A sivatrag csavargója

Szürke árny lába tapossa a homokot.
Géppisztolylövedékként szórja a Nap sugarát.
Fejbelőtt némaságban áll a sivatag.
A porlepett arcon fém gázmaszkként ül a magány.

A tintakék szemekben kétezer év
Bűne s menekülése láncra verve.
Meggyötört világok halvány tüze ég
A fáradt agy mélyén lévő ketrecben.

Ég felé mered az üres arc,
Ereiben vörös kérdések árja hullámzik:
„Hol véget ért, kezdődik a harc?
Újra? Soha nem ér véget az örök sakkjáték?”

Az égre fel lila kondenzcsík írja:
,,Át kell újra kelni a Nagy Vízen.
Utoljára formálódhat új holnap…
Fegyvert a kézbe! Vagy ma… vagy sosem.”






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.