Dögrováson
Talán már fél napja benne fekszem
combomnál száradó székletemben.
Bebarnul, csonka alma húsa a mennyezet.
Ahogy múltkor a fásult nővér öklendezett,
emlékszem, tekintete aláz, "mi
a francnak kell téged pelenkázni?"
Ez van, ha plebejus vértanú fos,
zsebben a boríték alig púpos.
Rézkilincs csörömpöl, még nem a lélekharang,
forgat, grillcsirke vagyok, minden más sültgalamb.
Hemperget és lázamból kifacsar,
Bőrömön mélyen szánt dörzsszivaccsal.
Szívom a fogam, legalább vásson,
darab mócsing vagyok dögrováson.
Anyám esdve „doktorúr kérem”, s így ment ez
hetekig. Én gondoltam „rohadj meg, te hentes!”
„Fia napról napra erősödik!”
„Ó hogy kapnád be a pöcsöm tövig!”
Puha labdaszem nem néz a kőre,
ha kitolnak majd lábbal előre.
A haldoklás minek sír annyi nemes sóhajt?
Csak olvadás. Vizesrongy testből nedvek folynak.
Ne félj, nagylábujjon félcédulás!
Pár részeg kutyasírt jutalmul ás.
Álmom enyém, vagy az altatóé?
Húgyszag, éter és mosogatólé.
Udvarias gépek, szinuszos karistolás.
Alumíniumkanálban a hamis gulyás.
Ügyelő slapaj, mint ki látcsőn les,
kacatként méreget, cselédkönyves.
Vagy bejön a nagy fenekű Kati,
mókás gömböc, a kuffer alkati,
meg a betegszállító, a Jóska, jól termett
parasztgyerek, füttyével rázza a kórtermet.
Éjjel rémiszt, ha csecsszopó bömböl
anyagyilkos hangon köldökömből.
Nincs isten, de ez az ő zenéje!
És döglégy szarik a főzelékbe.
Ha mégis lenne isten, ő szocialista,
szívek hiánygazdaságát állítja vissza.
Az, aki innen belőlem felkel,
megcsontosodik kihányt hitekkel.
A súlytalanságra minek mentség?
Mindenki joga, hogy elfelejtsék.
Magas bálványkáván egy korcs lélek őgyeleg,
holttestemre nem szednének belépőjegyet,
tudom, nem mauzóleumba való.
Bár füstölné hamvaim kandalló!
Én falra festeném az ördögöt,
de nem ismerek, csak pozőr dögöt
és megalkuvót. Vajon őket lepipálnám?
Csak pimasz szembeszélbe lehelném ki párám!
Persze anyám zokogna, hogy mi lesz.
Jó. Lapátoljatok a többihez!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.