a hold – e bevérzett körömágy
kaparja az égi zománcot,
ólomkékre hanyatló
halványzöld patinát,
csontujjai végén egy kőris
felhőkoponyát egyensúlyoz,
csuklóján szürke por csorog
lassan tölti föl a láthatárt
az alvadt vér körmöm alól
szépen kipereg
súlyos fejemet
két kezembe hajtom
csuklómon nézem a
rézszín ereket
hallom, hogy zúdul
bennük az alkony
