Agonács Izabella
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
8.
| 2009.09.13 13:53 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | D.Ö.N.T.É.S.
|
| Válasz erre | Kedves Izabella, a második sorkezdetes, összeolvasós, szókiadós, "ez a címe is"-es versét olvasom. Ezek pici, említésre sem méltó próbálkozások. Nem a minõségük miatt írom ezt, bár az sem jelentõs, hanem a dolog lényege a kicsiség, ezek apró lépések, kicsi agygyakorlatok, ötperces rejtvényfejtések. De, ugye, amikor buszra, vonatra várva rejtvényt fejt, annak sikereit sem osztja meg másokkal, jönnek és mennek az olyan kaliberû feladatok, örömök, kihívások. Talán még az Isten sem figyel oda az olyasmikre. Küldjön valami nagyobb munkát, jelentõsebbet, fontosabbat, összeszedettebbet.
jt | 7. 6. 5.
| 2009.09.04 14:57 | koranyimatyas -- I.Z.A.B.E.L.L.A
|
| Válasz erre | Ezelég durvicsek, ha rólad szól ez a zakrosztikon.
Ilyen "nevemméösszeállósat" általában olyasmit szoktak, ami jellemzõ a név tulajdonosára.
Ha ez a vers rád jellemzõ, akkor nagyon szimpi tinglitanglis szeleburdi aranyos vagy.
:))) | 4.
| 2009.08.27 22:21 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | "E"
|
| Válasz erre | Izabella, maga milyen szép! Úgy értem, hogyan. A fotója. És bennem a maga képe és ennek a versének az egyszerûsége mégsem rokon. A maga arca nem mekeg.
Nekem most itt a határ.
Hideg szív, ami kerít.
Kerítést az életem kis kertje köré ez ír.
Önkényes bekerítõ.
Véges-végig, mi bezár.
Ez, így szebb. Kicsit Cseh Tamásos, de mindenképp õszintébb, mint a mekegés. A szépség kötelez. Kiiktatja az ember immunrendszerét, a tiltakozást enyhíti, lekenyerez. Ne éljen vissza vele, tanács ez, ki merne felszólítani.
jt | 3. 2. 1.
| 2009.08.09 10:14 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Lételemi hiányosság...
|
| Válasz erre | Izabella, vegyes érzelmekkel: ha elemzi (vagy: fennhangon elmondja) a saját versét, észre fogja venni, mi a ritmusa:
"És a bor vidám hevében füttyentek rád, zord világ"
"Sajnálattal közlöm, Kincsem, szar az élet nélküled"
A fülnek kellemes tehát a verse ritmusa, mert Petõfi belénk verselte (vagy eleve bennünk volt, Sándor csak rádalolt). De a maga verse merre tart? Az 5. sor egy kis játékot visz az addigi ritmusba, még indokol is a törés, a szünet (a bírom és a lelkiekben között levegõt vesz, aki ritmusosan mondja a verset, vagy szünetet tart), mert a lelkiekben amolyan értelmezõs szóként tûnik fel, és a "már nem bírom"-ot érvényességében korlátozza, mintha azt mondaná: legalábbis lelkileg nem bírom Nélküled. És ez a hang, ez a fricska illik a Drágaságom, a Nélküled hangütéséhez, játékos fricska, az ember elképzeli, ahogy maga (nem lehet maga több 18 évesnél) egy gitárral a kezében, tábortûznél énekli ezt a "saját szerzeményt". Mondom: eddig kellemes élmény.
A második strófa 5. sora azonban már nem adja vissza azt, amit az elsõ strófa 5. sora. Miért baj ez? Azért, mert nem tér vissza a rend, nem lesz ritmus, nem lesz hullámzás. Gondoljon csak bele: a tenger, amiben nincsenek visszatérõ hullámformák, nem hullámzik, csupán viharzik. Kell, hogy legyenek ismétlõdések egy versben, egy hullámban, ettõl hullám a hullám, ettõl ritmus a ritmus, ettõl vers a vers. S ah már ilyen szépet, ilyen magyarosan, feltûnõen egyértelmû ritmust kínál, azt illik meg is õrizni, még ha megtörni is akarja, akkor is meg kell teremteni azt, amit megtörhet: legalább két versszakban meg kell lennie, ami pl. a harmadikból már hiányozhat vagy módosulhat.
De a harmadik versszak egy kicsivel még rosszabb élmény: elveszik az addigi ritmus, a keret. Elveszik az addigi hang is, az öt sor elveszti az addigi báját, már csak a közhelyeket látjuk, értjük. Arra gondol a verset hosszasabban is rágcsáló, ízlelgetõ, hogy ez talán nem is vers, hanem dalszöveg, s a dal itt ért talán a refrénhez, nagyobb hangerõ, oldott, felszabadult húrok közé csapás: a hangerõvel a vers mint forma és mint "küldetés" elvesztette az értelmét és szerepét.
A szerkesztõ még kötelességbõl megtesz annyit, hogy kihúzza magában a 2. és a 3. versszakot, meghagyja az elsõt, s megjegyzi, hogy talán érdemes lenne azt az egyet folytatni. De marad benne így is valami keserû tapasztalat: úgy látszik, a vers ma már nem elég.
jt | 0 |
|
