| Válasz erre | szépnek szép, ha szabad mégis egy kifogást: kicsit régebben élt emberek verseit olvasva (azon túl, hogy rácsodálkozni jó, hogy ni, ezek is csak mint mi; olyan emberek lehettek, nézd, ez is, hogy szeretett, tréfált, haragudott, tisztára emberi, mintha én lennék, mintha a szomszéd..., és azon túl, hogy rácsodálkozni jó, hogy ni, de szépen kigondolta -hiszen ez csakugyan így igaz, ma is, mindig is, milyen igaza van) azért is jó (esik jól, s érdekes), mert rácsodálkozni jó: ni, hát ezek így beszéltek, ilyen szavakat, ilyen mondatokba (s közben meg amirõl beszél, hát az tisztára mai, nem úgy, mint a nyelve, az kissé szokatlan, mondhatni furcsa, ma nem szólal meg így senkise) és milyen érdekes, hogy mégis értem, a szokatlan, ma már nem is létezõ nyelvet, hiszen ez az én nyelvem, az elõzõ, születésem elõtti. átélni azt a borzongató érzést, hogy lám, ha apám, nagyapám lettem volna, akkor azt, amit ma emígy mondok és gondolok, azokkal a szavakkal mondtam, gondoltam volna. ez az idõutazás izgalmas és tanulságos dolog.
csakhogy amikor nem a kissé régebben élt költõ versét olvasva botlunk a régies nyelvbe, amely azonban nem az élõ régi nyelv, hanem a kiásott csontváz vitrinbe állítva, akkor ez a rácsodálkozó élmény nem adatik meg az olvasónak. miért? nehéz erre válaszolni és ezért két választ is adok: a könnyebbik (és szerintem felszínesebb) magyarázat a hitelességre hivatkozik: akkor úgy, most meg nem úgy. hitelességét veszti, aki nem azt a nyelvet beszéli, amelybe felnõtt, amit magába szívott, hanem azt - bármennyire is nemes - de holt, elmúlt hagyományhoz igazítva, másnak mímeli, mint ami. akirõl tudom, hogy nem tiborc, a jobbágy, bánk bán udvaráról, annak nem is hiszem el, hiába beszél "úgy", hisz tudom, õ tibor, õstermelõ az M7-es mellõl. és ha ezt az egyet nem hiszem el neki, mert nem hihetem, akkor miért ne kételkednék minden másban is, amit üzen, sugall magáról és a világról.
a másik magyarázat nem a tekintélyre, hitelességre hivatkozik, hanem annak elõfeltételére: lehetne hiteles, de sokszor (ezerbõl 999) mégsem az, nem mert tudható, hogy nem tiborc, "csak" tibor, nem bánk bán, "csak" M7-es, hanem mert ki is hallatszik belõle. ahogy a rossz utánzó (és jó utánzó elvileg lehetne, de nincs, mert nagyon nehéz, nem sikerül) hiába adja elõ a régies, tájszólást: abban keveredik a pesti flaszter és a "vazsi" tájszólás és a szögedi, s az eredménybõl kihallik, hogy ez bizony egyik se. legtöbbször ez a baj a "más" nyelvvel, hogy az nem a sajátja a beszélõnek, és nem is hajlik, csúszik úgy a kezében (nyelvén), ahogy annak "kell". sok év iskolai (és nem élõ nyelvi közegben telt) nyelvtanulás után sem sikerül néhány mondatnál tovább úgy tennie az idegen nyelven beszélõnek, írónak, mintha az a saját nyelve lenne. a volt spanyol gyarmatokon ámélkodnak a kontinensrõl érkezõk: de más, de ízes és régies és mégis érthetõ, de utánozhatatlan spanyol nyelvet beszélnek az ottaniak. amint mi is elámélkodunk az erdélyi magyaron.
ki-ki legszebben a maga nyelvén tud megszólalni, s minél inkább arra használja erejét, hogy kimondja a versbeli igazságot, annál tisztábban fog szólni. kár arra fecsérelni az embernek (véges) erejét, hogy közben másnak látsszon (hallatsszon), mint aki, ami. |
