A vádirat már elkészült.
A folyosón, mint kifüggesztett
emlékplakett lóg a falon.
Minden nap elmész mellette,
s görcsbe rándul a gyomrod.
Már fejből tudod a szöveget,
s mégis minden alkalommal
megnézed. A padlón a lábnyomok
egyre mélyülnek – havazik.
Fázol. Mozgásod nehezül,
szívverésed lassul, de nem
akarod a téli kabátot.
Mezítláb taposod az utat,
aztán a járatból barikád lesz,
s a relikviával magad is eltűnsz.
