezt teszem, ugyanis zsigeri versiró vagyok, és nagyon érdekelne, hogyan lehetne az én zsigeri dolgaimból esetleg jót csinálni, vagy mik azok a részek, ami kuka.
Ha esetleg megkérhetlek, és nem tolakodás, vagy mások elé ugrás, nézzétek már meg az Étterem vagy az Ősszel gyümölcsösben verseimet!
Mindenképpen csak akkor, ha a meo sémáját nem kell felborítani, mert akkor csak türelmetlen vagyok.
Előre is köszönöm!
Üdv., Csé | 4.
| 2013.04.19 13:39 | Molnár Csaba -- giccs
|
| Válasz erre | Önmagában ebben a versben azért jelenik meg a giccs, mert a mennyország számomra giccs, olyan világban, ami a bűn elkövetését önmagában hordozza, pláne a tanulás és a fejlődés lehetőségét. Ez a vers erről akart szólni, ezért túlzó és giccses, de ha a többit is elolvasod meglátod nem vagyok giccses. Ettól még ez rossz vers, ebben igazad van, nekem se tetszik. Azért írok verseket, mert élvezem. Az életben nagyon , talán túl őszinte is vagyok, de a versek valahol üzenetek mások és magam számára is. Igazából ez egy új probálkozás volt, kiváncsi vagyok mit szólsz majd a többihez! | 3.
| 2013.04.19 13:18 | Tesch Gábor Ferenc - szerki -- re: ja
|
Válasz erre
Előzmény | A giccs önmagában nem negatív dolog, de versben nyilván, ha arányában túlzó, akkor az nem egy jó szöveg. Nem azért olvasunk verseket, hogy minél több giccset, meg túlzót olvassunk, hiszen a költészet, vagy a művészet nem erről szól, persze vannak jól megfogalmazott túlzások is. Miért akarsz szándékosan giccseset vagy túlzót írni? Az mennyire őszinte, mennyire vagy te magad? Miért írsz verseket Csaba? | 2.
| 2013.04.19 13:08 | Molnár Csaba -- ja
|
| Válasz erre | Öreg francia hölgy, füst karika-évgyűrű- konyak-bűn
szándékosan giccses a mennyország kapuja és szándákosan van tele ellentmondással,
A giccs önmagában egy negatív dolog, vagy a túlzás?
szipkához tartozó száj
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Tesch Gábor Ferenc - szerki | 1.
| 2013.04.19 12:56 | Tesch Gábor Ferenc - szerki -- meo | Még ne
|
| Válasz erre | Csaba, nem jó verset olvastam sajnos. Helyenként túlköltött, giccsesen túlzó, néhol egészen rosszul fogalmazott versmondatokat, képeket találni. Amellett, hogy hiteltelenül, nem túl eredetien fogalmazza meg a zene hallgatása okozta élményt. Nem tudom például komolyan venni egy felnőtt férfitől azt, hogy mondjuk egy sanzon hallgatása közben a szivárvány lábához márványlépcsőket képzel, ahol közben koldusok harmonikáznak. Ez meglehetősen giccses kép így. Mereven költőieskedő az egész szöveg fogalmazásmódja. Például:"Hosszú vékony cigaretta vége;/Szipka vörös rúzzsal kenve./Szája évgyűrűket fújja konyakos pohárra."-itt a második sor már enyhén értelmetlen, mert nem kenve van, hanem legfeljebb összekenve, de egyszerűbb lenne, ha úgy fogalmaznál, hogy "rúzsos lett a szipka vége". A harmadik sor szintén értelmetlen, illetve inkább képzavaros. Milyen évgyűrűket "fújja" a konyakos pohárra? Nem értem ezt a mondatot..
Nézzük a következőt:
"Bűnből fogant dallam virágát/Méhek oda-vissza járják."-nem érthető a szöveg pontatlansága miatt, hogy miféle bűn az, amiről beszél a szöveg. A gramofon hallgatása okozta gondolatok bűnösek? A dallam virága még önmagában nem lenne rossz trópus, de az, hogy ezt méhek "járják" oda-vissza, inkább képzavaros, és megmosolyogtató. A vers további része hasonló típushibákkal van teli. Egyszerűbben kellene megfogalmazni az élmények okozta érzéseket, mert a költészetben annak van nagyobb ereje. Több kortárs szöveg olvasása talán alakít ezen. | 0 |
|
