Egy lepusztult váróterem...

Egy lepusztult váróterem, falfirkák lakják,
Talpam alatt a tegnap lépte sáros,
Leülök, késnek már megint, az időt falják
Hosszú síneken, mindegyik magányos.

Lemorzsolódott percek közt gördül a vágányra,
Szitkoknak kitéve, mégis délcegen,
Fellépek rá, mint szomjazó egy vágy-árnyra,
Mely nem szökik ki lába alól részegen.

Itt-ott kopott kárpiton kandikál még kényelem,
Rajta most ülepem megpihen, s fűtött
Gondolataimból kigombolkozó érzelem
Mászik elő az ülés mögül, mint egy száműzött.

Tüdőmbe szívom minden porcikáját,
Íze messzi tájakra repít tova,
Gyermekkorom elfelejtett parlagán át
Érkezem meg, ez már szüleim otthona.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.