DOKK - Fekete Zsuzsanna

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!

2008.04.30 08:15

Dokk Szerki -- meo-üzenet | Szeretlek

Kedves Zsuzsanna!
A versek prostituáltjai a szerelmes versek. Lehet(ne) ellenük küzdeni, de felesleges. Ha valaki a szerelem vagy a halál közelébe ér, s van benne akár egy iciri-piciri lírai hajlam, verset ragad és énekre gyullad. Ez így szép, szerintem. S az ilyen vallomásoknak megvan a hasznuk: a vers mégsem olyan súlyos éllapot, mint a váladékos, gyakran bûzlõ, számok mentén fonnyadozó másik, amit gyakran valóságnak hívunk. Ha lenne valami kínos vagy szégyellnivaló némelyik versünkben, könnyen védekezhetünk: mindez csak mese. Pedig nem az. A vers valóságosabb (ugyan stilizáltabb), de a lényegeket jobban tömörítõ életvitel. Igen, a vers: életvitel.
Ünnep, ráadásul. Vagy ünneppé avatott hétköznap. Nem akarok ügyeskedni a szavakkal, okoskodni fõleg nem szeretnék. Ez a felvezetés arra volt jó, hogy megosszam magával, miért és hogyan tartom én a verset szentnek, imánál is hasznosabb gyakorlatnak. S ha már gyakorlat: azt alaposan, csalások nélkül érdemes. Nem az a cél, pl. egy izomgyarapító testmozgásnál (mint legérthetõbb gyakorlatnál), hogy meglegyenek a penzumok. Az a lényeg, hogy gyarapodjanak az izmok. Szakértõk szerint a kirótt feladatok segítenek ebben. No, ennyiben esetleg lehetnek fontosak a penzumok.
Én (ha elfogad botcsinálta szakértõnek), a következõket mondom magának a verse kapcsán:
Egy szerelmes vers akkor lesz igazán hatásos (ma, régebben talán más szabályok szerint hatottak erõsebben), ha nem íródik len benne egyszer sem, hogy szeretlek. De aki olvassa, ne tudjon másra gondolni. Vagyis a szerelmes vers úgy legyen az, hogy mások állítják róla. Továbbá: nem szabad, úgy érzem, fésületlennek lennie: az elszáltak két l-el írandó, rolad hosszú ó, hosszu hosszú ú, nemjelenthet külön írandó, szivem hosszú í, probál hosszú ó. Ez hat hiba, hól számolom, 8 sorban. Az az olvasó benyomása, hogy ez a vers sebtiben íródott. Már az sem tetszik nekünk, ha egy süteményt sebtiben dob össze anyánk, nagymamánk, legyen akármilyen finom, sokkal többre tartjuk, ha látjuk, hogy nagy munka volt vele, még akkor is többre, ha nem olyan nagyon ízletes valami (nem létezõ) objektív mérce szerint.

Aztán: az is szerencsés lenne, ha a vers modernebb hangvételû lenne. Ha ilyesmik gyakran elfordulnak egy versben, mint ez: "de e szó" ("de ez a szó" helyett), az ugyan némi pátoszt kölcsönöz a versnek (kérdés, persze, kell-e egy versnek, még ha szerelmes is, pátosz -- szerintem nem kell), de mellékíze is van ennek: ódivatú, olvasott, látott, sejtett (vagyis: nem megtapasztalt) érzések közvetítõjévé válik a vers. S mire következtet ebbõl a címzett? Még ha tudat alatt is (tudatalatti nincs, mondják, én meg azt mondom: dehogy nincs, aki az ellenkezõjét állítja, az fél mindattól, ami számára nem belátható), tehát a nem kívánt következtetés a legrosszabb: a szerzõ nem igazi érzéseirõl árulkodik, vall, hanem vágyott érzésekrõl. Pózol, színházasdit játszik, s vagy én (a címzett) vagyok a nézõ vagy a játszótársa vagy mindkettõ. No, ez nem szerelem.
Lehet, tévedek. Akkor mindezeket felejtse el. S koncentráljon erre a mondatomra: hiányolom a versébõl az a eredetiséget. Márpedig nálam okosabb, tapasztaltabb és higgadtabb emberek mondták, már nem is egyszer: az igazi szerelem mindenkibõl valamelyest elõcsalogatja a zsenit.
Barátsággal,
Jónás Tamás